Boldog ember vagyok
Azt ígértem legutóbbi blogomban, hogy rövidesen többet írok az elmúlt hetek történéseiről. Most, amikor ezeket a sorokat képernyőre írom 22.-e szerda van, de még nem jött el az idő, hogy teljes bizonyossággal fogalmazhassak.
A honlapomon évek óta hetente többször is elkövetek blog formában szösszeneteket. Egyik másik a sonline oldalakra is felkerült. Amióta miniszter lettem (voltam) azt vettem észre, mint ha nem tudnám mindazt közre adni, ami bennem fortyog.
A gondolataim ugyanúgy szabadon szárnyaltak, mint mindig. Amit leírtam, abban nem is korlátoztam magam. Néha talán túl őszinte is voltam. Bár szerintem az őszinteségnek nincsenek fokozatai. Bevallom viszont, hogy nem írtam le minden fontosat, amit gondoltam. Működtek a fékek. Egy miniszternél (aki tulajdonképpen reflektorfényben ténykedő szolga) a mai világban életveszélyes, ha kitárulkozik. Hamar visszaélnek vele. Mindegy mit ír, ha vannak, akik készek azonnal kiforgatni és mást belemagyarázni, mint az eredeti szándék.
Vannak, akik számára - mivel nem tudnak építkezni - az a kiteljesedés csúcsa, ha megpróbálnak valamit lebontani, értéket tönkre tenni. De őket csak sajnálni lehet, mert sekély e kéj. Amúgy bármelyikükkel, bármikor kész vagyok párbeszédet folytatni, ha egyáltalán érdekli őket az igazság
Minden esetre azzal, hogy most nem vagyok ott a kormányban nem csak többször, de többről is írhatok majd változatlan őszinteséggel.
Amúgy mindenki életében vannak könnyebb és nehezebb időszakok. Bölcsebbé a nehéz időszakok tesznek bennünket. Ilyen volt az én életemben a kisebbségi kormány tagjaként dolgozni. Embert próbáló szép idő, különleges kihívás, különleges élmény volt 2008. május 15-től.
Gyurcsány Ferenc lemondását követően az új kormány eskütételével fejeződött be megbízatásom. Boldog ember vagyok, mert 11 hónapon át, egy nagyon összetett, sikeres tárca élén, sikeres miniszterként szolgálhattam. És ez utóbbit az érintett területek meghatározó személyiségei állítják.
Viszont azzal a mindig segíteni és adni akaró lelkülettel, amivel 23 évig dolgoztam vezetőként a közigazgatásban, bevallom a folytatásban miniszterként képtelen lettem volna megtenni azt, amiről az eszemmel tudom, hogy meg kell majd tenniük azoknak, akik a kormánykerékhez álltak.
Ha viszont részfeladatot kapok, és azzal segíthetek a válság megoldásában, akkor az enyémekért és mindannyiunkért, az önkormányzatokért, a sportért, a turizmusért és szívem csücskeként a somogyiakért a jövőben is vállalom a kihívást és a munkát.
Hát akkor innen folytatjuk, akár néhány nap múlva…
Barátsággal: Gyenesei István



2010. 07. 21., 09:33
Buy:Valtrex.Lumigan.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Mega Hoodia.Nexium.Zovirax.Actos.Synthroid.Human Growth Hormone.Zyban.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Prednisolone.Accutane.Retin-A.Arimidex.Prevacid….
2010. 09. 8., 08:59
Buy:Accutane.Nexium.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Human Growth Hormone.Actos.Prevacid.Lumigan.Valtrex.Prednisolone.Zyban.Mega Hoodia.Retin-A.Arimidex.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Zovirax.Synthroid….
2010. 12. 23., 05:48
cephalexin dosage for dogs…
Buygeneric drugs…
2010. 12. 30., 13:26
allopurinol@and.coumadin” rel=”nofollow”>……
Buygeneric drugs…
2010. 12. 31., 13:07
ashwagandha@supplement.now” rel=”nofollow”>……
Buygeneric meds…
2010. 12. 31., 20:01
atarax@and.hives” rel=”nofollow”>.…
Buygeneric drugs…
2011. 01. 2., 22:25
Chantix@official.site” rel=”nofollow”>.…
Buydrugs without prescription…
2011. 01. 21., 10:37
Depakote@official.site” rel=”nofollow”>……
Buyit now…
2011. 02. 4., 03:08
side effects zyprexa overdose breathing autonomic…
Buyno prescription…
2011. 02. 7., 07:17
xopenex coupon…
Buyno prescription…
2011. 02. 7., 09:08
zyprexa increase eps complaints…
Buyno prescription…
2011. 03. 6., 07:09
Rogaine…
Buyno prescription…
2011. 03. 8., 12:33
Seroquel…
Buywithout prescription…
2011. 03. 9., 10:19
Synthroid…
Buywithout prescription…
2011. 03. 10., 04:13
Zyprexa…
Buyno prescription…
2011. 03. 10., 09:07
Purim…
Buyno prescription…
2011. 03. 11., 18:49
Reglan…
Buywithout prescription…
2011. 03. 28., 17:13
Pyridium@Pyridium.Pyridium” rel=”nofollow”>……
Buygeneric meds…
2011. 03. 29., 11:47
Prozac@Prozac.Prozac” rel=”nofollow”>……
Buynow…
2011. 03. 29., 23:44
Pulmicort@Pulmicort.Pulmicort” rel=”nofollow”>..…
Buyit now…
2011. 03. 30., 06:24
Prozac@Prozac.Prozac” rel=”nofollow”>……
Buygeneric drugs…
2011. 03. 30., 19:03
Strattera@Strattera.Strattera” rel=”nofollow”>……
Buynow it…
2011. 03. 31., 07:04
Prozac@Prozac.Prozac” rel=”nofollow”>.…
Buywithout prescription…
2011. 04. 4., 19:19
.…
Buywithout prescription…
2011. 04. 7., 08:49
wholesale@ginseng.root” rel=”nofollow”>……
Buyno prescription…