Somogy Blogja
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2009. március

Kaposvári protekcionizmus

2009. 03. 31.

Csaknem három hónapja azzal a bizakodással és reménnyel mentem a Videoton évzáró ünnepségére, hogy Kaposvár legnagyobb foglalkoztatója elbocsátás nélkül tud úrrá lenni a válságon. Aztán hamar kiderült, hogy az alapvetően exportra dolgozó gyár elegendő megrendelés nélkül nem képes megőrizni az összes munkahelyet. A hírre aztán nyakamba vettem ismét a várost, s felkerestem, felkeresem a nagyfoglalkoztatókat.

A szivárvány gyermekei

2009. 03. 30.

Csodálatos látvány egy eső utáni szivárványban gyönyörködni és talán nincs is olyan ember, akit ne igézne meg kivételes szépségű színe formája és alakja. Én most azonban egy másik fajta szivárványt szeretnék bemutatni, aminek legalább van olyan értéke, színe és pompája, mint az égen láthatónak. Ez nem más, mint a Barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógia és Módszertani [...]

„Most az Internet lett a fő dilid…” (K.K.)

2009. 03. 29.

Dom. quinta Quadragesimae (Judica / húsvét előtt a 2. vasárnap) – olvasandó: Zsidókhoz írt levél 9,11-15; János evangéliuma 8,46-59
A böjti időszakban – ha egy mód van rá –, az ember igyekszik az egyébként neki kedves elfoglaltságokat a minimálisra redukálni. Vannak azonban olyan dolgok, amikről sajnos, már nem olyan egyszerű „lemondani”, főként, ha azok óhatatlanul az [...]

A biztonságról

2009. 03. 28.

Nagyon érdekes előadást hallgattam a múlt héten Budapesten a Demokratikus Charta szervezésében. A közbiztonság legkiválóbb hazai szakértői: többek között Fleck Zoltán bíró, Kirizsi Klára kriminológus, Tóth Mihály büntetőjogász professzor beszéltek a közbiztonság helyzetéről és az aktuális büntetőpolitikáról. Korábbi belügyminiszterként engem mindig is érdekelt ez a téma azért is, mert a mai zaklatott világban az emberek [...]

“Ember küzdj és bízva bízzál”

2009. 03. 27.

Egy friss élményemet szeretném megosztani Önökkel. Szerda este meghívást kaptam Puskás Ferenc életét bemutató majd két órás dokumentum film bemutatójára. Almási Tamás rendező filmje, akit egyéb iránt a legjobbak között tartanak számon, számomra életre szóló élményt jelentett.

Vágyak vezérelte gondolkodás

2009. 03. 26.

Mint a kormány tagja, meghívottként vettem részt az MSZP szombati kongresszusán. Megtelt a Syma-csarnok. Vibrált a levegő. A kezdéskor már mindenki tudni vélte a későbbi bejelentést. Ki így, ki úgy reagált az akkor még csak feltételezett szándék hallatán. Volt ott: miért? És volt: miért most? Volt: Nem kellene!És volt: Na, végre! Volt őszinte könny és [...]

Kongresszus után…

2009. 03. 25.

Az egész telet kibírtam politikai szónoklatok hallgatása nélkül, ezek a bajok elkerültek és óvatos, az egészséges életmódot komplexen kezelő magatartásom okán eztán is elkerülnek majd. Igazából a politikusok hosszúlére eresztett semmit mondása régóta irritál oldaltól függetlenül.
Nos, a kongresszuson csupán annyi történt, hogy Gyurcsány Ferenc 2006 után immár másodszor beismerte, nem alkalmas a betöltött posztjára, ennek [...]

A felvetés hajítófát sem ér

2009. 03. 24.

Ha veszek egy új bumerángot, hogyan dobom el a régit? Ezt a szellemes rejtvényt kaptam nemrég egy e-mailben. A választ illetően többféle ötletem is van, de most nem is ez a lényeg, hanem hogy miért is jutott eszembe a találós kérdés. A hétvége talán egyik legjelentősebb eseménye miatt idéztem a mondatot. Gyurcsány Ferenc ugyanis váratlan [...]

Egy félreértett hivatás

2009. 03. 23.

Én a Somogyi Hírlapot betűről-betűre szokom elolvasni, tehát nem maradhat ki semmi olyan, amit ne vennék észre, nem olvasnék el. De vannak sajnos olyanok, akik csak a kedvenc oldalukra lapoznak és kész, a többi dologról csak kutyafuttában szereznek tudomást. Számomra ez csak azért jelent gondot, mert mint már mondtam, vannak, akik lapozgatás közben a nagybetűs [...]

„… feleslegesek voltak azoknak… ” (J.A.)

2009. 03. 22.

Dom. quarta (mediae) Quadragesimae (Laetare / húsvét előtt a 3. vasárnap) - olvasandó: Galatákhoz írt levél 4,11-31, opcionálisan választható epistola: Római levél 5,1-11; János evangéliuma 6,1-15

navigáció

dokkmunkas   2009-03-31 13:36:03
Magyarországon is beindult a protekcionizmus azzal, hogy az áruházláncaknak 80%ban magyar terméket kellene árulnia. Ez egy felől örvendetes, más részről el kell gondolkodni azon, hogy a protekcionizmusnak van-e értelme. Én lennék a legboldogabb, ha Kaposváron mindenkinek lenne munkája, de sajnos be kell látni, hogy a gazdasági folyamatok olyan irányba mutatnak, hogy az elbocsátások elkerülhetetlenek. Ha az állam pénzt ad bizonyos foglalkoztatóknak, akkor tulajdonképpen beleavatkozik a versenybe, mesteréges előnyt ad a magyar cégnek például egy lengyel céggel szemben. Ez olyan mintha újra bevezetnénk a vámot a külföldi cégekkel szemben. Az EU csatlakozásunknak viszont pont az a lényege, hogy közös a piac. Azé az üzlet aki a legjobb áron a legjobb terméket szállítja. Ha nem megy a vasaló, akkor át kell állni a napkollektor gyártásra.


friesz.rozsi   2009-04-01 14:54:21
Bele szakadok a nevetésbe,ha rágondolok arra a momemtumra amikor reggel felhivtam a megadott számot az indiai kisautó ügyben.Na ki vette fel? Somogyi Hírlap szerkesztősége.Gratulálok a kitalálónak ez jobb volt, mint a völgyhíd.Ma nagyon jó napot szereztek nekem ezzel a kis viccel.A szerkesztőknek további szép napokat és jó munkát kívánok:Rozália


lacika   2009-04-01 21:01:48
Tisztelt Polgármester úr! Azt hiszem, hogy valaki itt nem mond igazat. Persze ez nem meglepő, csupán érdekes, hogy milyen könnyű is lebukni egy ilyen apró kis városban, pláne milyen könnyű egy blog-bejegyzésen belül szembekerülni saját pártunkkal. Melyikkel kezdjem? Legyen a valótlan állítás! Nem csak Ön beszélt a Videoton vezetőjével. Érdekes módon, nem ugyanazt hallottuk. Én úgy emlékszem – és a memóriám még elég jó – hogy hiába minden segítség, mivel nincs piac, raktárra nem akar termelni a Videoton, vagyis nem igaz az, hogy állami segítségre vár!!! És akkor a másik: Polgármester úr! Hogy mondhat olyat, hogy az export visszaesése miatt vannak gondjai a Videotonnak? Navracsics úr, Cser-Palkovics úr, Orbán úr, Varga úr, hogy csak néhányat említsek pártjának prominensei közül, megmondták, hogy a válságért kizárólag a kormány tehető felelőssé, de leginkább Gyurcsány „Takarodj” Ferenc. Hogy jut Önnek eszébe, hogy Export urat hibáztassa??? Nos, körülbelül ennyire vehető komolyan a Fidesz vádaskodása is.


znyilas   2009-04-08 22:00:52
B. János! A minap és nem miép leültem a TV elé. Egy beszélgetés közepébe csöppenve dr. Kürti Sándor (www.kurt.hu) elmondta, hogy bizony nem bízná titkait egy emberkéz csinálta adathordozóra. Jól vigyázz kicsi száj...! bnyz


DANA   2010-09-11 19:07:13

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Best quality drugs.Special Internet Prices. No prescription drugs. Order pills online... Buy:Viagra Super Force.Propecia.Maxaman.Viagra Professional.Viagra.Cialis Soft Tabs.Super Active ED Pack.Cialis.VPXL.Levitra.Viagra Soft Tabs.Soma.Viagra Super Active+.Cialis Professional.Cialis Super Active+.Tramadol.Zithromax....


dokkmunkas   2009-03-31 13:23:39
Igen, ezt a filmet látni kell, de én kicsit csalódtam benne. Persze talán csak mivel a sztori előttem ismert volt, már ahoz a generációhoz tartozom aki megismerhette a történetet minden politikai indíttatású ferdítés nélkül. Mindenesetre minden magyarnak meg kell ismernie a legendát, szerintem az sem ártana, ha tananyag lenne történelem órán. Egyébkén "Puszkász"-nak "Kokcisz"-nak és "Qubala"-nak köszönhetem, hoogy Tallintól Cordóbáig mindenhol volt az emberekkel közös témám mikor kiderült, hogy magyar vagyok.


FREDDIE   2010-09-12 18:01:54

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. High quality pills. Buy drugs online... Buy:Zetia.Benicar.Acomplia.Cozaar.Seroquel.Lipitor.Female Cialis.Prozac.Lipothin.Female Pink Viagra.Ventolin.Advair.Aricept.Wellbutrin SR.Zocor.Amoxicillin.Buspar.Lasix.Nymphomax.SleepWell....


lacika   2009-03-24 23:04:05
Tisztelt Szita Károly! Őszinte leszek, bár nem tartom valószínűnek, hogy politikailag meg tudna győzni engem – ez eddig sem sikerült – de ilyen demagógiát nem vártam volna Öntől. Különösen akkor nem, amikor épp a minap jelentette be Orbán Viktor, az Ön mélyen tisztelt FŐNÖKE, hogy a Fidesz nem indul a következő parlamenti választáson. Bár a pártelnök úr nem fogalmazott ennyire egyértelműen – ezt az eddigiek alapján nem is várnám el tőle – mégis értettük az üzenetet. Annakidején róla derült ki, hogy hazánk egyetlen örökkön-örökké igazmondó politikusa, most pedig azt fejtette ki a kamerák előtt, hogy csak olyan kormány veheti kezébe az ország irányítását, és csak olyan programra, akit, és amire a nép feljogosítja. Nos, ebből egyértelműen látszik, hogy a Fidesz nem fog indulni a következő választásokon. Ja, hogy van, aki nem érti? Orbán nem hajlandó hazudni, a nép pedig nem hajlandó a megszorító politikára szavazni, az ország jelenlegi gazdasági helyzetében pedig – sajnos – elkerülhetetlen egynéhány sarc. Igen, vitázhatunk azon, hogy miért jutott idáig az ország. Ön azt mondaná, hogy Gyurcsány ferenc és az MSzP miatt, és pedig azt mondanám, hogy egy csak részben igaz, sőt, csak kis részben igaz. Ön, Orbán Viktor, Kovács Lajosné, Pintér Béla, hogy csak néhányat soroljak fel abból a közel tízmillió névből, aki tett azért, hogy idejussunk. Elismerem, hogy ez most a részemről is egy enyhe demagógia, hogy Önnel és Orbán úrral kezdtem, de ebbe inkább lássa a tisztelet jelét. Az ügy szempontjából azonban teljesen mindegy, hogy ki sodorta ide az országot, a lényeg, hogy Orbán úr miként kívánja megnyerni a választást, ha továbbra sem akar hazudni. Gondolom, hogy a következő kampányban majd nem fog 14. havi nyugdíjat ígérni. Bár lehet, hogy tévedek. Ön cinizmusba és humorba próbálja becsomagolnia a hétköznapi demagógiáját. Ráadásul feledékeny is. Én nagyon jól emlékszem arra, amikor – amúgy nagyon helyesen – 100 bázisponttal csökkentette a Fidesz a járulékokat, és fennen hirdette, hogy ez milyen nagymértékben fogja növelni a foglalkoztatottságot. Nos, az tény, hogy csökkentek a vállalkozások terhei, azonban a ciklus végére a foglalkoztatottak száma, nemhogy nem nőtt, hanem pár tízezerrel csökkent. Ez természetesen nem a járulékcsökkentés következménye, de amikor egy felfelé ívelő gazdaságban nem képes egy ilyen lépés, mégcsak munkahelymegőrző szerepet sem betölteni, akkor kérdezem én, s joggal, miért akarja a Fidesz, az amúgy is gyenge lábakon álló költségvetést szétzilálni, egy meggondolatlan adócsökkentéssel? Ön már élt a nyolcvanas évek közepén, így talán emlékszik arra, amikor az USA-ban radikális adócsökkentést hajtottak végre. Volt olyan adónem, aminél a korábbi terhelést felére, vagy közel felére csökkentették, és ott is éveket kellett várni, amíg először nominálisan, majd újabb pár év múlva reálértéken is utolérték a korábbi szintet. Polgármester úr, Ön szerint, a következő pár évben az orvosok, a pedagógusok, a polgármesterek, a nyugdíjasok elfogadnák, hogy nem kapnak jövedelmet, vagy ellátást? Ugyanis ha az Ön pártelnöke, tényleg azt tenné, amit jelenleg hirdet, és amit Ön is számon kér a jelenlegi kormányon, akkor ez a jövő áll előttünk, és bár lehet, hogy az Önök által meghirdetett integráció így is jó néhány pedagógusállásba fog kerülni, de ebben a döntésben legalább van ráció. Vagyis sok sikert Önnek a továbbiakban, csak arra kérem: ne legyen demagóg. Ja, és na próbáljon humorizálni, mert az Önnek – sajnos – nem áll jól.


Benke   2009-03-24 12:37:35
Kedves Lelkész Úr! Az írásait kedvelem, de e mostaniról - látva a hivatkozások tömegét - azt gondolom: a kevesebb, néha több. Biztosan Ön is úgy van a komplexicitás problémájával, ahogy a kiemelésben olvassuk: „Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba…” Jóllakásig! Tisztelettel köszöntöm! Pierre


Desire   2009-03-24 13:21:22
Szombaton egy kollégájával, Balog Zoltán országgyűlési képviselővel, az emberi jogi bizottság elnökével beszélgetett Szikra Zsuzsa, a „Történet hangszerelve” című rádióműsorban. A terítéken nemzeti ünnepünk volt. Kollégája – legnagyobb örömömre – egy Cseh Tamás számot választott – még lázadó korából… Szívesen végighallgattam volna! Ön is szereti? Üdvözlettel (Benkének külön is): Antoine és Désiré


Luton a dio   2009-03-24 13:37:35
Tiszteletes! Arimathiai Józsefről is említést tett. Mit tudhatunk még (az egyház hivatalos álláspontján túl) a Krisztusnak e „titkos tanítványáról”? János evangéliumában (19,38) azt olvassuk, hogy Nikodémussal együtt ő gondoskodott a mi Urunk tisztes temetéséről. A Grál-legendák szerint pedig ugyancsak ő az, aki a Megváltó keresztről aláhulló vérét kehelybe gyűjti… Eschenbach Parsifáljában (parszi=perzsa) az Anjou-királyokat is a Grál-lovagkirályok közé sorolja. Azt is hallottam, hogy a maguk Árpád-házi királyaik címei közt sem véletlenül szerepel az, hogy „Jeruzsálem hercege” (v.ö.: Krisztus valódi családfája – „betlehemi hercegecske”) Lehet, hogy a Turul-dinasztia tényleg jézusi sarj?! Őket is a Grál hívta volna el „szolgáinak”?! Tényleg, és mi van a színmagyar Pálos-renddel? Hogyhogy, csak ők ápolták Arimathiai József emlékét?! Az Ég áldjon (meg az Égiek) valamennyiünket! Amma-Mú! Szíriuszi Luto voltam.


Desire   2009-03-24 14:05:06
Ez volt a szombati szám: „Robogó vonaton, derűs vasárnapon érkeznék ide én, a kabát könnyedén átvetve karomon, úgy mint egy idegen, egy olyan fürdőhelyen, ahol még sohasem, sohasem járt ilyen utazó, nagybeteg idegen, lehúzva szememig, kalapom szememig, fekete kalapom karimája alól betegen bámulna szemem. Hársfák alatt, szép hársfák alatt, botommal könnyedén lenyakaznék én egy virágot, s azt mondanám: mi ez? Az eső most nekikezd, s én azt kérdezném, hogy mi ez, hiszen még sohasem jártam én egy ilyen nagy, kihalt fürdőhelyen, fák alatt, ennyi hárs alatt. Lobogó gyertyákban úszó szobák várnák, hogy érkezem. A küszöbön állnék s a karomon kabát ez elhagyott fürdőhelyen. Akkor szeretnék megállni ott, kinek nincs apja, anyja, nincs köze, egy vendég, ki látok és tapasztalok, kinek karima alól néz ki szeme. Akkor szeretnék megállni ott, kinek kezdete sincs és végzete sincs, egy vendég, ki látok és tapasztalok, kinek kezdete, végzete sincs. Lobogó gyertyákban úszó szobák várnák, hogy érkezem. A küszöbön állnék, túl nincsen tovább, nincsen több végzetem. Szememre csúszott fekete kalap, a küszöbön túl már nem magyar vagyok, se vak ügetés, se eltévedt lovas, csak látok és tapasztalok.” Üdv: Antoine (Benkének üdv!)


Benke   2009-03-24 16:13:57
Feri balra el… Nekem erről az jut eszembe, hogy jó lenne már végre felébrednünk! Ha nem is száz, de húsz éves csipkerózsika-álmunk végre törjön szét! Végre mondhatnánk Vizivel együtt mi is: „Ecsédi, Ecsédi, felébredtünk! – kiabálta. Ecsédi, emlékszel még?!” De sajnos, itt ma mindenki alszik és nem akar felébredni, úgy mint Ecsédi: „Ecsédi lehunyt szemmel mondta, hogy: Én mindenre emlékszem.” „És mire emlékszel, Ecsédi? Mire?! Éltünk, aludtunk. Ecsédi, én nem emlékszem semmire. Ki vagyok én, Ecsédi? Mondd meg!” „Ecsédi lehunyt szemmel mondta: Your name is Vizi Miklós. Int' appele Miklós Vizi. Tuo nome Niccolo Vizi. Tyibja závút, Nyikoláj Vizi. Vizi. Vizi. Vizi – mondta Ecsédi, és aludt tovább…” (Nyugati Pu) Üdv minden ébredezőnek! Benke&Pierre U.i.: Désiré! Honnan írsz?


csehtamas   2009-03-24 16:18:11
Ejnye no, Désiré! Azért pontosítsunk: az Ady utolsó fényképe mégiscsak a Géza verse! Én a hangszerelésben „jeleskedtem”! Fiacskáim, nektek jó levelezést! (Már mondtam Gézának is, hogy itt Ő is rátok lelhet! Barátsággal: Tamás

2009. március