|
Luton a dio
2009-02-11 14:31:15
A „ne ítélj, hogy ne ítéltess” mondás folytatódik is: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” Erről így ír szépen Vígh Tibor egyik írásában:
Mit is tanított Jézus? Az Égi Ige az Igéző Igaz Iga! (in: http://dobogommt.hu/dobogo/cikk.php?id=20050101092632&evfolyam=III&szam=1)
„Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.”(Mt 5:5) Ennek a boldogságnak a kifejtése úgy kezdődik: –Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” (Mt 7:1) Vagy rövidebben: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! –Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni.” (Mt 7:1-2) Ez az a pont, amelyiket mi a legjobban szeretjük mások vonatkoztatni. Ez az jelenti, hogy azt mondjuk: Vannak olyan emberek, akik állandóan ítélkeznek: ez kedves, ez goromba, ez ilyen, ez olyan, ez amolyan. Maga a címe is az evangéliumban: –A túlzott ítélkezéstől való óvás” vagy –A szeretet nélküli ítélkezés”. De ez nem arról szól. Itt egy nagyon alapvető emberi működést látunk leírva. Az ember mindent, ami körülveszi, amit lát megítél. Mégpedig oly módon ítéli meg, hogy ez helyes, ez pedig helytelen. Megítélheti úgy is, hogy igaz vagy nem igaz. Tetszik, nem teszik. Hasznos, nem hasznos. Számtalan kategóriát állítunk fel, és természetesen azt hisszük, hogy valami nagyon okos dolgot csinálunk. A baj csak az ezzel az ítélkezéssel, hogy nem vesszük észre - sőt, ha Jézus nem tanította volna, akkor ma sem tudnánk ezt - , hogy közben egy világot építünk fel. Amit mi helyesnek, igaznak ítélünk meg, azt követendőnek tartjuk, mi is aszerint cselekszünk. Amit helytelennek, rossznak, nem követendőnek ítélünk, attól pedig óvakodunk. Így az Egóról a helyesnek ítélt dolgokból építi fel az önazonosítását. Például az egyik barátom azt mondta: kalapban autót vezetni nem helyes dolog, aki kalapban vezet, az olyan maradi ember. Ez ugye vagy így van, vagy nem így van, ezzel most ne foglalkozzunk. Tehát, ha én erre azt mondom, hogy helytelen, akkor a másik ember is ugyanazt gondolja, hogy helytelen. Úgy véljük, hogy amint mi is megítéljük a minden pillanatbeli helyzetet, akkor nyilván más is ugyanezt teszi. Mégpedig ugyanolyan szempontok alapján, mint mi, azaz a saját magunk által felállított normákról gondoljuk, hogy a másik ember is aszerint a norma szerint néz bennünket.. Amit én helytelennek gondolok, azt nem akarom elkövetni. Ha mégis elkövetném, mondjuk olyan helyzetbe kerülök, hogy muszáj megtennem, akkor rólam is azt fogják gondolni, hogy helytelent teszek. Tehát, ha én is azt mondom, hogy aki kalapban vezet, az maradi ember, és véletlenül kalapban fogok autót vezetni, akkor rólam is azt fogják gondolni, hogy maradi vagyok. Viszont az élet meg fogja hozni mindenkinek, - a barátomnak is, - hogy ugyan tartózkodni akarunk a helytelen dologtól, de meg fog velünk történni. És most láthatjuk, hogy így kell azt érteni, hogy –ne ítélj, hogy ne ítéltess”!
Vannak olyan betegségek, - ezek közé tartozik az allergia, de a rák is - amelyek a szüntelen ítélkezéses lelkiállapot kifejeződései. A saját magunk által fölépített normarendszer elleni - immunrendszeri - lázadás tünetei ezek a betegségek. Az allergiások minden pillanatban sarkosan ítélkeznek. Ennek meg szabadna történnie, ennek nem szabadna megtörténnie, stb. Maguk köré egy magas sövénykerítést építenek, de ez a kerítés nagyon közel van hozzájuk. Amikor ezen a kerítésen valaki benéz, akkor megijednek, reagálnak rá. Az ennél egy fokkal egészségesebb ember - aki nem allergiás - az ezt a kerítést természetesen szintén építgeti, csak az ő kerítése messze van, nagyon messze van. Ha ott valaki benéz, akkor ő nem ijed meg, nem reagál, mert van ideje felmérni, hogy miről van szó, és nem foglalkozik vele. Minden allergiás finnyás ember. Ezt természetesen nem akarják elfogadni, de minden szavuk ezt támasztja alá. –Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni.” Ezért ne ítélkezzél, ezért ne háborodjál fel állandóan bizonyos dolgokon, mert amikor te felháborodsz ezeken a dolgokon, akkor önmagadat rakod egy olyan kategóriába, hogy ugyanaz veled nem fordulhatna elő. Márpedig az élet meg fogja hozni, hogy elő fog fordulni. Akkor az ember nagyon rosszul fogja magát érezni.
A „ne ítélj, hogy ne ítéltess”-nek van folytatása is. –Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” (Mt 7:3) Ezt szoktuk úgy értelmezni, hogy azt mondom egy másik embernek, hogy te irigy vagy, erre ő azt fogja mondani, hogy én meg kapzsi vagyok. Mind a kettőnknek megvan a maga sara. Azonban ez a tanítás nem arról szól. Arról szól, hogy ugyanazt látom a másik emberben szálkaként, ami bennem gerendaként van meg. Ha én irigy embernek tartalak téged, akkor az irigység bennem van meg. Ugyanis én csak azt vehetem észre, tarthatom fontosnak, reagálásra méltónak, ami számomra jelentőséggel bír. Ami nem bír jelentőséggel, az fel sem tűnik. A külvilágban a saját megoldatlan és bennem feszültséget okozó kérdéseimet látom viszont.
Jézus folytatja: Képmutató! (Mt 7:5) Képmutató!? Hangsúlyozni szeretném, hogy az evangéliumokban minden szónak jelentősége van. Ez a –képmutató” számtalanszor szerepel, mindig valami –ronda farizeus” akar lenni, pedig hát Jézus ezt is nekem mondja. Én vagyok képmutató? Hát igen! Ha belegondolunk abba, amiről az előbb szó volt, nevezetesen, hogy én amit helyesnek ítélek, azt szeretném csinálni, - véleményem szerint azt is csinálom, - akkor világos lesz az, hogy, amikor én azt csinálom, amit követendőnek ítélek, akkor egy olyan képet mutatok magamról a külvilágnak, ami az Egóm önazonosításainak az összessége. Saját magamat mutatom magamról. A teremtéstörténetre visszatérve, nézzük meg milyen –büntetést” kapott Ádám. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. (Ter 3:19) Ennél furcsább mondatot még láttunk. Hiszen, ha keresi a kenyerét, - dolgozni kell érte kemény munkával - akkor így érthető lenne az –arcod verítéke” (nehéz a munka), de hogy maga az evés erőfeszítésbe kerüljön, ez így furcsa. Ezt a magyarázatok úgy szokták megoldani, hogy ebben benne van a keresés meg az evés. Nincs benne! Ez az –arcom verítéke” az én képmutatásom. A táplálék a világ megismerése, a halhatatlan és az örök értékek közötti különbségtevés. Ez a mi táplálékunk. Ez Ádám kenyere is. Ádámnál most alakul ki az Egó. Ez bizony látszik rajta. Ez nem egyszerű dolog, ez olyan nyögvenyelősen megy. Ez olyan, mint amikor az ember erőspaprikát eszik. Eszi, eszi, mert tudja, hogy ezt kell csinálnia, de látszik rajta, hogy ez nehéz dolog. Tehát, arról szól Ádám –büntetése”, hogy az igazság felismerési folyamat pillanatnyi állása, azaz a világképe látszódjon az arcán. Az ember a saját arcát nem látja. Milyen különös? Azért, mert az arc, a mimika az Egó világképének a feliratozása, –képmutatása”, és külvilágnak szól.
Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből! (Mt 7:5) Itt nemcsak arról van szó, hogy miután a gerendát kiveszem a saját szememből utána mehetek szálkát kivenni, tehát amíg én nem javultam meg, addig ne ugráljak. Ha én ezt a gerendát kiveszem a saját szememből, akkor már nem látok szálkát a másikban. hiszen engem ez már nem fog zavarni. Érthetőbben ez úgy mondható el, hogy csak az zavar engem, ami bennem jelentőséggel bír. Ami nem bír jelentőséggel, fel sem tűnik. Ez a tanítása Jézusnak az, amire magunktól nem jöhettünk volna rá. Ez olyan, mint a tükör. A tükörre azt mondjuk, hogy fordít. Pedig a tükör nem fordít. Odaállok szemben a tükörrel. Mondjuk a jobb kezemet - amin egy gyűrű van - odaérintem, akkor annak a figurának, aki egyébként én vagyok, szintén ugyanez a keze, tehát a gyűrűs keze lesz ott. Nyilván az az én jobb kezem, de ha nem én lennék, aki velem szemben áll, akkor az a bal keze lenne. Tehát, ha én vagyok, akkor nem fordít, ha nem én vagyok, akkor fordít. Nos, ezt a fordítást az Egó végzi el. Ezt onnan tudjuk, hogy ami magától értetődik, a fenti és a lenti irányt, eszébe nem jut megfordítani. Ez minden esetben így van. Az –ami másban zavar engem, az bennem van” jelenség úgy jön létre, hogy nem tudom megkülönböztetni azt, hogy kit látok a tükörben. Ha én a saját gondolataimmal terhelten nézem az embereket, akkor a másik embert már szinte nem is látom, hanem csak azt a gondolati kivetítést, ami belőlem jön. Meghallom valakiről, hogy –kabátlopási ügybe keveredett”, a következő pillanatban úgy fogok ránézni, mint egy tolvajra. Bár ő ugyanaz az ember most is, meg a –kabátlopási” hír előtt is, én mégis a saját gondolataimon keresztül fogom őt látni, és őt magát már nem is fogom látni. Nos, ezt nem vehettük volna észre, ha Jézus ezt meg nem mondja nekünk. Tehát ez egy olyan tanítása Jézusnak, - amit természetesen sok helyen lehet hallani, - ami bizonyítja azt, hogy bizony, bizony olyan dolgok szerepelnek az evangéliumokban, amiket magától nem vesz észre az ember. Ezt nem lehet kispekulálni oly módon, hogy leülök, aztán elgondolkodom rajta és rájövök. Ezt valakinek kívülről kell megmondania. Mármint azt, hogy minden esetben így van. Ezt a jelenséget úgy tudjuk mi ellenőrizni, hogy elmegyünk egy társaságba, rámutatunk valakire, és azt mondjuk, hogy ez meg ez a rossz tulajdonság van meg benne, és minden társaságban megtaláljuk ugyanazt a rossz tulajdonságot. Milyen különös? Sokkal érthetőbb, ha az a tulajdonság bennem van meg, azért látom meg másban. Jézusnak ez a tanítása mondja meg nekünk, amit magunktól nem vettünk észre, hogy a külvilágban a saját problémáinkat látjuk meg. Ezt, ha komolyan vesszük, akkor világos az is, hogy ennek a megszüntetése - tehát, ha valami engem zavar - csak bennem lehetséges. Ugyanis hiába változik meg a másik, én ha –profi” vagyok nem is veszem észre, továbbra is ugyanúgy látom benne, de ha véletlenül észrevenném, akkor azt fogom mondani: –De meddig? Megváltozott, de mennyi ideig? Tartós ez a változás?”. Az előítéletem, hogy ő –kabátlopási ügy szereplője” meg fog maradni, tehát ugyanazon a gondolaton keresztül fogom őt látni.
A –Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.” mondásban szereplők azért –szelídek”, mert már megtalálták lelkük nyugalmát, és a világban tapasztaltakra nem válaszolnak agresszióval. Amikor látnak egy –szálkát” a külvilágban, akkor azonnal rohannak –gerendát” lebontani - önmagukban. Azért –övék lesz a föld”, mert szeretni és becsülni fogják az anyagi világot. Tudják, hogy bármelyik embert, bármelyik eseményt azért hozza számukra a sors, hogy tükörként megláthassák benne a saját gerendájukat.
Két, párhuzamosan futó életutat mutatok most be. Péter életútját és Júdás életútját. Ebben a kettősben fog szerepelni az, hogy az ítélkezést Jézus nem támogatta, és az, hogy csak a tapasztalat alapján nyerhetünk tudást, nem úgy, hogy kész gyümölcsöket fogyasztunk a jó és rossz tudásának a fájáról.
Az utolsó vacsoránál tartunk. Az apostoloknak mondja Jézus: Ma éjszaka mindnyájan megbotránkoztok bennem. (Mt 26:31). Péter fogadkozik: Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha. (Mt 26:33) Jézus csak ennyit mond: Bizony mondom neked, még az éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz. (Mt 26:34) Péter tovább erősködik: Még ha meg kell is veled halnom, akkor sem tagadlak meg. (Mt 26:35) Ismerjük a történetet. Jézust elfogják, Péter háromszor megtagadja. Megszólal a kakas. És Péternek eszébe jut, amit Jézus mondott és elsírja magát. Ez az –eszébe jut és elsírja magát” az a pillanat, amikor az Ige testet ölt. Ilyen apró lépésekből lesz testté az Ige: Ezt már Jézus megmondta előre, tehát én nem ismertem magamat annyira, mint ő. Elsírja magát, mert rájön arra, hogy rosszul ismerte önmagát, és ezt a tapasztalatot hasznosítva majd másként fog viselkedni. Hogy Péter viselkedése helyes volt-e vagy helytelen, csak akkor tudjuk megítélni, ha mi is ebben a helyzetben voltunk. Egy példát mondok. Az, hogy a Titanic süllyedésekor, én mint férfi megtettem volna-e azt, hogy a nőket félrelökve beugrom a mentőcsónakba, ez csak a Titanic süllyedésénél derült volna ki. Hogy én ezt most erkölcstelennek, helytelennek, rossznak tartom, - hogy mit fognak szólni hozzá az emberek, - ennek nincs jelentősége. Ez az Egónak az önazonosítási pozíciója és a tényleges helyzet közötti eltérés. Majd, ha ott leszek, akkor majd ki fog derülni, hogy vagy azt teszem vagy nem azt teszem. Az egy teljesen lényegtelen dolog, hogy én mit tennék. Az majd ki fog derülni ott. Ugyanis Péter, amíg nem fenyegette az életét semmi, hát addig hogyan mondhatta volna azt, hogy ő lesz az első, aki megtagadja Jézust. Folytatódik a történet. A feltámadás után vagyunk. Jézus megkérdezi Pétert: Simon (megint –simonozza”), János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek (a többi apostolra célozva)? Péter azt válaszolja: Igen, Uram ...., tudod, hogy szeretlek. (Jn 21:15) Péter, feltűnő módon, nem a kérdésre válaszolt. A kérdés az volt, hogy jobban szeretsz-e, mint ezek, mint ők? Péter nem hasonlítja magát a többiekhez. Ő azt tudja, hogy ő szereti Jézust. Nem ítélkezik. Megtanulta ebből a megtagadás ügyből, a –kakas” történetből, hogy csak addig ítélkezik, amíg nem tapasztalta meg. Utána már nem. Ezek után Jézus feladatot bíz rá: Legeltesd bárányaimat! (Jn 21:15) Péter átment egy tapasztalaton. Nem gyümölcsöt evett a jó és rossz tudásának fájáról, hanem a magból a növényen keresztül érlelte meg a gyümölcsöt, és meg fogja érteni utána a másik embert, hogy aki például hősködik, az nem valami rossz ember, hanem egyszerűen –nem tudja, hogy mit cselekszik”. Én is ilyen voltam, velem is megtörtént.
Az ítélkezéssel kapcsolatban nem véletlen az, hogy minden vallásban az ítélkezés fenn van tartva Isten számára. Ugyanis ő minden körülményt figyelembe véve dönt, mi pedig csak egy rész-szakasz ismeretében döntünk. Mi úgy hullámzunk, mint a nádszál, mint Simon, ahogy a szél fúj. Egyszer ezt mondjuk, máskor azt mondjuk. A meztelenség előbb tetszett, most nem tetszik (Ádám és Éva). Most hős vagyok, nem foglak megtagadni, most meg másképpen állok hozzá (Péter). Elmegyünk mondjuk egy barátunkhoz, a Belvárosba. Kinézünk az ablakon, és látunk egy rózsaszín bugyogóban menő embert az utcán. Erre azt mondjuk: nézd, milyen ferde ízlése van! Közben kiderül, - a barátunk mondja, - hogy itt egy színésztanoda van, a szemközti házban van az öltöző, és egy török darabot próbálnak éppen., amiben ez az ember játszik. Aha, ezt nem tudtam! - mondjuk ilyenkor. Ez az egész életünk. Ezt nagyon komolyan kell venni. Ezek szerint annak az embernek mégsincs ferde ízlése, hanem pont úgy van felöltözve, ahogyan öltöznie kell.
Júdás története következik. Az utolsó vacsoránál vagyunk. Tele leszünk egyébként furcsa mondatokkal. Az evangéliumokat olvasgatva csak furcsa mondatokat találunk. (Jézus) Vacsora közben megszólalt: Bizony mondom nektek, egyiketek elárul. (Mt 26:21) Erre az apostolok vadul elkezdik kérdezgetni, hogy kicsoda fogja elárulni? ...sorra megkérdezték: Csak nem én vagyok az, Uram? (Mt 26:22) Namost, mi az evangéliumokból tudjuk, hogy Júdás árulta el, és János például nem. Mégis János is kérdezgeti, meg Júdás is kérdezgeti. Júdás is kérdezi: Csak nem én vagyok az, mester? (Mt 26:25) Jézus azt válaszolja: Magad mondtad - válaszolta. (Mt 26:25) Tehát: de, kedves Júdásom, te fogsz engem elárulni. Hát, hogy lehet ez? Júdás színészkedik? Nem! Hát úgy lehet, hogy amit Júdás kigondolt és tett, azt maga Júdás (az Egója) nem tekintette árulásnak. Ő a következőt tervelte ki. Jézus a Messiás, hiszen végig ott volt vele. A Messiásnak - a jövendölések szerint - fel kell szabadítania a rómaiak uralma alól a zsidó népet. - vélte Júdás. Számtalan csodát tett. Biztos ő az! Mégsem cselekedett. Hát ebbe a helyzetbe, hogy csináljon valamit bele kell kényszeríteni. El kell fogatni, és amikor majd gondban lesz, akkor majd biztosan megmutatja már a hatalmát, és el fogja űzni a rómaiakat. Ezt a nemes tervet, Uram, ezt Te nem nevezheted árulásnak! - gondolta Júdás a kérdése közben. De, kedves Júdásom, ez bizony árulás! - mondta Jézus. Azért árulás, mert én nem ezért jöttem. Ez nincsen benne az én élettervemben, ezért nem is fog megnyilvánulni. Te, a saját Egód szerint, a hatalmamat manipulálni akarod. Az árulás szó, ha jobban belegondolunk, az áru szóból fakad. Azt lehet árulni, ami a birtokomban van, ami felett rendelkezem. Az elárulás szó már egy információra is vonatkozik, de mindenképpen rendelkezem vele. Tehát, Júdás úgy érezte, hogy rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel ki tudja –ugrasztani a nyulat a bokorból”. A –nyulat” azért nem lehetett –kiugrasztani a bokorból”, mert nem azért jött. Számodra, kedves Júdásom, ez nem érthető, de én akkor is azért jöttem, hogy keresztre feszítsenek. Ez egyébként az előbb már Péternél is látszott, hogy az Egó számára felfoghatatlan az, hogy valaki azért jöjjön, hogy keresztre feszítsék. Ő is végső soron manipulálni akarta Jézust azzal, hogy: Isten ments uram, még meg is védünk! Van egy olyan történet, amikor le is vágja valakinek a fülét. (Jn 18:10) Még csak az hiányzott volna, hogy, ne adj Isten, Jézust nem fogják el, és így meghiúsul az isteni terv! –Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” (Jn 18:11) Azaz, aki engem manipulálni akar, az –nem tudja, hogy mit cselekszik”. Olyan célok érdekében akar engem felhasználni, amiért én nem jöttem. Ezért van az, hogy azt a tettet, amit nagy gonosztettnek tartunk, azt hogy Júdás elárulta Jézust, azt maga Júdás nem tekintette bűnnek. Most kell emlékeznünk arra, hogy Jézus tanítása nekünk szól, és rólunk szól. Természetesen mi vagyunk Júdás is, amikor a gyönyörű tetteinket megideologizáljuk. S amikor valaki nevén nevezi, akkor van baj. Júdás természetesen ezt nem értette meg. Pedig Jézus mondta, hogy valaki elárul engem, ugyanúgy, mint Péternek, hogy meg fogsz tagadni, mielőtt a kakas megszólal. Mégis, amikor Jézust elfogták, akkor Júdás bűntudatot érzett, hiszen úgy látszott, hogy ő egy ártatlan embert a halálba küldött. Akit eddig Messsiásnak, Isten fiának látott, azt most ki fogják végezni, és az ártatlan vére az ő lelkén fog száradni, és ezért felakasztotta magát…”
Amma-Mu! Szíriuszi Luto voltam.
|
