Somogy Blogja
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2009. április

Hit és válság

2009. 04. 30.

Összepakoltam minisztériumi dolgozó szobámban. Amit egy éve magammal hoztam, azt most továbbviszem. Így azután most itthon, lakásunk íróasztalán fekszik átmenetileg az a feszület, ami tizenegy hónapon át az erőt sugározta felém irodám faláról.
Az erőt, amiről Kropkó Péter kollégám, a nemzetközileg legismertebb magyar triatlonista, vasember így fogalmazott: „Pista, én többszörös Iron Man világbajnok lettem a sportban, [...]

Boldog ember vagyok

2009. 04. 23.

Azt ígértem legutóbbi blogomban, hogy rövidesen többet írok az elmúlt hetek történéseiről. Most, amikor ezeket a sorokat képernyőre írom 22.-e szerda van, de még nem jött el az idő, hogy teljes bizonyossággal fogalmazhassak.
A honlapomon évek óta hetente többször is elkövetek blog formában szösszeneteket. Egyik másik a sonline oldalakra is felkerült. Amióta miniszter lettem (voltam) azt [...]

Bizalmatlanságból bizalom

2009. 04. 16.

Kedden az Országgyűlésben technikailag egy gombnyomás véget vetett a bizalomvesztésnek és elindította útjára az új bizalom felépítését. A bizalomét, amely az emberi kapcsolatok és a cselekvés legnagyobb hajtóereje, amire ma, a válság idején különösen égető szükség van.

A válság a halál, vagy a feltámadás előszobája?

2009. 04. 9.

Nagyhét van, a nagyböjt utolsó hete. A nagyböjt a tavasz, az újjászületésre koncentrál, a természet a test és a lélek megújulására. A Nagyböjt nem enged sodródni, segít önmagunkkal szembe nézni. Mi az, amit felvállalhatok, mi az amennyit fel kell vállalnom. Másokért és az enyémekért. Semmi áldozat nem lehet sok, ha reményt ad a megoldás megtalálására. [...]

Csicsó

2009. 04. 2.

Súlyos csöndben, összeszorult szívvel, száraz torokkal, nehezen formálom a sorokat. Székesfehérváron szerdán temettünk el egy embert, egy fiatal sportembert, ifj. Ocskay Gábort, Csicsót ahogy mindenki hívta. Miniszterként mentem, de szülőként voltam ott.
Gyarlónak és hiábavalónak tűnik minden kísérlet, hogy megtaláljam azokat a szavakat, mondatokat, amelyek enyhíthetik a család, a hozzátartozók, a sporttársak és a barátok fájdalmát. Mert [...]

Vágyak vezérelte gondolkodás

2009. 03. 26.

Mint a kormány tagja, meghívottként vettem részt az MSZP szombati kongresszusán. Megtelt a Syma-csarnok. Vibrált a levegő. A kezdéskor már mindenki tudni vélte a későbbi bejelentést. Ki így, ki úgy reagált az akkor még csak feltételezett szándék hallatán. Volt ott: miért? És volt: miért most? Volt: Nem kellene!És volt: Na, végre! Volt őszinte könny és [...]

Az igazság pillanata

2009. 03. 19.

Pénteken ígéretem szerint, útban zalai programom színhelyei felé megálltam Sávolyban.
Ez a péntek most 13-ra esett, amit sokan szerencsétlen együttállásnak tartanak, s bár nem vagyok babonás, a héten elindult nyilatkozatháborúból már látszott, hogy pozitív értelemben aligha fogok csalódni MotoGP-ügyben. Sajnos, teszem hozzá.
Az önámítás, a félrebeszélés ideje lejárt, eljött az igazság pillanata. Vannak pillanatok az életben, amikor [...]

Először legyél ember!

2009. 03. 12.

- azaz senki sem lehet elég nagy ahhoz, hogy ne bukhasson el.
Vannak, akik eleve szeretetre méltónak születnek. Miért e megjegyzés? Nemcsak azért, mert helytálló, hanem mert néhány napja éppen egy ilyen emberrel találkoztam Veszprémben.
Aki nem ismeri őt személyesen, csupán nyílt tekintetét látja, máris megkedveli. Ha valaki 1996 nyarán végigvirrasztotta az olimpiai éjszakákat és látta, ahogy [...]

NEM! az Operabálra

2009. 02. 26.

Hét hete, Vízkereszt napjával kezdetét vette a báli szezon. Egy kis áthalással akár azt is mondhatnám: állt a bál. Ahogy Csokonai megénekelte: a „Fársáng” napjait éltük.
A hagyományos báli időszak mostanáig, azaz Hamvazószerdáig tartott. A nagyböjtben már nem illik zajos mulatságot rendezni. Bár sok éves tapasztalatom, hogy ezt az intést sokan nem veszik figyelembe.
A régi szokások [...]

A jeles nap

2009. 02. 19.

Jeles nap január 31. , mert ekkor ünneplik névnapjukat a Marcellák. Jeles azért is, mert számos honfitársam ekkor ünnepli születésnapját. Ha a születések száma egyenletesen oszlik meg, akkor hozzávetőlegesen 27 ezer magyar ember várja megilletődve minden évben e napot.
Január 31. kitüntetett jelentőségét elsősorban annak köszönheti, hogy  velem együtt még néhány ezer parlamenti és önkormányzati képviselő [...]

navigáció

KEVIN   2010-07-21 09:33:16

MedicamentSpot.com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Low price pills. Order drugs online... Buy:Zyban.Human Growth Hormone.Actos.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Retin-A.Synthroid.Mega Hoodia.Zovirax.Prednisolone.Lumigan.Prevacid.Valtrex.Nexium.Accutane.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Arimidex....


MITCHELL   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices. High quality pills. Buy drugs online... Buy:Lipothin.Zocor.Benicar.Lipitor.Acomplia.Wellbutrin SR.Female Pink Viagra.Female Cialis.Nymphomax.Advair.Zetia.Amoxicillin.Aricept.Buspar.Ventolin.Prozac.SleepWell.Seroquel.Lasix.Cozaar....


ANTHONY   2010-12-25 18:09:25
..... Buydrugs without prescription...


RICARDO   2010-12-28 10:16:58
.... Buynow...


CHRISTIAN   2010-12-30 21:43:09
...... Buyno prescription...


BRETT   2011-01-08 04:04:46
...... Buynow it...


DENNIS   2011-01-21 15:22:02
.... Buygeneric drugs...


ARTHUR   2011-02-06 10:13:39
other names for trazodone... Buyno prescription...


LONNIE   2011-02-07 01:03:53
quinapril... Buyit now...


NEIL   2011-02-07 13:19:39
Zocor... Buygeneric drugs...


KARL   2011-02-07 20:35:11
Vitamin B... Buydrugs without prescription...


STEVEN   2011-03-07 21:36:36
Risperdal... Buygeneric meds...


JULIO   2011-03-10 09:07:23
savella cheap canada... Buyno prescription...


JULIO   2011-03-29 07:57:02
.... Buynow it...


JORDAN   2011-04-02 11:19:42
.... Buynow...


DONALD   2011-04-02 13:08:19
...... Buywithout prescription...


SALVADOR   2011-04-03 05:06:36
..... Buyit now...


GEORGE   2011-04-04 02:45:43
.... Buyno prescription...


STANLEY   2011-04-05 17:14:02
..... Buygeneric drugs...


HARVEY   2011-04-06 11:09:53
.... Buygeneric drugs...


JAIME   2011-04-06 23:23:51
...... Buygeneric drugs...


RUBEN   2010-07-21 09:33:16

MedicamentSpot.com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices. Low price drugs. Buy drugs online... Buy:Valtrex.Lumigan.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Mega Hoodia.Nexium.Zovirax.Actos.Synthroid.Human Growth Hormone.Zyban.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Prednisolone.Accutane.Retin-A.Arimidex.Prevacid....


TIM   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription drugs. Order pills online... Buy:Accutane.Nexium.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Human Growth Hormone.Actos.Prevacid.Lumigan.Valtrex.Prednisolone.Zyban.Mega Hoodia.Retin-A.Arimidex.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Zovirax.Synthroid....


JEFFREY   2010-12-23 05:48:58
cephalexin dosage for dogs... Buygeneric drugs...


SERGIO   2010-12-30 13:26:42
...... Buygeneric drugs...


JEROME   2010-12-31 13:07:46
...... Buygeneric meds...


SIDNEY   2010-12-31 20:01:01
.... Buygeneric drugs...


CECIL   2011-01-02 22:25:35
.... Buydrugs without prescription...


KIRK   2011-01-21 10:37:59
...... Buyit now...


PHILIP   2011-02-04 03:08:36
side effects zyprexa overdose breathing autonomic... Buyno prescription...


DANIEL   2011-02-07 07:17:07
xopenex coupon... Buyno prescription...


RONNIE   2011-02-07 09:08:20
zyprexa increase eps complaints... Buyno prescription...


FERNANDO   2011-03-06 07:09:29
Rogaine... Buyno prescription...


ANDRE   2011-03-08 12:33:15
Seroquel... Buywithout prescription...


VIRGIL   2011-03-09 10:19:47
Synthroid... Buywithout prescription...


TYRONE   2011-03-10 04:13:49
Zyprexa... Buyno prescription...


MARION   2011-03-10 09:07:59
Purim... Buyno prescription...


ALFREDO   2011-03-11 18:49:23
Reglan... Buywithout prescription...


ADRIAN   2011-03-28 17:13:47
...... Buygeneric meds...


JIMMIE   2011-03-29 11:47:20
...... Buynow...


EARL   2011-03-29 23:44:06
..... Buyit now...


JIMMY   2011-03-30 06:24:22
...... Buygeneric drugs...


WILLIE   2011-03-30 19:03:21
...... Buynow it...


BENJAMIN   2011-03-31 07:04:04
.... Buywithout prescription...


WARREN   2011-04-04 19:19:17
.... Buywithout prescription...


JIMMY   2011-04-07 08:49:37
...... Buyno prescription...


ORLANDO   2010-09-10 00:14:57

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Low price drugs. Order pills online... Buy:Viagra Super Active+.Cialis.Viagra Professional.Levitra.Viagra.Maxaman.Zithromax.Cialis Professional.Soma.Cialis Super Active+.Propecia.Cialis Soft Tabs.Viagra Soft Tabs.Tramadol.VPXL.Viagra Super Force.Super Active ED Pack....


DAVID   2010-09-10 07:55:18

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy. High quality pills. Order pills online... Buy:Tramadol.Super Active ED Pack.Viagra Super Active+.Levitra.Cialis Super Active+.Cialis Professional.Cialis.VPXL.Viagra Professional.Cialis Soft Tabs.Viagra.Maxaman.Viagra Soft Tabs.Propecia.Soma.Viagra Super Force.Zithromax....


BRIAN   2010-11-11 17:08:08

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


Zaporozsec   2009-04-09 13:25:03
Tisztelt Miniszter Úr! Szép és szerény gondolatok. Az írás első része is érhető és világos. Annak minden betűjével egyetértek. Ön ezt nagyon jól érzi, és úgy gondolom az emberek Ön mellett állnak. Ön mellett állunk. Ez így van rendjén.


Krokodil   2009-04-09 13:33:09
Megfontolandó gondolatok. Bár "virágnyelven" fogalmaz a miniszter úr, aki figyel megérheti üzenetét. Én még fiatal vagyok és egy élettapasztalattal teli ember sorait olvasva benem is több gondolat fogalmazódik meg. Csak néha nem tudom kifejezni magam... Egy biztos, az írás, - melyet nyugodtan nevezhetünk vallomásnak is,- nemcsak tanulsággal teli de egyben figyelem felkeltő intelem is.


Somogy Blogja » Blog Archive » „Ki hengeríti el nekünk a követ…?” (Sz.A.)   2009-05-08 16:39:12
[...] A válság a halál, vagy a feltámadás előszobája? Ki kopog, miért kopog? [...]


WILLIAM   2010-09-10 01:47:19

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Low price pills. Order pills online... Buy:Benicar.Lipothin.Nymphomax.Lasix.Aricept.Wellbutrin SR.Acomplia.Female Pink Viagra.Prozac.SleepWell.Seroquel.Advair.Female Cialis.Amoxicillin.Zetia.Buspar.Zocor.Ventolin.Cozaar.Lipitor....


CLINTON   2010-09-10 09:29:55

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription drugs. Buy pills online... Buy:Nexium.Actos.Arimidex.Zyban.Retin-A.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Lumigan.Mega Hoodia.Synthroid.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Prednisolone.Human Growth Hormone.Accutane.Zovirax.Prevacid.Valtrex....


ROY   2010-11-11 17:39:02

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


Krokodil   2009-04-03 12:02:29
A közelmúltban történt több sportoló halála figyelmeztessen bennünket, hogy az egészség mindenek felett. Az eredmények ma már emberfeletti teljesítményeket követelnek. Ez azonban nem írhatja felül az egészséget.


EDWIN   2010-09-11 19:07:13

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy. Low price drugs. Order drugs online... Buy:Zovirax.Accutane.Mega Hoodia.Prednisolone.Human Growth Hormone.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Retin-A.Valtrex.Nexium.Prevacid.Lumigan.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Actos.Synthroid.Arimidex.Zyban....


FREDDIE   2010-09-12 18:01:54

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. High quality pills. Buy drugs online... Buy:Zetia.Benicar.Acomplia.Cozaar.Seroquel.Lipitor.Female Cialis.Prozac.Lipothin.Female Pink Viagra.Ventolin.Advair.Aricept.Wellbutrin SR.Zocor.Amoxicillin.Buspar.Lasix.Nymphomax.SleepWell....


Balaton   2009-03-20 12:26:13
Ez aztán szép. Ezek a külföldi ökrök csak szórakoznak velünk? Mert nagyon úgy tünik. Lehet itt aztán hivatkozni gazdasági válságra, meg sok-sok mindenre, de végeredmény egy: már megint megszívattak bennünket.


Krokodil   2009-03-20 12:27:26
Újabb magyar sikertörténet, hiszen Sávolynak lett szennyvíz csatornája.


EDGAR   2010-09-07 13:06:44

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription pills. Order pills online... Buy:Nexium.Human Growth Hormone.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Zyban.Arimidex.Prevacid.Zovirax.Accutane.Retin-A.Actos.Mega Hoodia.Prednisolone.Synthroid.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Valtrex.Lumigan....


brunoka   2009-02-26 10:50:57
Helyes. Undorító is ilyenkor a dőzsölés.


Zaporozsec   2009-02-23 10:22:32
Kedves Pistám! A pálinka gyűjteményedet, az idén is bevallottad? Csökken, vagy gyarapodott? Kevesebb lett, vagy több? Valóban a legnagyobb vagyonunk a család, de ezt - Veled ellentétben - sokan nem merik "bevallani".


Krokodil   2009-02-23 10:27:57
Tisztelt Miniszter Úr! Jó dolog ilyen felfogásban gondolkodni. Egyébként is, ez a vagyonnyilatkozat, izé, egy akkora ökörség, hogy az már félelmetes. Egyáltalán mire jó ez? Nyilvánosságra hozzák, a sajtó csámcsog rajt egy-két napig, majd minden feledésbe merül. Kinek kell ez egyáltalán? Sokan nem is kiváncsiak rá, hogy egy-egy embernek milyen vagyona, ingó- ingatlan tulajdona van. Érdekesség még, hogy ez egy nem éppen hivatalos irat. Ki ellenőrzi ezt? Senki. Csak van.


WILLIE   2010-09-10 15:26:32

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy. Online Pharmacy. Order drugs online... Buy:Female Cialis.Advair.Nymphomax.Wellbutrin SR.Prozac.Seroquel.Cozaar.Benicar.Lipothin.Zocor.Lipitor.Female Pink Viagra.Ventolin.Zetia.Aricept.SleepWell.Lasix.Buspar.Acomplia.Amoxicillin....


GREGORY   2010-11-11 19:20:24

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...

2009. április