Összepakoltam minisztériumi dolgozó szobámban. Amit egy éve magammal hoztam, azt most továbbviszem. Így azután most itthon, lakásunk íróasztalán fekszik átmenetileg az a feszület, ami tizenegy hónapon át az erőt sugározta felém irodám faláról.
Az erőt, amiről Kropkó Péter kollégám, a nemzetközileg legismertebb magyar triatlonista, vasember így fogalmazott: „Pista, én többszörös Iron Man világbajnok lettem a sportban, de a munkában a napi 14 órás teljesítményeddel – miközben volt időd figyelni családodra és barátaidra is – leköröztél. Úgyhogy a valódi Vasembert, Gyenesei Istvánnak hívják”.

Itt ülök az asztalnál, és felrémlik a vita, ami szerint a vallás közügy, a hit pedig magánügy? Akár így, akár úgy, de illik tiszteletben tartani kinek-kinek az álláspontját. Mindenesetre én miniszterként sem tértem ki soha az ezt firtató kérdések elől, sőt nyíltan vállaltam meggyőződésemet.
Nem titkoltam, hogy hívő ember vagyok. Olyan, aki gyakorolja vallását, akinek a hit adja cselekvésének hajtóerejét, mert: „a hit halott cselekedetek nélkül”.

Amikor berendeztem miniszteri munkaszobámat, úgy éreztem, nem csak szellemiségében, hanem fizikailag is jelen kell lennie a jelképeknek. Aztán a hozzám látogatók figyelmét a köztársaság címere, a nemzeti – és uniós zászló mellett gyakran megragadta a falon függő Zsolnay feszület, amely egy Vizsolyi Bibliára tekintett le. Ezek, a számomra fontos szimbólumok, tárgyak – nem hivalkodó módon – részei környezetemnek, kísérői életemnek.

Ugyanúgy, mint azok a beszélgetések, melyeket református lelkész barátommal folytattam, még az óév utolsó napjaiban. Óhatatlan, hogy amikor válságban élünk, akkor a válságról beszélgettünk. A karácsonyi hangulatban mindketten spirituális oldalról közelítettünk az okok eredőjéhez.

Egyetértettünk abban: téves útra visz, ha nem vesszük észre, hogy taposómalommá válik életünk. Visszatérően azt hangoztatjuk: semmire nem érek rá, nincs időm, mert dolgoznom kell. Közben megfeledkezünk szeretteinkről, felebarátainkról, a lelki táplálékról, az igazi értékekről.

A kitörő globális válság is ezt jelezte. A spekuláció, a pénz, a nyereség hajszolása közben a világ elfelejtette, hogy megélni csak valódi értékek előállításából lehet. Új értékek előállításából melyet az alkotó ember hoz létre. De csak hívő ember képes maradandót alkotni. Lehetünk bármilyen tudás, technika és tárgy birtokában ha azt nem hittel használjuk, akkor annak eredménye szürke és silány.

Néhány hónap elteltével még inkább meggyőződésemmé vált, hogy bár ez a krízis sokakat rosszkor ért, de bizonyos szempontból a legjobbkor jött. Jó alkalom arra, hogy önvizsgálatot tartsunk, identitásunkat újrafogalmazzuk, valódi értékeinket újra felfedezzük. Csak így lehet valós változást elérni és a jövőt jó irányba tartósan megalapozni.
Természetesen ez az út sem lesz egyenes és buktatók nélküli, de éppen ez adja majd értékét.
Az új magyar kormány is csak úgy lesz sikeres, ha ezekről sem feledkezik meg. Bárcsak adnának esélyt maguknak. E vonatkozásban azonban nem vagyok túl optimista.

Életem különböző szakaszaiban többször találkoztam és találkozom ma is meg nem értéssel, esetenként kemény elutasítással. Nehéz elfogadtatni, hogy nem elég hinni, de azt képviselni is kell, képviselni és vállalni azt, amit jónak tartunk. Néha kifejezetten rosszul esik, ha emiatt támadnak. De nem hagyom, hogy a harag megmérgezze szívemet. A harag ugyanis gyűlöletet szül, amely belülről gyengíti, marja a haragvó lelkét.
Számos, a külvilág számára nehezen megmagyarázható, váratlan győzelmem oka éppen a haragvó ellenfelek öngyengítése volt. Az én erőmet viszont megsokszorozta a hit.

És hányszor megkérdezték tőlem: miért bocsátok meg „x”-nek vagy „z”-nek? A válaszom: mert attól én könnyebbülök meg. Megbocsátani és bocsánatot kérni nekem soha nem esett nehezemre. Higgyék el, ez működött és működik kicsiben és nagyban egyaránt.

Talán ezért is írta (írhatta) nekem egy ismert kaposvári Fidesz-es aktivista az elmúlt héten sms-ben a következőket: „Kedves István! Ne sajnáld a történteket. Ennek így kellett lennie. Te eddig is nagyon sokat tettél a megyénkért, értünk. Igaz magyar ember vagy. Ilyenekre van szüksége az országnak, pártoktól függetlenül, összefogva. Kívánom, hogy ugyanilyen lelkesedéssel, szeretettel folytasd a munkádat. Van elég tennivaló. Isten áldásával.” (név)

Barátsággal:

Gyenesei István

Címke: hit, hit és válság, Kropkó Péter, önkormányzati miniszter, válság   Komment:

A bejegyzés 2009. 04. 30., 08:24-kor készült, és a Gyenesei István -ba tartozik. RSS 2.0 Kommentelhetsz, vagy trackbacket tehetsz a websiteodra.