Ahol még árvának is jó lenni
2009. év első apparátusi értekezletét tartotta a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ vezetése, ahol az elmúlt év értékelését és az idei évre szóló feladatokat beszélték meg a nagyszámban megjelent szakemberek.
Porció Györgyné a Gyermekvédelmi Központ igazgatója egy komplett és mindenre kiterjedő tájékoztatást adott az elmúlt egy évről, a szakmáról, a múlt és a jövő lehetséges problémáiról, a gyermekvédelmi intézményekben történt változásokról, pénzügyi, gazdálkodási és takarékossági feladatokról.
-A Somogy Megyei Gyermekvédelmi központ életében a 2008. év a változások és a pályázatok éve volt. Új megyei, intézményi szervezeti struktúrában, régi és új vezetői összetétellel, tervekkel kezdtük az évet- így nyitott az igazgató asszony, akinek a további mondanivalója is keményen arról szólt, hogy a tavalyi évben elért kisebb-nagyobb sikereknél nem lehet megállni, a munkát folytatni kell, mert ezt várják el tőlük.
Egy rövid hír erejéig gondolhatnánk elég is lenne ennyi tájékoztató, csak hogy én más szemszögből is szeretném bemutatni azon emberek tevékenységét, akik az anyátlan, apátlan gyermekekért, az otthontalan ifjúságért végzik sokszor erőn felüli munkájukat. Mert ilyen gyermekekből bőven van, számuk nem csökken, sőt, emelkedő tendenciát mutat. (Csak egy számadat az intézmény adattárából: a 2008. december 31.-i állapot szerint, 1201 fő kiskorú és fiatal felnőttet tart nyilván.) Mivel jó magam is több mint 18 éve vagyok nevelőszülő, elég sokat jártam a toponári intézményben, ahhoz, hogy az ottani állapotokat ismerjem, a dolgozókról pedig véleményt írhassak, így reménykedem, hogy meg is bocsátják nekem. A sok igazgatót megélt csapat 2008. január 1-től egy új korszakba lépett, egy merőben más vezetési stílus vette kezdetét, ahol már nem férfi az úr!
Porcióné Györgyné, Marika, 1984 óta dolgozik a gyermekvédelemben, majd 2008. január. 1-től, a Megyei Közgyűlés kinevezte a Gyermekvédelmi Központ igazgatójának. Jó tudású, elismert szakmai hozzáértéssel rendelkező ember került a kis csapat élére, amely csapatról szintén el kell, mondani, hogy egy nagyon összeszokott, jól képzett, a szakmát kitűnően ismerőkről van szó.
Jogszerűség, szakszerűség, gyermeki jogok érvényesülése! E szavakkal indította útjára saját önmagát és az általa vezetett intézmény dolgozóit, az embert próbáló hivatást elvállaló asszony, 2008 januárjában. A frissen kinevezett igazgató akkori kijelentése most már tudjuk, hogy célba értek. Kitűnő munkatársakkal, mondhatnám azt is, hogy kiváló szakember gárdával dolgozik, mert a mostani apparátusi ülésen már sikerekről számolt be. Kemény, küzdelemmel elért közös eredményekről, amelyek hallatára az ember szíve felragyog.
Az eredmények, pedig a gyermekek életét, sorsát, az intézetben eltöltött időt teszik kellemesebbé, elviselhetőbbé, emberibbé. A számos nehézségek ellenére, tavaly, a fenntartó Somogy Megyei Önkormányzat egyetértésével és szakmai segítségével el tudtak indítani egy pályázati sorozatot, melynek kapcsán a Nyár utcai Gyermek-és Utógondozó Otthon részére 800. 000,-Ft-os segítséget tudtak biztosítani bútorvásárlásra.
Az Orci utcai épület akadálymentesítésére 19. 510. 727,- Ft-ot kaptak, továbbá a Közgyűlésnek köszönhetően a Befogadó Otthon 12 fős bővítését is elkezdhették, 12. 100. 000,.Ft összegből.
Végül, de nem utolsó sorban, a TÁMOP 5. 2. 5 pályázaton felzárkóztató programok szervezésére 60 nevelőszülőnél nevelkedő gyermek kettő évig tartó programjára, 19. 474. 474,-Ft-ot nyertek! Miről beszélnek a számok?
Talán arról, hogy nagyon kemény, céltudatos munka van mögötte, ahol minden csak arról szól és ahol az a cél, hogy a bent lakó gyermekek életét, környezetét jobbá tegyék. Ugyanakkor komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében is, hogy a nevelőszülők több éve tartó díjazási vitája is megfelelően rendeződjön. A Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központban ilyen jellegű és minőségű munka folyik, amely munkavégzést mások is nagy figyelemmel kísérnek és segítenek, élen Gelencsér Attila, a közgyűlés elnöke, Sárdi Árpád alelnök, valamint Dr. Vörös Tamás, megyei főjegyzővel. Ők azok, akik szintén szem előtt tartják a gyermekekért folyó küzdelmes munkát, így a hívó szóra számítani lehet rájuk.
Siker? Vagy szerencse? Én úgy gondolom, hogy mindkettő kell. Meg egy óriási szív, mert ez nélkül nem megy. Ebben a pénztelen világban, most mindenkinek nehéz dolga van, így a családoknak, intézményeknek egyaránt. De a közös gondolkodás és együttérzés, a közös munka és tenni akarás általában meghozza a várva várt termést! Erről szól a mostani történet is, annyi különbséggel, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban még várnak az aratással, mert ahogy a beszámolóban is elhangzott rengeteg a tennivaló még ezen a területen.
A gyermek nagy kincs! Jövőjük, sorsuk tőlünk, a felelősen gondolkodó felnőttől függ. A baj csak az, hogy nem mindenki érez így. Az ország gyermekvédelmi intézményeiben, otthonaiban, nevelőszülőknél több ezer gyermek él különváltan a vérszerinti szüleitől, rokonaitól, úgy hogy évekig nem is találkoznak. Tehát ebben az esetben nem mindegy, hogy az intézetnek, vagy a befogadó környezetnek van-e valamiféle ember arcú varázsa, valami, amitől kényelmesebben, otthonosabban érzik magukat a bent élők.
A Toponári Gyermekvédelmi Központ mindenesetre most olyan átalakuláson megy keresztül, hogy érzéseim szerint hamarosan kijelenthető lesz, hogy ebben az épületben még árvának is jó lesz lenni. Köszönet érte a vezetésnek!



2010. 09. 9., 23:13
Buy:Amoxicillin.Advair.Female Pink Viagra.Lipitor.Zetia.Buspar.Nymphomax.Benicar.SleepWell.Zocor.Lasix.Wellbutrin SR.Ventolin.Seroquel.Aricept.Cozaar.Acomplia.Female Cialis.Lipothin.Prozac….
2010. 09. 10., 06:52
Buy:Viagra Professional.VPXL.Cialis.Cialis Super Active+.Maxaman.Cialis Soft Tabs.Soma.Zithromax.Viagra Soft Tabs.Tramadol.Super Active ED Pack.Viagra Super Active+.Viagra Super Force.Levitra.Viagra.Propecia.Cialis Professional….
2010. 11. 11., 16:48
…
BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE…