A médiumokból és az emberek gondolkodásából is sugárzik, hogy a világ egyre inkább globalizálódik. De szerintem a nagy többség nem látja ennek tartalmát és jelentőségét. Sok helyi társadalmi, gazdasági vagy erkölcsi probléma élét el lehet venni azzal, hogy a világ változik és globalizálódik. Az emberek viszont mikrokörnyezetben, családban és munkahelyen, városban, megyében és országban élnek, s ez van a legnagyobb hatással rájuk. Rám is.

Jó példa erre is a természet. Beszélünk többek között globális éghajlatról, globális felmelegedésről, globális természeti katasztrófákról. De igazából minden tájnak, tájegységnek, kontinensnek megvan a saját éghajlata, megvan a saját mikroklímája. Ez kapcsolódik a globális éghajlathoz, de az ott élő növény- és állatvilág mégiscsak ebben a mikrokörnyezetben él. Természetesen betelepíthetők más állat- és növényfajok is, de megmaradásuk mindössze ideig-óráig lehetséges illetve csak mesterségesen fenntartható.

Azt hiszem, mi emberek ugyanígy vagyunk; ezer szállal kötődünk a mikrokörnyezetünkhöz. Folyamatosan érnek bennünket külső hatások, miszerint a helyi gazdasági, szociális és érzelmi szálak ebben a globalizált világban már nem annyira fontosak. De vajon tényleg minden további nélkül világpolgárrá válhatunk? Áttelepülhetünk persze más, jobbnak gondolt környezetbe, de nem biztos, hogy gyökeret tudunk verni.

Miért jutott eszembe ez most? Előző blogomban arról is gondolkodtam: mennyire értékét, hitét veszítette a mai magyar társadalom, mennyire nincsenek kötődési pontjai. Ezen a héten két komoly trauma ért engem személy szerint, de úgy gondolom, másokat is, akik a környezetemben élnek.

Elment közülünk Torma Kálmán, a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója, nem mellékesen a Kaposvári Rákóczi örökös tiszteletbeli elnöke, akinek nevéhez a focicsapat legjobb szereplései kapcsolódnak. Olyan ember volt, aki az én ismereteim szerint az életének minden cselekedetével szolgálta azt a környezetet, ahol élt és dolgozott. Mindent megtett azért: mozgósítsa az erőforrásokat Kaposváron és Somogy megyében, hogy maradjon életben a klub.

Sajnos a magyar gazdaságban, társadalomban olyan a törvényi szabályozás, hogy nem támogatja a vállalkozásokat abban, hogy ők segítsék a civil szférát, a sportot és a kultúrát. Így azt kell hogy mondjam: minimális azoknak a vállalkozásoknak vagy magánembereknek a száma, akik ebből a “zárt közösségből” közvetlen segítséget nyújtanak nekünk. Úgy tapasztalom, hogy nem sikk ez ma még Magyarországon, ráadásul akik mégis önzetlenül segítenek, nem nem kapják meg a társadalomtól a megfelelő erkölcsi elismerést.

Úgy gondolom, hogy saját magunknak kell kialakítanunk ennek a globalizált világnak az útvesztőiben saját, másokat nem sértő világunkat. Torma Kálmán nem keveset tett ezért a környezetért. Emlékét örökké megőrizzük.

A másik trauma az MTK elleni kupameccsen ért, ahol a szezon egyik legjobb első félidei játékával  két gólos vezetést szereztünk, majd elsősorban fejben elveszítettük a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy a két csapat jelenlegi formája alapján reális esélyünk lett volna egy tisztességes eredmény elérésére, de ez sajnos nem sikerült.

Mindig nehezen emésztek meg vereségeket, de ezt most különösen így történt. Hogyan kapcsolódik ez ide? A tömegkommunikáció révén annyira kinyílt a világ mindenki számára, hogy elsőkézből kap információkat, akár hangot, akár képet a világ eseményeiről, benne a labdarúgásról is. Odáig jutottunk, hogy a meccseinkre kilátogató nézők egy része folyamatos összehasonlít bennünket azokkal a nagy nyugati klubokkal, akik feltételrendszerükben messze meghaladják a mi lehetőségeinket.

Úgy látom, még ha tegnap nagyot is hibáztunk a második félidőben, az utóbbi években mindig olyan csapatot próbáltunk összehozni, amelyik az igazi szurkoló számára szerethető volt. Akihez lehetett kötődni. Aki érdemes lehetett volna arra, hogy akár többen is támogassák, és ne csak kritikával illessék. Meggyőződésem, hogy sok embernek okozott örömet az elmúlt hat év Kaposvári Rákóczija, mint ahogyan mi is érzetük azért sokak támogatását, szeretetét.

De ha csak 300 kilométerrel nyugatabbra megyünk, akkor a legkisebb faluban is azt tapasztalhatjuk, hogy a helyi csapat játékosait nem kívánják összehasonlítani más nemzet fiaival, esetleg világsztárokkal, hanem szórakozni mennek ki a pályára. Megpróbálják abban a színvonalban is örömüket lelni, értékelni a pozitívumokat, és akár csak egy korsó sör megvételével támogatni az adott település futballcsapatát. Az ottani kisvállalkozások erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy a lehetőségeikhez képest megjelenítsék magukat társadalmi rendezvényeken, ami közé a futball is tartozik.

Volt egy gyenge félidőnk, és nagyon gyorsan nagyon sokan elfelejtették, hogy a csapat az első félidőben igazán említésre méltó teljesítményt nyújtott. Azt írtam az előző blogomban, hogy hitét, önbizalmát vesztett társadalomban élünk, ahol nem a pozitív egyéni vagy közösségi értékek elismerése a meghatározó. Hanem folytonosan a negatív kritikák, a bírálatok mögé való menekülés, s az azzal való támadás vált uralkodóvá. Nagyon jó lenne, ha valamennyien pozitívan állnánk egymáshoz, értékelnénk egymás teljesítményét, s ezáltal tudnánk segíteni annak a környezetnek, ahol élünk.

Címke: félidő, foci, Kaposvár, média, MTK kupameccs, Rákóczi FC, Torma Kálmán   Komment:

A bejegyzés 2008. 10. 10., 00:47-kor készült, és a Prukner László -ba tartozik. RSS 2.0 Kommentelhetsz, vagy trackbacket tehetsz a websiteodra.