Somogy Blogja
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2009. április

Hit és válság

2009. 04. 30.

Összepakoltam minisztériumi dolgozó szobámban. Amit egy éve magammal hoztam, azt most továbbviszem. Így azután most itthon, lakásunk íróasztalán fekszik átmenetileg az a feszület, ami tizenegy hónapon át az erőt sugározta felém irodám faláról.
Az erőt, amiről Kropkó Péter kollégám, a nemzetközileg legismertebb magyar triatlonista, vasember így fogalmazott: „Pista, én többszörös Iron Man világbajnok lettem a sportban, [...]

Elbocsátó, nem túl szép üzenet

2009. 04. 29.

Hát mit mondjak vége, egy illúzióval ismét kevesebb. Amikor a blog elindult azt gondoltam végre egy fórum ahol különböző pártállású politikusok, különböző társadalmi státuszú civilek megbeszélhetik egymással és a szűkebb közösséggel, a mindenkit érintő problémákat. Nem sikerült, de miért pont ez sikerült volna.
Egy olyan országban élünk ahol a volt miniszterelnök, a volt gazdasági miniszter, a [...]

Felemás búcsú

2009. 04. 28.

Ahogyan Bozsoki-Sólyom János már megírta a vasárnapi bejegyzésében, májustól megszűnik a Somogy Blogja. Engem is értesített a szerkesztőség, ezért aztán ezen a fórumon búcsúzom az olvasótól. Személyes webnaplómat azonban folytatom a saját honlapomon, bízva abban, hogy akik itt rákattintottak jegyzeteimre, megteszik ezután a szitakaroly.hu-n is. Osztva blogtársam véleményét, szerintem is fontos epizódja lehetett volna a [...]

Cigányfélelem

2009. 04. 27.

Tatárszentgyörgy, Nagycsécse, Tiszalök, gyilkosság, Molotov koktél, félelem, támadás-sorozat a cigányok ellen.
Napjaink állandó hírei közé tartoznak már ezek a rémisztő események, amely jó ideje az itt lakó cigánylakosságot tartja nagy félelemben. Ja és az a sokat látott és emlegetett fekete terepjáró, melyet minden baleset, illetve tragédia előtt valaki vagy valakik látni véltek, de kiléte a mai [...]

„Hetet egy csapásra… ” (M.N.)

2009. 04. 26.

Dom. Misericordia Domini (húsvét ünnepe utáni második vasárnap) – olvasandó: Péter első levele 2,21-25; János evangéliuma 10,10-16
1./ „Hetet egy csapásra” – stílusosan „a hét főjén” kaptam a hírt: a Somogy Blogja megszűnik létezni… Sajnálattal értesültem erről, hisz’ idestova több, mint fél esztendeje új és újabb megvilágításba helyezte a mindennapjaimat: blog-társaim írásai többé-kevésbé napi történésekre reflektáltak; [...]

Boldog ember vagyok

2009. 04. 23.

Azt ígértem legutóbbi blogomban, hogy rövidesen többet írok az elmúlt hetek történéseiről. Most, amikor ezeket a sorokat képernyőre írom 22.-e szerda van, de még nem jött el az idő, hogy teljes bizonyossággal fogalmazhassak.
A honlapomon évek óta hetente többször is elkövetek blog formában szösszeneteket. Egyik másik a sonline oldalakra is felkerült. Amióta miniszter lettem (voltam) azt [...]

Kódfejtés

2009. 04. 22.

Ó azok a halak, ők aztán tudnak hallgatni jobban, mint bárki más, míg nézem őket, azon gondolkodom volt-e valaha olyan idő mikor az ember ennyire gondtalan boldog lény volt? Nem tudom, de azt tudom, hogy most jó érzéssel tölt el, hogy végre itt a kertben a halaim szemeláttára írhatom csapongó soraimat, persze ők mit sem [...]

Netre küldött örömeink és bajaink

2009. 04. 21.

A netről, illetve az internethez való viszonyomról akartam írni eredetileg, a válság azonban jócskán hozzátette a maga kísérőjelenségeit ehhez a témához. Ezért ezúttal a szokottnál kicsit hosszabb lesz a bejegyzésem.
Most, hogy új honlapom van, s ezen már videók is láthatók, szembe kellett néznem azzal, hogy eléggé keveset tudok erről a világról. Eddig az e-mailek megnézéséig [...]

Kofaháború

2009. 04. 20.

Egy nagyon jó barátom kért meg, hogy nagyon szeretné, ha írnék a Somogyi Blogban arról, ami most nagy riadalomban tartja a Barcsi szabadtéri piaci árusokat. Amit sebtében elmesélt a most kialakult piac bezárásával kapcsolatban, számomra már az is sok volt és ezek után gondoltam arra, segítek nekik abban, hogy legalább őszintén írok problémájukról, semmit nem [...]

„Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek… ” (J.A.)

2009. 04. 19.

Dom. Quasi modo geniti infantes / Dom. in albis (húsvét ünnepe utáni első vasárnap / fehérvasárnap) - olvasandó: János első levele 5,4-10; János evangéliuma 20,19-31
A húsvét utáni első csonkahét (sonka-hétnek is nevezhetnénk…) a fehérhét (alba paschalis, hebdomada alba); e mai úrnapját fehérvasárnapnak (dominica in albis), illetve Tamásvasárnapnak is nevezik.

navigáció

KEVIN   2010-07-21 09:33:16

MedicamentSpot.com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Low price pills. Order drugs online... Buy:Zyban.Human Growth Hormone.Actos.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Retin-A.Synthroid.Mega Hoodia.Zovirax.Prednisolone.Lumigan.Prevacid.Valtrex.Nexium.Accutane.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Arimidex....


MITCHELL   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices. High quality pills. Buy drugs online... Buy:Lipothin.Zocor.Benicar.Lipitor.Acomplia.Wellbutrin SR.Female Pink Viagra.Female Cialis.Nymphomax.Advair.Zetia.Amoxicillin.Aricept.Buspar.Ventolin.Prozac.SleepWell.Seroquel.Lasix.Cozaar....


ANTHONY   2010-12-25 18:09:25
..... Buydrugs without prescription...


RICARDO   2010-12-28 10:16:58
.... Buynow...


CHRISTIAN   2010-12-30 21:43:09
...... Buyno prescription...


BRETT   2011-01-08 04:04:46
...... Buynow it...


DENNIS   2011-01-21 15:22:02
.... Buygeneric drugs...


ARTHUR   2011-02-06 10:13:39
other names for trazodone... Buyno prescription...


LONNIE   2011-02-07 01:03:53
quinapril... Buyit now...


NEIL   2011-02-07 13:19:39
Zocor... Buygeneric drugs...


KARL   2011-02-07 20:35:11
Vitamin B... Buydrugs without prescription...


STEVEN   2011-03-07 21:36:36
Risperdal... Buygeneric meds...


JULIO   2011-03-10 09:07:23
savella cheap canada... Buyno prescription...


JULIO   2011-03-29 07:57:02
.... Buynow it...


JORDAN   2011-04-02 11:19:42
.... Buynow...


DONALD   2011-04-02 13:08:19
...... Buywithout prescription...


SALVADOR   2011-04-03 05:06:36
..... Buyit now...


GEORGE   2011-04-04 02:45:43
.... Buyno prescription...


STANLEY   2011-04-05 17:14:02
..... Buygeneric drugs...


HARVEY   2011-04-06 11:09:53
.... Buygeneric drugs...


JAIME   2011-04-06 23:23:51
...... Buygeneric drugs...


BARRY   2010-07-02 21:29:45

PillSpot.org. Canadian Health&Care.Best quality drugs.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices. High quality pills. Order drugs online... Buy:Actos.Human Growth Hormone.Accutane.Synthroid.Lumigan.Prevacid.Zyban.Nexium.Mega Hoodia.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Zovirax.Retin-A.Prednisolone.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Valtrex.Arimidex....


DUSTIN   2010-07-21 09:33:16

Medicamentspot.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. Low price drugs. Order pills online... Buy:Viagra Super Force.Soma.VPXL.Cialis.Cialis Professional.Propecia.Cialis Soft Tabs.Tramadol.Maxaman.Viagra Soft Tabs.Viagra Professional.Zithromax.Cialis Super Active+.Viagra.Super Active ED Pack.Levitra.Viagra Super Active+....


MARTIN   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. Online Pharmacy. Order pills online... Buy:Tramadol.Cialis Professional.Viagra Super Active+.Viagra Soft Tabs.Zithromax.Propecia.Levitra.Viagra.Viagra Super Force.VPXL.Cialis.Soma.Cialis Super Active+.Cialis Soft Tabs.Viagra Professional.Super Active ED Pack.Maxaman....


ERNEST   2010-12-06 15:22:25
.... Buy:Viagra Super Active+.Viagra Soft Tabs.Viagra Professional.Maxaman.Tramadol.Cialis Super Active+.Super Active ED Pack.Cialis.VPXL.Soma.Cialis Professional.Levitra.Viagra Super Force.Cialis Soft Tabs.Viagra.Propecia.Zithromax....


LONNIE   2010-12-20 19:39:31
abilify side effects in children... Buydrugs without prescription...


TODD   2010-12-21 15:42:57
buy pure acai berry... Buyno prescription...


CLYDE   2010-12-23 13:14:01
Cialis UK... Buygeneric meds...


COREY   2010-12-23 20:06:20
Cialis UK... Buynow it...


ANDREW   2010-12-24 01:42:49
order cialis in canada online... Buyno prescription...


EUGENE   2010-12-28 23:29:20
.... Buynow it...


CLAYTON   2010-12-29 13:09:21
..... Buyit now...


SERGIO   2010-12-29 17:58:13
...... Buygeneric drugs...


KELLY   2010-12-30 17:40:04
.... Buynow it...


GUY   2010-12-31 00:51:22
.... Buyno prescription...


LARRY   2010-12-31 09:26:26
..... Buygeneric drugs...


ENRIQUE   2011-01-01 03:07:17
.... Buynow...


ALBERTO   2011-01-01 15:24:09
.... Buywithout prescription...


RICK   2011-01-01 23:59:14
...... Buynow...


RAYMOND   2011-01-02 02:33:37
..... Buynow it...


RICK   2011-01-02 12:05:47
.... Buynow...


FREDDIE   2011-01-03 01:14:41
..... Buygeneric meds...


ENRIQUE   2011-01-04 22:51:05
.... Buynow...


JORDAN   2011-01-05 15:45:59
< a href="http://my.gardenguides.com/members/buy-Cialis? buy@Cialis.now... Buydrugs without prescription...


RON   2011-01-06 12:16:03
...... Buygeneric pills...


DOUGLAS   2011-01-17 12:43:08
...... Buynow...


JESSE   2011-01-21 17:35:22
.... Buyno prescription...


CURTIS   2011-01-21 23:19:43
..... Buygeneric drugs...


TRACY   2011-01-22 08:59:30
.... Buygeneric meds...


DARRYL   2011-02-04 20:48:55
e-code for zometa... Buyit now...


JASON   2011-02-05 07:13:31
zofran odt... Buynow it...


CLINTON   2011-02-05 10:56:22
Zocor... Buygeneric meds...


RANDALL   2011-02-05 23:26:46
zyrtec in dialysis patients... Buywithout prescription...


KEITH   2011-02-06 08:12:35
Voltaren... Buygeneric drugs...


MAX   2011-02-06 22:50:13
cats zanaflex... Buydrugs without prescription...


SAM   2011-02-07 03:48:34
Yaz... Buywithout prescription...


REGINALD   2011-02-07 07:04:05
dog zyrtec... Buygeneric drugs...


LEWIS   2011-02-07 15:16:53
zantac renal dosing... Buygeneric meds...


EDWARD   2011-02-07 16:21:51
Yaz... Buywithout prescription...


STUART   2011-02-07 19:18:07
Vytorin... Buynow...


ALFONSO   2011-03-03 06:46:37
Zyvox... Buydrugs without prescription...


ANTHONY   2011-03-03 08:57:08
buy liposomal lidocaine 4% cream maxilene... Buywithout prescription...


ORLANDO   2011-03-03 09:43:43
Zoloft... Buyit now...


RONNIE   2011-03-03 13:12:55
leg swelling lasix... Buyno prescription...


JULIO   2011-03-03 20:31:44
zyrtec anticolinergici effect... Buyno prescription...


TROY   2011-03-04 02:52:40
Zyrtec... Buyit now...


DONNIE   2011-03-04 06:04:23
yaz plan b... Buydrugs without prescription...


CALVIN   2011-03-04 11:27:37
gilbert's syndrome tylenol... Buygeneric meds...


CHRIS   2011-03-05 06:37:40
Rogaine... Buygeneric meds...


DOUGLAS   2011-03-05 09:50:41
zyprexa relprevv j-code... Buygeneric drugs...


BRYAN   2011-03-05 11:28:50
side effect of zoloft... Buyno prescription...


MILTON   2011-03-05 15:50:54
yavneh purim shpiel facebook... Buynow...


AUSTIN   2011-03-08 10:24:26
risperdal and luvox loss of libido... Buydrugs without prescription...


ALFONSO   2011-03-08 19:21:14
Pyridium... Buydrugs without prescription...


JIMMY   2011-03-08 21:00:29
Pyrantel Pamoate... Buygeneric meds...


CLINTON   2011-03-09 06:07:24
Purim... Buyit now...


TERRANCE   2011-03-09 09:14:49
howard county purim carnival 2010... Buyno prescription...


JEFF   2011-03-09 16:42:43
Zyprexa... Buynow it...


AARON   2011-03-09 21:07:35
Risperdal... Buygeneric pills...


JONATHAN   2011-03-10 11:50:00
rogaine for thicker eyebrows... Buynow...


PAUL   2011-03-10 13:52:37
risperdal and carbatrol interactions... Buygeneric pills...


LUIS   2011-03-11 03:19:58
Prozac... Buygeneric meds...


ROBERTO   2011-03-11 08:06:06
low dose haldol and paxil... Buygeneric drugs...


TERRANCE   2011-03-28 18:25:57
..... Buygeneric pills...


BRIAN   2011-03-29 03:02:17
...... Buygeneric meds...


JARED   2011-03-29 04:37:19
.... Buyit now...


CLAUDE   2011-03-29 15:17:44
...... Buyno prescription...


GEORGE   2011-03-29 23:41:56
.... Buyno prescription...


SAM   2011-03-30 17:10:29
...... Buygeneric drugs...


ROGER   2011-03-31 00:10:34
..... Buywithout prescription...


CARLOS   2011-03-31 01:04:18
Yaz... Buygeneric pills...


EDGAR   2011-03-31 02:42:15
...... Buygeneric pills...


TYRONE   2011-03-31 03:24:10
.... Buygeneric pills...


JULIO   2011-03-31 08:00:03
.... Buynow it...


WENDELL   2011-03-31 12:03:33
...... Buywithout prescription...


DANNY   2011-03-31 17:41:07
...... Buyno prescription...


JAIME   2011-04-01 17:44:56
...... Buygeneric drugs...


DUSTIN   2011-04-02 04:42:40
.... Buygeneric drugs...


SHAUN   2011-04-02 07:00:24
...... Buygeneric meds...


CLAUDE   2011-04-02 17:05:23
..... Buygeneric drugs...


DALE   2011-04-02 18:12:53
...... Buydrugs without prescription...


MANUEL   2011-04-02 18:38:59
...... Buygeneric drugs...


RODNEY   2011-04-02 19:52:29
...... Buygeneric drugs...


LLOYD   2011-04-03 11:09:57
.... Buynow...


JORDAN   2011-04-03 16:48:12
.... Buywithout prescription...


NICK   2011-04-03 16:59:21
.... Buyno prescription...


EUGENE   2011-04-03 21:02:06
...... Buywithout prescription...


KEITH   2011-04-03 21:23:05
...... Buyit now...


JIMMIE   2011-04-03 23:53:51
.... Buyit now...


JARED   2011-04-04 06:48:47
..... Buydrugs without prescription...


CLIFTON   2011-04-04 08:42:28
..... Buyit now...


ANDREW   2011-04-04 10:05:06
.... Buyit now...


FRANKLIN   2011-04-04 19:19:44
.... Buygeneric pills...


KIRK   2011-04-04 19:42:39
...... Buygeneric pills...


MARCUS   2011-04-04 21:19:38
..... Buynow it...


TROY   2011-04-04 23:02:44
.... Buygeneric drugs...


WARREN   2011-04-05 00:43:49
...... Buyit now...


LEE   2011-04-05 02:25:56
..... Buywithout prescription...


SHAUN   2011-04-05 03:54:28
.... Buygeneric pills...


RICKY   2011-04-05 05:43:01
.... Buygeneric drugs...


ADRIAN   2011-04-05 06:55:35
.... Buynow it...


CASEY   2011-04-05 11:50:43
.... Buywithout prescription...


WESLEY   2011-04-05 12:26:58
.... Buygeneric drugs...


EDWIN   2011-04-05 15:50:41
.... Buygeneric pills...


FRED   2011-04-05 19:58:14
.... Buygeneric drugs...


WESLEY   2011-04-05 21:32:09
.... Buygeneric drugs...


NORMAN   2011-04-06 02:19:40
.... Buyno prescription...


THOMAS   2011-04-06 03:51:35
.... Buyit now...


JORDAN   2011-04-06 05:26:16
.... Buywithout prescription...


OLIVER   2011-04-06 05:58:44
...... Buygeneric drugs...


ANTONIO   2011-04-06 08:23:14
...... Buyno prescription...


SALVADOR   2011-04-07 04:04:42
..... Buyit now...


GERALD   2011-04-07 06:58:24
.... Buyit now...


piros hetes   2009-05-05 08:16:00
Éppen ideje volt, hogy megszüntették. Gratulálok a szerkesztőknek. Bár valójában az egészet maguk a blogolók szüntették meg. A polgármester úr kivétel, mert ő mindig ugyanazt a demagóg szöveget nyomta. Nem is tudom, hogy leszünk meg nélküle. Ígérem, nem kattintok a honlapjára. Ön se törődjön velem!


ROSS   2010-07-21 09:33:16

MedicamentSpot.com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription pills. Buy pills online... Buy:100% Pure Okinawan Coral Calcium.Retin-A.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Actos.Lumigan.Zyban.Valtrex.Prevacid.Accutane.Synthroid.Human Growth Hormone.Mega Hoodia.Arimidex.Prednisolone.Nexium.Zovirax....


SIDNEY   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription pills. Buy drugs online... Buy:Human Growth Hormone.Mega Hoodia.Actos.Accutane.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Nexium.Synthroid.Prevacid.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Lumigan.Prednisolone.Zyban.Retin-A.Arimidex.Valtrex.Zovirax....


MARVIN   2010-07-21 09:33:16

Medicamentspot.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. Online Pharmacy. Order drugs online... Buy:Lipothin.Advair.Nymphomax.Cozaar.Ventolin.Seroquel.Lasix.Lipitor.Amoxicillin.Zetia.Wellbutrin SR.Acomplia.Zocor.Prozac.Female Cialis.Buspar.SleepWell.Female Pink Viagra.Aricept.Benicar....


STUART   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices. No prescription drugs. Order drugs online... Buy:Ventolin.Lipothin.Cozaar.Wellbutrin SR.Acomplia.Advair.Female Cialis.Lasix.Female Pink Viagra.Nymphomax.Zetia.Buspar.Amoxicillin.SleepWell.Zocor.Seroquel.Prozac.Benicar.Lipitor.Aricept....


JUAN   2010-12-21 21:34:14
Accupril... Buygeneric drugs...


GABRIEL   2010-12-24 20:45:47
Abilify... Buygeneric pills...


LAWRENCE   2010-12-27 20:47:04
...... Buygeneric meds...


JOHN   2010-12-28 20:58:07
..... Buyit now...


SHAWN   2010-12-29 21:25:53
...... Buynow...


BRIAN   2011-01-05 08:01:47
.... Buywithout prescription...


ROLAND   2011-01-07 02:19:01
..... Buygeneric drugs...


HARVEY   2011-01-21 09:23:12
..... Buygeneric pills...


LARRY   2011-02-06 00:54:38
buy zithromax online... Buyno prescription...


JAVIER   2011-02-06 04:36:11
buy zinc anode everett wa... Buygeneric meds...


ANDY   2011-03-04 09:43:11
Vitamin B... Buynow it...


MATHEW   2011-03-04 10:27:21
where to buy lamisil... Buygeneric drugs...


DANA   2011-03-05 06:45:55
pharmacokinetics of zyrtec... Buyit now...


NICHOLAS   2011-03-07 11:17:41
Omnicef... Buynow it...


JESSIE   2011-03-08 07:59:53
Synthroid... Buygeneric pills...


VIRGIL   2011-03-08 17:18:15
Retin A... Buywithout prescription...


LONNIE   2011-03-08 19:55:59
Remeron... Buyno prescription...


ALEX   2011-03-09 02:20:33
purim suddah... Buygeneric meds...


ANDRE   2011-03-09 21:21:24
Synthroid... Buygeneric meds...


ROBERTO   2011-03-10 01:41:47
can i take expired zyrtec... Buygeneric drugs...


DUANE   2011-03-10 18:35:17
savella diabetes blood sugar... Buygeneric drugs...


RUSSELL   2011-03-11 01:08:53
Pulmicort... Buywithout prescription...


ADRIAN   2011-03-30 16:30:02
..... Buynow it...


RICKY   2011-04-01 22:30:43
...... Buygeneric meds...


PHILIP   2011-04-03 08:00:30
..... Buyit now...


MARK   2011-04-03 18:24:38
..... Buygeneric drugs...


JARED   2011-04-04 10:02:18
..... Buydrugs without prescription...


HECTOR   2011-04-05 08:21:38
..... Buynow...


LYNN   2011-04-06 11:10:23
...... Buyit now...


JUAN   2011-04-06 15:27:36
...... Buyno prescription...


SALVADOR   2011-04-07 13:27:13
..... Buyit now...


Desire   2009-04-28 19:11:13
Kedves fotoman, zedgar, posztmann, lala53, varkocs, ficsorga, wakerglass, Luton a dio, Benke, csehtamas, znyilas! Mi lenne, ha kommentjeinkkel "szétbombáznánk" a Sonline-t?! Még hogy megszűnik? Csak nem a politikusok miatt? Vagy milyen szerkesztői elvek vezérlik a lapot? Sok pénzbe került nekik? Sztárgázsit kértek a bloggerek? Vagy nem elegen kattintgattak a számláló szerint? Vagy a "vallásosság" volt a sok? Lelkész Úr, köszönöm! U.i.: Benkének, Tamásnak üdv! Maradok: Antoine és Désiré


Benke   2009-04-28 20:34:21
Antoine! Egyetértek! Úgyhogy én megkezdem a demonstrációt! Maradjon a Somogy Blogja! Éljenek a blogisták! Tamás, ha volnál szíves csatlakozni Te is! Üdv: Pierre


Luton a dio   2009-04-28 20:40:12
Igen! Ne csak a Turul-szobrok megmaradásáért tüntessenek! Demonstráljunk az egyéb Sólymokért – „felvonulók kérték”… És én egy Cseh Tamás dalocskát is kérnék! Amma-Mú! Szíriuszi Luto voltam!


wakerglass   2009-04-28 21:03:39
Magam részéről szintén sajnálnám a blog megszűnését, de arra bátorítanám lelkész urat, hogy folytassa a blog írást! Talán nem is akkora tragédia, hogy a sonline keretetit el lehet hagyni és máshol szabadabban, a saját feltételei, érzései, stb. szerint folytatni. Akik itt megtalálták, ott is meg fogják... Ha kell szívesen segítek az új hely, forma megtalálásában! Az itteni lét búcsúajándékaként, a többször említett koffeinfüggőségre visszautalva ajánlom ezt: http://www.youtube.com/watch?v=-UsR9Ap41R8 üdv mindannyiuknak!


csehtamas   2009-04-29 08:22:00
"Arthur. Voiture. Overture. Arthur, Arthur, a vonat, nézd, bent áll ez a vonat visz egyenest Belgiumba Arthur, Arthur, tűrd fel a gallért, mondd csak, hogy ízlett ez az évad a pokolban? Arthur, Arthur, a két öklöd a zsebben, a két ököl a zsebben már ronggyá rohadt, Arthur, Arthur, a köpeny a vállon, a köpeny a vállon rég eszmévé szakadt, utazol Arthur, letelt az évad. Bent áll a hajó, a hajó a kikötőben, úgy ring, mint Európa, az alvó a völgyben, Arthur, az évad, az évad elmenőben, Arthur, lesz aranyad bőven, na Arthur, lesz aranyad bőven! Arthur, az ököl, abszint a pohárban, növények, köpeny, pipa és kalap, Arthur, Arthur egy dühödt angyal az égből, a földről a tengerbe szaladt, Arthur, szorítsd térdedhez a melled, és pengesd, mint húrt, a cipőzsinórt, Arthur, csak azt ne, az évad a pokolban, ilyen, ilyen, ilyen, ilyen sohase volt! Utazol, Arthur, letelt az évad... Arthur, a hajó, a hajó Afrikba, tűrd fel a gallért, ott arany van, tele a bánya, Arthur, az évad, hagyd csak, a tenger hadd dobálja, Arthur, a vonat nézd bent áll, Utazol, utazol Arthur. Arthur, szorítsd térdedhez a melled, és pengesd, mint húrt, a cipőzsinórt, Arthur, csak azt ne, az évad a pokolban, ilyen, ilyen, ilyen, ilyen sohase volt! Utazol, Arthur, letelt az évad..." Találkozzunk másutt, máskor is! Géza is köszönt mindenkit! Barátsággal: Tamás


JIMMIE   2010-07-21 09:33:16

MedicamentSpot.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.Best quality drugs.No prescription online pharmacy. No prescription drugs. Order pills online... Buy:Zithromax.Viagra Super Force.Cialis Soft Tabs.Cialis.Maxaman.Super Active ED Pack.Levitra.Viagra Super Active+.Tramadol.Soma.Viagra.Viagra Professional.Cialis Professional.VPXL.Cialis Super Active+.Propecia.Viagra Soft Tabs....


Brands   2010-08-30 15:34:02
of http://xgrilledtzad.AUTOPARTSVILLE.INFO/tag/Brands+of+Gin+beefeater/ : of... beefeater...


RUBEN   2010-07-21 09:33:16

MedicamentSpot.com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices. Low price drugs. Buy drugs online... Buy:Valtrex.Lumigan.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Mega Hoodia.Nexium.Zovirax.Actos.Synthroid.Human Growth Hormone.Zyban.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Prednisolone.Accutane.Retin-A.Arimidex.Prevacid....


TIM   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription drugs. Order pills online... Buy:Accutane.Nexium.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Human Growth Hormone.Actos.Prevacid.Lumigan.Valtrex.Prednisolone.Zyban.Mega Hoodia.Retin-A.Arimidex.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Zovirax.Synthroid....


JEFFREY   2010-12-23 05:48:58
cephalexin dosage for dogs... Buygeneric drugs...


SERGIO   2010-12-30 13:26:42
...... Buygeneric drugs...


JEROME   2010-12-31 13:07:46
...... Buygeneric meds...


SIDNEY   2010-12-31 20:01:01
.... Buygeneric drugs...


CECIL   2011-01-02 22:25:35
.... Buydrugs without prescription...


KIRK   2011-01-21 10:37:59
...... Buyit now...


PHILIP   2011-02-04 03:08:36
side effects zyprexa overdose breathing autonomic... Buyno prescription...


DANIEL   2011-02-07 07:17:07
xopenex coupon... Buyno prescription...


RONNIE   2011-02-07 09:08:20
zyprexa increase eps complaints... Buyno prescription...


FERNANDO   2011-03-06 07:09:29
Rogaine... Buyno prescription...


ANDRE   2011-03-08 12:33:15
Seroquel... Buywithout prescription...


VIRGIL   2011-03-09 10:19:47
Synthroid... Buywithout prescription...


TYRONE   2011-03-10 04:13:49
Zyprexa... Buyno prescription...


MARION   2011-03-10 09:07:59
Purim... Buyno prescription...


ALFREDO   2011-03-11 18:49:23
Reglan... Buywithout prescription...


ADRIAN   2011-03-28 17:13:47
...... Buygeneric meds...


JIMMIE   2011-03-29 11:47:20
...... Buynow...


EARL   2011-03-29 23:44:06
..... Buyit now...


JIMMY   2011-03-30 06:24:22
...... Buygeneric drugs...


WILLIE   2011-03-30 19:03:21
...... Buynow it...


BENJAMIN   2011-03-31 07:04:04
.... Buywithout prescription...


WARREN   2011-04-04 19:19:17
.... Buywithout prescription...


JIMMY   2011-04-07 08:49:37
...... Buyno prescription...


TRAVIS   2010-07-21 09:33:16

Medicamentspot.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. Online Pharmacy. Buy pills online... Buy:Aricept.Lasix.Female Cialis.Cozaar.Seroquel.Acomplia.Advair.Ventolin.Wellbutrin SR.Lipitor.Prozac.SleepWell.Nymphomax.Benicar.Zetia.Amoxicillin.Female Pink Viagra.Buspar.Lipothin.Zocor....


sphere   2010-08-30 21:04:59
Hot http://egoldoki-x.AUTOPARTSTHAI.INFO/tag/sphere+Hot+hot/ : hot... Hot...


DWIGHT   2010-11-11 10:40:49

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


TIMOTHY   2010-12-22 20:50:33
dosage of amoxicillin for respiratory disorder... Buygeneric drugs...


KARL   2010-12-24 23:06:24
Abilify... Buygeneric pills...


WALTER   2010-12-27 13:23:33
...... Buyno prescription...


CLAUDE   2010-12-30 01:50:25
...... Buygeneric pills...


FERNANDO   2010-12-30 04:05:09
...... Buyno prescription...


GREGORY   2010-12-31 16:14:41
...... Buygeneric pills...


ALBERTO   2011-01-02 07:40:22
.... Buywithout prescription...


DARRELL   2011-01-04 20:05:54
...... Buygeneric meds...


GUY   2011-01-05 22:08:52
.... Buyno prescription...


LEE   2011-01-10 09:38:48
...... Buygeneric drugs...


JULIAN   2011-01-21 12:15:51
.... Buywithout prescription...


GABRIEL   2011-02-03 16:05:34
Benuryl... Buywithout prescription...


GLENN   2011-02-04 05:50:08
Zyrtec... Buygeneric pills...


DAN   2011-02-04 16:37:52
zovirax acyclovir... Buydrugs without prescription...


MATTHEW   2011-02-04 21:09:15
what is the shelf life of zyrtec... Buynow it...


JAMIE   2011-02-06 17:14:20
Zyrtec... Buygeneric drugs...


RUSSELL   2011-03-03 11:38:20
Zofran... Buygeneric pills...


RANDY   2011-03-03 23:38:21
Vitamin B... Buygeneric drugs...


VICTOR   2011-03-04 01:17:58
kids tylenol recall... Buygeneric meds...


BRIAN   2011-03-06 12:46:21
should i stop savella before surgery... Buygeneric meds...


RANDALL   2011-03-07 05:08:02
Pain Balm... Buyno prescription...


CHRISTIAN   2011-03-07 06:01:29
Orlistat... Buyit now...


REGINALD   2011-03-07 19:50:05
Synthroid... Buygeneric pills...


WARREN   2011-03-07 19:50:37
Rogaine... Buydrugs without prescription...


ANDY   2011-03-09 00:46:53
Pulmicort... Buywithout prescription...


CHRIS   2011-03-10 20:55:46
Rogaine... Buygeneric meds...


WARREN   2011-03-10 22:56:39
Risperdal... Buydrugs without prescription...


CURTIS   2011-03-29 06:54:35
Zoloft... Buynow it...


JOSE   2011-03-30 15:28:37
..... Buygeneric pills...


GREGORY   2011-03-31 05:12:45
.... Buygeneric pills...


JOSHUA   2011-03-31 18:15:04
..... Buygeneric meds...


CORY   2011-03-31 21:27:09
..... Buynow it...


BENJAMIN   2011-04-01 02:31:48
...... Buygeneric drugs...


BRENT   2011-04-01 16:34:28
...... Buygeneric pills...


SHAUN   2011-04-02 02:42:51
.... Buygeneric pills...


DENNIS   2011-04-02 07:04:02
...... Buyit now...


HOWARD   2011-04-02 17:06:02
..... Buygeneric drugs...


DARREN   2011-04-03 07:05:05
.... Buywithout prescription...


KURT   2011-04-03 15:25:15
.... Buyit now...


WAYNE   2011-04-03 17:44:11
...... Buyno prescription...


THOMAS   2011-04-03 19:18:02
..... Buygeneric meds...


DARRYL   2011-04-03 20:05:45
..... Buygeneric meds...


CODY   2011-04-04 21:20:26
.... Buygeneric drugs...


RAMON   2011-04-05 09:04:49
...... Buygeneric pills...


HARRY   2011-04-05 10:47:26
.... Buygeneric drugs...


REX   2011-04-05 19:20:45
.... Buyit now...


JOSE   2011-04-05 20:32:51
..... Buygeneric drugs...


KARL   2011-04-05 22:50:43
...... Buygeneric drugs...


JEROME   2011-04-06 10:42:55
.... Buynow it...


EDDIE   2011-04-06 17:02:54
...... Buywithout prescription...


CLIFTON   2011-04-06 18:18:50
..... Buyit now...


ANDY   2011-04-06 20:06:53
..... Buyno prescription...


SCOTT   2011-04-07 05:45:21
...... Buygeneric drugs...


BRETT   2011-04-07 07:07:03
..... Buywithout prescription...


Jaures   2009-04-21 19:17:38
A bejegyzés címének sokkal inkább megfelelne a következő: Ez itt az (ön)reklám helye! Mi a gond, alacsony a látogatottság? tavaly őszi válságellenes program? Nekem rémlik valami sokkal korábbi, 2006-ban, jóval a válság előtt megjelent program, méghozzá választási program. Ott mintha 5000 új munkahelyről esett volna szó. Csak remélni és kívánni tudom, hogy a válságkezelés jobban sikerül.


NELSON   2010-07-15 21:17:56

Pillspot.org. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription drugs. Buy drugs online... Buy:Prednisolone.Accutane.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Zovirax.Retin-A.Valtrex.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Actos.Prevacid.Nexium.Mega Hoodia.Lumigan.Zyban.Human Growth Hormone.Arimidex.Synthroid....


CHAD   2010-07-21 09:33:16

Medicamentspot.com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Best quality drugs.Special Internet Prices. Low price pills. Buy pills online... Buy:Synthroid.Prednisolone.Actos.Prevacid.Accutane.Zyban.Lumigan.Nexium.Human Growth Hormone.Mega Hoodia.Arimidex.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Zovirax.Valtrex.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Retin-A....


MELVIN   2010-09-06 21:10:18

CheapTabletsOnline.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. High quality drugs. Order pills online... Buy:Zetia.Buspar.Advair.Ventolin.SleepWell.Prozac.Zocor.Wellbutrin SR.Cozaar.Female Pink Viagra.Nymphomax.Female Cialis.Lipothin.Aricept.Benicar.Lipitor.Seroquel.Amoxicillin.Acomplia.Lasix....


AARON   2010-11-12 02:58:14

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


ARTURO   2010-12-20 12:30:33
.... Buywithout prescription...


DALE   2010-07-21 09:33:16

MedicamentSpot.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.Best quality drugs.No prescription online pharmacy. No prescription pills. Order pills online... Buy:Female Cialis.Female Pink Viagra.Acomplia.Aricept.Nymphomax.Lipothin.Lipitor.Buspar.Zocor.Cozaar.Ventolin.Wellbutrin SR.Seroquel.Advair.Zetia.SleepWell.Lasix.Amoxicillin.Benicar.Prozac....


MICHAEL   2010-11-11 10:40:16

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


csehtamas   2009-04-22 11:06:08
Köszönöm a képet! Sajnálom ezt az Edu-t! Barátsággal: Tamás


Luton a dio   2009-04-23 12:56:57
Most már azt is hallani, hogy Rózsa Florest és barátait megkínozták, s csak aztán végezték ki őket! Így megy ez a kommunista rezsimekben... Eleve érdekes, hogy mindük fehérneműben aludt (nekem például van pijamám is)... Sajnos, erre sem derül majd fény... Amma-Mú! Szíriuszi Luto voltam.


Benke   2009-04-23 15:44:38
Érdekes - írja Luto. Ugyanígy az 1989 karácsonyán elfogott Ceausescuék - "A múltkor a tévében egy pasit kiszedtek egy tankból, de az még röhögött nekik akkor is, amikor bíróság elé állították. Valami gyűlésbe akart menni - erre megmérték a vérnyomását, amitől még jobban röhögött. Csiklandós tömeggyilkost még nem is láttam... Cukorspárgával összekötözték a kezét és a kémikus feleségével együtt szitává lőtték. De egyiknek sem folyt ki a vére, még az ismétlésben sem..." (HBB - Temető tangó) Hát nem érdekes?! Jó a kép, Tamás! Már ki is nyomtattam! Üdv: Pierre


DAVE   2010-09-11 05:09:58

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices. Online Pharmacy. Buy drugs online... Buy:Arimidex.Zyban.Prevacid.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Zovirax.Accutane.Nexium.Synthroid.Lumigan.Retin-A.Human Growth Hormone.Prednisolone.Mega Hoodia.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Valtrex.Actos....


DWIGHT   2010-09-11 08:31:02

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Online Pharmacy. Buy drugs online... Buy:Viagra Professional.Super Active ED Pack.Viagra Soft Tabs.Propecia.Soma.Levitra.Viagra.Tramadol.Cialis Soft Tabs.VPXL.Viagra Super Active+.Cialis.Viagra Super Force.Cialis Professional.Cialis Super Active+.Zithromax.Maxaman....


CURTIS   2010-12-21 08:44:06
buy viagra canada... Buygeneric drugs...


GUY   2010-12-22 14:40:26
symbicort vs advair... Buyno prescription...


DERRICK   2010-12-24 09:37:48
Cialis discount... Buyno prescription...


ARMANDO   2010-12-25 06:57:45
abilify and siezures... Buynow...


DAVE   2010-12-27 17:55:35
.... Buywithout prescription...


JIMMIE   2010-12-28 13:28:39
..... Buywithout prescription...


RALPH   2010-12-29 01:59:59
..... Buyit now...


DARRELL   2010-12-29 22:46:39
...... Buygeneric meds...


MARK   2010-12-30 20:20:20
tylenol zyrtec recall... Buyno prescription...


CARLTON   2011-01-04 02:41:35
.... Buygeneric drugs...


JULIAN   2011-01-04 05:29:40
.... Buygeneric drugs...


KIRK   2011-01-05 12:22:14
...... Buygeneric drugs...


ALVIN   2011-01-06 08:46:42
< a href="http://my.gardenguides.com/members/buy-Tramadol? buy@Tramadol.now... Buyno prescription...


JULIUS   2011-01-06 16:05:36
.... Buygeneric drugs...


ANDREW   2011-01-07 19:34:47
..... Buynow it...


LEE   2011-01-09 09:01:49
...... Buygeneric drugs...


ERNEST   2011-01-12 09:04:17
.... Buyno prescription...


JAVIER   2011-01-21 11:39:57
...... Buyno prescription...


SEAN   2011-01-21 14:54:42
.... Buynow...


RONALD   2011-01-21 15:20:53
.... Buygeneric drugs...


JESSIE   2011-02-03 17:43:48
Zyvox... Buydrugs without prescription...


CHRIS   2011-02-03 22:35:09
Verapamil... Buygeneric drugs...


SEAN   2011-02-03 23:28:19
Zyrtec... Buydrugs without prescription...


DON   2011-02-04 05:44:51
xeloda... Buynow...


PHILIP   2011-02-04 10:01:44
xeloda bleeding... Buygeneric meds...


EDWARD   2011-02-04 11:06:11
zyban pill... Buywithout prescription...


ROLAND   2011-02-04 12:26:43
xeloda information.gov... Buyit now...


REX   2011-02-05 02:20:22
Zoloft... Buygeneric drugs...


DENNIS   2011-02-06 05:48:28
Voltaren... Buyno prescription...


KYLE   2011-02-06 12:11:52
alternative for warfarin medication... Buynow...


VIRGIL   2011-02-06 13:21:28
Zetia... Buyno prescription...


COREY   2011-02-06 14:50:09
diovan... Buyit now...


NICHOLAS   2011-02-06 16:20:50
Zelnorm... Buygeneric pills...


SHAWN   2011-02-06 17:11:46
Clindamycin... Buywithout prescription...


TRAVIS   2011-02-06 19:11:37
zantac infant... Buyit now...


DARRYL   2011-02-07 00:57:20
zyrtec benadryl... Buyit now...


HERMAN   2011-02-07 10:43:38
Xenical... Buynow...


MAURICE   2011-02-07 11:17:29
asperger zoloft 100... Buydrugs without prescription...


SHAWN   2011-02-07 14:09:37
Xalatan... Buywithout prescription...


WESLEY   2011-02-07 18:28:07
Vitamin E... Buynow...


DAVE   2011-03-03 08:02:49
Zyrtec... Buyno prescription...


JONATHAN   2011-03-03 22:17:12
can you take zoloft and blood pressure medication together... Buynow...


PAUL   2011-03-04 04:22:48
zoloft works... Buygeneric pills...


CLINTON   2011-03-04 08:12:17
Vitamin E... Buygeneric drugs...


ADAM   2011-03-04 13:47:35
Zyrtec... Buygeneric meds...


JEREMIAH   2011-03-05 10:18:23
Pyridium... Buygeneric drugs...


DUSTIN   2011-03-05 12:36:14
pyrantel pamoate gets rid of which worms... Buydrugs without prescription...


MIGUEL   2011-03-05 17:08:56
stopped taking prozac realized i like him... Buygeneric drugs...


DOUG   2011-03-06 12:16:07
dermatological side effects of rogaine... Buywithout prescription...


MARK   2011-03-06 13:27:32
Risperdal... Buyit now...


DONNIE   2011-03-06 15:41:09
purim wiki... Buydrugs without prescription...


JEFF   2011-03-06 17:41:25
Prozac... Buynow it...


PETER   2011-03-06 19:59:52
provera 10 days perimenopause... Buygeneric drugs...


ALEX   2011-03-07 06:48:31
arthritis orlistat... Buyno prescription...


ELMER   2011-03-08 07:54:47
Rogaine... Buygeneric meds...


GILBERT   2011-03-08 10:17:34
singulair hyper... Buygeneric drugs...


CLINTON   2011-03-08 22:45:11
Purim... Buyno prescription...


CHESTER   2011-03-09 11:21:32
Prozac... Buygeneric meds...


RICARDO   2011-03-09 11:51:23
Seroquel... Buygeneric drugs...


JULIO   2011-03-09 18:05:47
depo provera shot how young can you be to take it... Buyno prescription...


GERALD   2011-03-10 18:44:42
Patanol... Buynow it...


STEVEN   2011-03-11 01:10:16
Retin A... Buygeneric meds...


CLIFTON   2011-03-11 17:49:38
Paxil... Buygeneric drugs...


JONATHAN   2011-03-29 02:12:30
.... Buynow it...


MATTHEW   2011-03-29 06:12:05
...... Buyno prescription...


DANIEL   2011-03-29 08:13:54
...... Buyno prescription...


EDDIE   2011-03-29 11:44:39
..... Buynow it...


WARREN   2011-03-29 18:59:48
..... Buynow...


MANUEL   2011-03-30 01:28:36
..... Buygeneric drugs...


CARL   2011-03-30 03:59:33
..... Buyit now...


PAUL   2011-03-30 18:13:43
...... Buygeneric drugs...


LOUIS   2011-03-31 00:53:03
.... Buyit now...


JAIME   2011-03-31 02:37:24
..... Buydrugs without prescription...


KARL   2011-03-31 03:49:36
.... Buyit now...


MATTHEW   2011-03-31 05:44:50
...... Buyno prescription...


WILLIE   2011-03-31 09:55:17
.... Buyno prescription...


TREVOR   2011-03-31 12:03:18
.... Buygeneric drugs...


MORRIS   2011-03-31 16:40:44
.... Buynow...


WILLARD   2011-03-31 19:51:12
..... Buywithout prescription...


ALBERT   2011-04-01 01:27:20
...... Buydrugs without prescription...


STUART   2011-04-01 16:19:52
...... Buygeneric pills...


IVAN   2011-04-01 19:14:51
...... Buywithout prescription...


GLEN   2011-04-01 20:46:27
.... Buydrugs without prescription...


MELVIN   2011-04-02 00:08:43
..... Buywithout prescription...


FRANKLIN   2011-04-02 09:57:37
.... Buygeneric pills...


ANTONIO   2011-04-02 13:43:03
.... Buygeneric meds...


WILLARD   2011-04-02 20:08:37
...... Buywithout prescription...


DAN   2011-04-02 21:25:17
...... Buygeneric drugs...


RAFAEL   2011-04-03 03:39:08
.... Buygeneric drugs...


JACOB   2011-04-03 05:34:06
...... Buygeneric drugs...


SHAUN   2011-04-03 07:03:36
...... Buygeneric meds...


LEE   2011-04-03 09:17:31
...... Buydrugs without prescription...


ARNOLD   2011-04-03 09:59:54
.... Buygeneric drugs...


TERRY   2011-04-03 11:47:50
...... Buydrugs without prescription...


JULIAN   2011-04-03 13:48:05
..... Buygeneric drugs...


STEVE   2011-04-03 16:39:59
...... Buyno prescription...


EDDIE   2011-04-03 18:38:46
..... Buywithout prescription...


BERNARD   2011-04-03 22:28:41
..... Buynow it...


ROBERT   2011-04-04 01:21:22
..... Buygeneric drugs...


CLAUDE   2011-04-04 02:16:46
..... Buygeneric drugs...


SCOTT   2011-04-04 06:47:42
...... Buygeneric drugs...


HARVEY   2011-04-04 06:49:33
.... Buygeneric drugs...


ELMER   2011-04-04 13:45:50
...... Buygeneric pills...


DAN   2011-04-04 15:42:54
...... Buygeneric drugs...


DENNIS   2011-04-04 17:23:33
...... Buyit now...


THOMAS   2011-04-04 22:49:42
.... Buyit now...


MAX   2011-04-04 23:46:06
..... Buynow...


WARREN   2011-04-05 07:22:52
...... Buyit now...


MELVIN   2011-04-05 09:31:25
...... Buydrugs without prescription...


EDDIE   2011-04-05 14:07:37
...... Buygeneric meds...


EVERETT   2011-04-05 15:06:54
...... Buynow...


SALVADOR   2011-04-05 18:02:56
...... Buygeneric pills...


ROLAND   2011-04-05 18:40:33
...... Buyit now...


ROBERTO   2011-04-06 00:35:07
.... Buynow...


FRANKLIN   2011-04-06 02:05:16
.... Buygeneric pills...


FRANCISCO   2011-04-06 03:41:44
..... Buyno prescription...


KEITH   2011-04-06 08:29:20
...... Buyit now...


ALFRED   2011-04-06 08:56:38
...... Buyno prescription...


CARLTON   2011-04-06 13:15:17
.... Buyit now...


NICK   2011-04-06 15:12:57
.... Buyno prescription...


KURT   2011-04-06 21:39:49
.... Buyit now...

2009. április