Somogy Blogja
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2009. április

Elbocsátó, nem túl szép üzenet

2009. 04. 29.

Hát mit mondjak vége, egy illúzióval ismét kevesebb. Amikor a blog elindult azt gondoltam végre egy fórum ahol különböző pártállású politikusok, különböző társadalmi státuszú civilek megbeszélhetik egymással és a szűkebb közösséggel, a mindenkit érintő problémákat. Nem sikerült, de miért pont ez sikerült volna.
Egy olyan országban élünk ahol a volt miniszterelnök, a volt gazdasági miniszter, a [...]

Kódfejtés

2009. 04. 22.

Ó azok a halak, ők aztán tudnak hallgatni jobban, mint bárki más, míg nézem őket, azon gondolkodom volt-e valaha olyan idő mikor az ember ennyire gondtalan boldog lény volt? Nem tudom, de azt tudom, hogy most jó érzéssel tölt el, hogy végre itt a kertben a halaim szemeláttára írhatom csapongó soraimat, persze ők mit sem [...]

Nagy napok

2009. 04. 15.

A múlt héten volt a nagyhét, erről avatott blogtársam már írt, de azért én sem maradtam téma nélkül, hiszen a sors szeszélye folytán nagyszombat az idén április 11-re esett. Április 11-e pedig a költészet napja. Ebből az alkalomból három rendezvényen volt szerencsém részt venni. Az első Kaposváron egy baráti beszélgetés keretében zajlott. Aztán másnap, mint [...]

Április 4-ről szóljon az ének

2009. 04. 8.

Az hiszem felvetésem jogos, hiszen újra felszabadultunk és éppen olyan felemásan, mint akkoriban, de sebaj, itt a tavasz immár visszavonhatatlanul.
A tóban a halak mit se tudnak a nagyvilágban zajló válságról vígan eszik a kukoricát, miért is ne tennék, a szivattyúk működnek minden olyan nekik, mint tavaly, tavalyelőtt.
Reggelenként a pékhez menet a madarak pont úgy dalolnak, [...]

A jó, a rossz és a csúf

2009. 04. 1.

Valamikor, amikor még néztem filmeket, a western volt a kedvencem, az a fajta, amelyik nem vette túl komolyan magát, csak szórakoztatni akart anélkül, hogy valami amúgy nem, vagy nem úgy létező mondanivalót akart volna sulykolni a fejekbe. Szóval lovagoltak, sohasem töltöttek , de lőttek, dumáltak oszt annyi.
Ebben a műfajban mi soha nem próbálkoztunk a rendszerváltásig, [...]

Kongresszus után…

2009. 03. 25.

Az egész telet kibírtam politikai szónoklatok hallgatása nélkül, ezek a bajok elkerültek és óvatos, az egészséges életmódot komplexen kezelő magatartásom okán eztán is elkerülnek majd. Igazából a politikusok hosszúlére eresztett semmit mondása régóta irritál oldaltól függetlenül.
Nos, a kongresszuson csupán annyi történt, hogy Gyurcsány Ferenc 2006 után immár másodszor beismerte, nem alkalmas a betöltött posztjára, ennek [...]

A nagy cumi akció (avagy végre felzárkóztunk)

2009. 03. 18.

Nos, itt a blogon több ízben fikáztam a rendvédelmi szerveket, most belátom jogtalanul, ezért ezennel nyilvánosan bocsánatot kérek, és kijelentem, ami itt van az igenis közbiztonság, mégpedig annak a lehető, demokráciában elérhető maximális foka. Aki meglepődik ezen, annak két példát hozok fel igazam bizonyítására.
Történt, hogy az idén március 15-én egy magát nagyon rafináltan, csecsemőnek álcázó [...]

Nemzetközi Nőnap

2009. 03. 11.

Vasárnap volt a nemzetközi nőnap, mely a II. internacionálé máig tartó egyetlen normális felvetésének méltó továbbélése. Ezúton kívánok női olvasóimnak folyamatos 365 napon át tartó nőnapot, magyarul azt, hogy beosztásunktól, társadalmi státuszuktól és küllemüktől függetlenül udvarias, lovagias elbánásban részesüljenek a férfiak részéről.

A nagy böjt (avagy nem a zsömle kicsi, hanem a pofánk nagy)

2009. 03. 4.

Megvolt idén is az Oscar-díj átadás, ez tömören annyi, hogy valakik valakiknek, szobrocskákat adnak át valamiért, óriási puccparádé keretében, szóval sok hűhó némi semmiért.
 
Ezért, mondjuk nem kell a tv-t lesnünk éjnek idején, ilyet mi is tudunk. Normális Ibolya, aki jelenleg az ellenzékiség láthatóan cseppet sem keserű kenyerét eszi, a kormánypárt egyik jeles tagját, Bokros Lajost [...]

Baál

2009. 02. 25.

Válság ide válság oda február a bálok ideje. Ilyenkor nem illik emelkedő törlesztő részleteken tűnődni, ilyenkor bálozni kell.
Természetesen az idén is megrendezték az operabált miért is ne, hiszen a magyar dzsentri virtus sosem fog elmúlni csak változik kicsit. Nos, megvolt a bál ismét, sztárvendéggel, fővédnökkel, rongyrázással ahogy kell, illik az ilyesmit rendezni válság idején.

navigáció

BARRY   2010-07-02 21:29:45

PillSpot.org. Canadian Health&Care.Best quality drugs.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices. High quality pills. Order drugs online... Buy:Actos.Human Growth Hormone.Accutane.Synthroid.Lumigan.Prevacid.Zyban.Nexium.Mega Hoodia.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Zovirax.Retin-A.Prednisolone.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Valtrex.Arimidex....


DUSTIN   2010-07-21 09:33:16

Medicamentspot.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. Low price drugs. Order pills online... Buy:Viagra Super Force.Soma.VPXL.Cialis.Cialis Professional.Propecia.Cialis Soft Tabs.Tramadol.Maxaman.Viagra Soft Tabs.Viagra Professional.Zithromax.Cialis Super Active+.Viagra.Super Active ED Pack.Levitra.Viagra Super Active+....


MARTIN   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. Online Pharmacy. Order pills online... Buy:Tramadol.Cialis Professional.Viagra Super Active+.Viagra Soft Tabs.Zithromax.Propecia.Levitra.Viagra.Viagra Super Force.VPXL.Cialis.Soma.Cialis Super Active+.Cialis Soft Tabs.Viagra Professional.Super Active ED Pack.Maxaman....


ERNEST   2010-12-06 15:22:25
.... Buy:Viagra Super Active+.Viagra Soft Tabs.Viagra Professional.Maxaman.Tramadol.Cialis Super Active+.Super Active ED Pack.Cialis.VPXL.Soma.Cialis Professional.Levitra.Viagra Super Force.Cialis Soft Tabs.Viagra.Propecia.Zithromax....


LONNIE   2010-12-20 19:39:31
abilify side effects in children... Buydrugs without prescription...


TODD   2010-12-21 15:42:57
buy pure acai berry... Buyno prescription...


CLYDE   2010-12-23 13:14:01
Cialis UK... Buygeneric meds...


COREY   2010-12-23 20:06:20
Cialis UK... Buynow it...


ANDREW   2010-12-24 01:42:49
order cialis in canada online... Buyno prescription...


EUGENE   2010-12-28 23:29:20
.... Buynow it...


CLAYTON   2010-12-29 13:09:21
..... Buyit now...


SERGIO   2010-12-29 17:58:13
...... Buygeneric drugs...


KELLY   2010-12-30 17:40:04
.... Buynow it...


GUY   2010-12-31 00:51:22
.... Buyno prescription...


LARRY   2010-12-31 09:26:26
..... Buygeneric drugs...


ENRIQUE   2011-01-01 03:07:17
.... Buynow...


ALBERTO   2011-01-01 15:24:09
.... Buywithout prescription...


RICK   2011-01-01 23:59:14
...... Buynow...


RAYMOND   2011-01-02 02:33:37
..... Buynow it...


RICK   2011-01-02 12:05:47
.... Buynow...


FREDDIE   2011-01-03 01:14:41
..... Buygeneric meds...


ENRIQUE   2011-01-04 22:51:05
.... Buynow...


JORDAN   2011-01-05 15:45:59
< a href="http://my.gardenguides.com/members/buy-Cialis? buy@Cialis.now... Buydrugs without prescription...


RON   2011-01-06 12:16:03
...... Buygeneric pills...


DOUGLAS   2011-01-17 12:43:08
...... Buynow...


JESSE   2011-01-21 17:35:22
.... Buyno prescription...


CURTIS   2011-01-21 23:19:43
..... Buygeneric drugs...


TRACY   2011-01-22 08:59:30
.... Buygeneric meds...


DARRYL   2011-02-04 20:48:55
e-code for zometa... Buyit now...


JASON   2011-02-05 07:13:31
zofran odt... Buynow it...


CLINTON   2011-02-05 10:56:22
Zocor... Buygeneric meds...


RANDALL   2011-02-05 23:26:46
zyrtec in dialysis patients... Buywithout prescription...


KEITH   2011-02-06 08:12:35
Voltaren... Buygeneric drugs...


MAX   2011-02-06 22:50:13
cats zanaflex... Buydrugs without prescription...


SAM   2011-02-07 03:48:34
Yaz... Buywithout prescription...


REGINALD   2011-02-07 07:04:05
dog zyrtec... Buygeneric drugs...


LEWIS   2011-02-07 15:16:53
zantac renal dosing... Buygeneric meds...


EDWARD   2011-02-07 16:21:51
Yaz... Buywithout prescription...


STUART   2011-02-07 19:18:07
Vytorin... Buynow...


ALFONSO   2011-03-03 06:46:37
Zyvox... Buydrugs without prescription...


ANTHONY   2011-03-03 08:57:08
buy liposomal lidocaine 4% cream maxilene... Buywithout prescription...


ORLANDO   2011-03-03 09:43:43
Zoloft... Buyit now...


RONNIE   2011-03-03 13:12:55
leg swelling lasix... Buyno prescription...


JULIO   2011-03-03 20:31:44
zyrtec anticolinergici effect... Buyno prescription...


TROY   2011-03-04 02:52:40
Zyrtec... Buyit now...


DONNIE   2011-03-04 06:04:23
yaz plan b... Buydrugs without prescription...


CALVIN   2011-03-04 11:27:37
gilbert's syndrome tylenol... Buygeneric meds...


CHRIS   2011-03-05 06:37:40
Rogaine... Buygeneric meds...


DOUGLAS   2011-03-05 09:50:41
zyprexa relprevv j-code... Buygeneric drugs...


BRYAN   2011-03-05 11:28:50
side effect of zoloft... Buyno prescription...


MILTON   2011-03-05 15:50:54
yavneh purim shpiel facebook... Buynow...


AUSTIN   2011-03-08 10:24:26
risperdal and luvox loss of libido... Buydrugs without prescription...


ALFONSO   2011-03-08 19:21:14
Pyridium... Buydrugs without prescription...


JIMMY   2011-03-08 21:00:29
Pyrantel Pamoate... Buygeneric meds...


CLINTON   2011-03-09 06:07:24
Purim... Buyit now...


TERRANCE   2011-03-09 09:14:49
howard county purim carnival 2010... Buyno prescription...


JEFF   2011-03-09 16:42:43
Zyprexa... Buynow it...


AARON   2011-03-09 21:07:35
Risperdal... Buygeneric pills...


JONATHAN   2011-03-10 11:50:00
rogaine for thicker eyebrows... Buynow...


PAUL   2011-03-10 13:52:37
risperdal and carbatrol interactions... Buygeneric pills...


LUIS   2011-03-11 03:19:58
Prozac... Buygeneric meds...


ROBERTO   2011-03-11 08:06:06
low dose haldol and paxil... Buygeneric drugs...


TERRANCE   2011-03-28 18:25:57
..... Buygeneric pills...


BRIAN   2011-03-29 03:02:17
...... Buygeneric meds...


JARED   2011-03-29 04:37:19
.... Buyit now...


CLAUDE   2011-03-29 15:17:44
...... Buyno prescription...


GEORGE   2011-03-29 23:41:56
.... Buyno prescription...


SAM   2011-03-30 17:10:29
...... Buygeneric drugs...


ROGER   2011-03-31 00:10:34
..... Buywithout prescription...


CARLOS   2011-03-31 01:04:18
Yaz... Buygeneric pills...


EDGAR   2011-03-31 02:42:15
...... Buygeneric pills...


TYRONE   2011-03-31 03:24:10
.... Buygeneric pills...


JULIO   2011-03-31 08:00:03
.... Buynow it...


WENDELL   2011-03-31 12:03:33
...... Buywithout prescription...


DANNY   2011-03-31 17:41:07
...... Buyno prescription...


JAIME   2011-04-01 17:44:56
...... Buygeneric drugs...


DUSTIN   2011-04-02 04:42:40
.... Buygeneric drugs...


SHAUN   2011-04-02 07:00:24
...... Buygeneric meds...


CLAUDE   2011-04-02 17:05:23
..... Buygeneric drugs...


DALE   2011-04-02 18:12:53
...... Buydrugs without prescription...


MANUEL   2011-04-02 18:38:59
...... Buygeneric drugs...


RODNEY   2011-04-02 19:52:29
...... Buygeneric drugs...


LLOYD   2011-04-03 11:09:57
.... Buynow...


JORDAN   2011-04-03 16:48:12
.... Buywithout prescription...


NICK   2011-04-03 16:59:21
.... Buyno prescription...


EUGENE   2011-04-03 21:02:06
...... Buywithout prescription...


KEITH   2011-04-03 21:23:05
...... Buyit now...


JIMMIE   2011-04-03 23:53:51
.... Buyit now...


JARED   2011-04-04 06:48:47
..... Buydrugs without prescription...


CLIFTON   2011-04-04 08:42:28
..... Buyit now...


ANDREW   2011-04-04 10:05:06
.... Buyit now...


FRANKLIN   2011-04-04 19:19:44
.... Buygeneric pills...


KIRK   2011-04-04 19:42:39
...... Buygeneric pills...


MARCUS   2011-04-04 21:19:38
..... Buynow it...


TROY   2011-04-04 23:02:44
.... Buygeneric drugs...


WARREN   2011-04-05 00:43:49
...... Buyit now...


LEE   2011-04-05 02:25:56
..... Buywithout prescription...


SHAUN   2011-04-05 03:54:28
.... Buygeneric pills...


RICKY   2011-04-05 05:43:01
.... Buygeneric drugs...


ADRIAN   2011-04-05 06:55:35
.... Buynow it...


CASEY   2011-04-05 11:50:43
.... Buywithout prescription...


WESLEY   2011-04-05 12:26:58
.... Buygeneric drugs...


EDWIN   2011-04-05 15:50:41
.... Buygeneric pills...


FRED   2011-04-05 19:58:14
.... Buygeneric drugs...


WESLEY   2011-04-05 21:32:09
.... Buygeneric drugs...


NORMAN   2011-04-06 02:19:40
.... Buyno prescription...


THOMAS   2011-04-06 03:51:35
.... Buyit now...


JORDAN   2011-04-06 05:26:16
.... Buywithout prescription...


OLIVER   2011-04-06 05:58:44
...... Buygeneric drugs...


ANTONIO   2011-04-06 08:23:14
...... Buyno prescription...


SALVADOR   2011-04-07 04:04:42
..... Buyit now...


GERALD   2011-04-07 06:58:24
.... Buyit now...


TRAVIS   2010-07-21 09:33:16

Medicamentspot.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. Online Pharmacy. Buy pills online... Buy:Aricept.Lasix.Female Cialis.Cozaar.Seroquel.Acomplia.Advair.Ventolin.Wellbutrin SR.Lipitor.Prozac.SleepWell.Nymphomax.Benicar.Zetia.Amoxicillin.Female Pink Viagra.Buspar.Lipothin.Zocor....


sphere   2010-08-30 21:04:59
Hot http://egoldoki-x.AUTOPARTSTHAI.INFO/tag/sphere+Hot+hot/ : hot... Hot...


DWIGHT   2010-11-11 10:40:49

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


TIMOTHY   2010-12-22 20:50:33
dosage of amoxicillin for respiratory disorder... Buygeneric drugs...


KARL   2010-12-24 23:06:24
Abilify... Buygeneric pills...


WALTER   2010-12-27 13:23:33
...... Buyno prescription...


CLAUDE   2010-12-30 01:50:25
...... Buygeneric pills...


FERNANDO   2010-12-30 04:05:09
...... Buyno prescription...


GREGORY   2010-12-31 16:14:41
...... Buygeneric pills...


ALBERTO   2011-01-02 07:40:22
.... Buywithout prescription...


DARRELL   2011-01-04 20:05:54
...... Buygeneric meds...


GUY   2011-01-05 22:08:52
.... Buyno prescription...


LEE   2011-01-10 09:38:48
...... Buygeneric drugs...


JULIAN   2011-01-21 12:15:51
.... Buywithout prescription...


GABRIEL   2011-02-03 16:05:34
Benuryl... Buywithout prescription...


GLENN   2011-02-04 05:50:08
Zyrtec... Buygeneric pills...


DAN   2011-02-04 16:37:52
zovirax acyclovir... Buydrugs without prescription...


MATTHEW   2011-02-04 21:09:15
what is the shelf life of zyrtec... Buynow it...


JAMIE   2011-02-06 17:14:20
Zyrtec... Buygeneric drugs...


RUSSELL   2011-03-03 11:38:20
Zofran... Buygeneric pills...


RANDY   2011-03-03 23:38:21
Vitamin B... Buygeneric drugs...


VICTOR   2011-03-04 01:17:58
kids tylenol recall... Buygeneric meds...


BRIAN   2011-03-06 12:46:21
should i stop savella before surgery... Buygeneric meds...


RANDALL   2011-03-07 05:08:02
Pain Balm... Buyno prescription...


CHRISTIAN   2011-03-07 06:01:29
Orlistat... Buyit now...


REGINALD   2011-03-07 19:50:05
Synthroid... Buygeneric pills...


WARREN   2011-03-07 19:50:37
Rogaine... Buydrugs without prescription...


ANDY   2011-03-09 00:46:53
Pulmicort... Buywithout prescription...


CHRIS   2011-03-10 20:55:46
Rogaine... Buygeneric meds...


WARREN   2011-03-10 22:56:39
Risperdal... Buydrugs without prescription...


CURTIS   2011-03-29 06:54:35
Zoloft... Buynow it...


JOSE   2011-03-30 15:28:37
..... Buygeneric pills...


GREGORY   2011-03-31 05:12:45
.... Buygeneric pills...


JOSHUA   2011-03-31 18:15:04
..... Buygeneric meds...


CORY   2011-03-31 21:27:09
..... Buynow it...


BENJAMIN   2011-04-01 02:31:48
...... Buygeneric drugs...


BRENT   2011-04-01 16:34:28
...... Buygeneric pills...


SHAUN   2011-04-02 02:42:51
.... Buygeneric pills...


DENNIS   2011-04-02 07:04:02
...... Buyit now...


HOWARD   2011-04-02 17:06:02
..... Buygeneric drugs...


DARREN   2011-04-03 07:05:05
.... Buywithout prescription...


KURT   2011-04-03 15:25:15
.... Buyit now...


WAYNE   2011-04-03 17:44:11
...... Buyno prescription...


THOMAS   2011-04-03 19:18:02
..... Buygeneric meds...


DARRYL   2011-04-03 20:05:45
..... Buygeneric meds...


CODY   2011-04-04 21:20:26
.... Buygeneric drugs...


RAMON   2011-04-05 09:04:49
...... Buygeneric pills...


HARRY   2011-04-05 10:47:26
.... Buygeneric drugs...


REX   2011-04-05 19:20:45
.... Buyit now...


JOSE   2011-04-05 20:32:51
..... Buygeneric drugs...


KARL   2011-04-05 22:50:43
...... Buygeneric drugs...


JEROME   2011-04-06 10:42:55
.... Buynow it...


EDDIE   2011-04-06 17:02:54
...... Buywithout prescription...


CLIFTON   2011-04-06 18:18:50
..... Buyit now...


ANDY   2011-04-06 20:06:53
..... Buyno prescription...


SCOTT   2011-04-07 05:45:21
...... Buygeneric drugs...


BRETT   2011-04-07 07:07:03
..... Buywithout prescription...


DONNIE   2010-09-11 19:07:13

CheapTabletsOnline.com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy. Low price pills. Buy drugs online... Buy:Viagra Super Force.Cialis.Cialis Professional.Viagra Super Active+.Viagra Professional.Cialis Soft Tabs.Levitra.Zithromax.Maxaman.Viagra Soft Tabs.VPXL.Viagra.Cialis Super Active+.Soma.Tramadol.Propecia.Super Active ED Pack....


ERNESTO   2010-09-11 10:37:12

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy. No prescription pills. Buy pills online... Buy:Ventolin.Seroquel.Female Cialis.Amoxicillin.Lipothin.Lipitor.Buspar.Zocor.Lasix.Benicar.Aricept.Acomplia.Wellbutrin SR.Advair.Prozac.Zetia.Cozaar.Nymphomax.SleepWell.Female Pink Viagra....


piros hetes   2009-03-19 10:02:20
Költőcske! A vers címe, amit a kisded nem tudott visszafelé elmondani Nemzeti dal! Nagy N-nel.


Nyarilac   2009-03-19 12:59:04
Kedves Piros Hetes! Köszönöm az észrevételt valóban hibásan lett leírva. Üdvözlettel Nyári László


Nyarilac   2009-03-19 13:26:15
Kedves Piros Hetes! Annyit még hozzátennék, hogy a kisdedes történet második bekezdés után véget ér, és a szintén hibásan háttal kezdett mondattal már egy másik történet következik, melynek hőse az a fiatalember, akit valószínűleg jobboldali idős hölgyek támadtak meg a miniszterelnök folyamatos éltetése miatt. Gondolom az zavarta meg, hogy a történet végül visszatér a kisded motívumhoz. További szép napot Nyári László


Gorilla   2009-03-20 23:27:42
Kedves László! Jót nevettem köszönöm bár inkább sírni kellene. Gorilla


lacika   2009-03-22 01:30:36
A cinizmus muníció nélkül, nem túl eredményes. Kiragad egy valóban szerencsétlen ügyet, amitől még mindig tejes a szája széle, és azt hiszi, hogy ha ezzel indít, akkor ettől kezdve, már mindent beveszünk. Nos, igaza van annak, aki hibaként éli meg, a cumisüveg hadműveletet. Azt viszont nem hibának, hanem nemzetárulásnak tekintem, ha valaki mellé áll olyan elvetemült bűnözőknek, akik arra kívánják felhasználni nemzetünk ünnepét, hogy Gyurcsány Ferenc leváltását követeljék. Ebben a két fiatalemberben… emberben? Szóval ebben a két lényben annyi magyarság van, mint egy fazéknyi rotyogó kínai levesben. Az ilyeneket ki kell tiltani az ünnepeinken a közterületekről. Egy év 365 (esetleg 366) napból áll. Van egy állami, és néhány nemzeti ünnepünk. Az összes többi napon azt kiabálnak, amit akarnak, de lehetőleg minél távolabb tőlem, mert én a nyugalmat szeretem. Nos, aki ilyen szemléletben megy ki az utcára, azt mennyire érdekelheti 1848? Semennyire. Talán még azt sem tudja, hogy mi is történt valójában. Aki pedig úgy gondolja, hogy ebből viccet kell csinálni, nos, azt valójában sajnálni tudom csak, mert igazából neki is elkelne némi malícia a nemzettudatból és a szeretetből, mert… de inkább had idézzek egy keresztény folyóiratból egy 6 esztendős kislányt, aki gyönyörűen megfogalmazta, hogy mi a szeretet: „Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezdj, akit utálsz!” Majd ha ez működik, akkor lehet viccelődni…


Nyarilac   2009-03-22 07:36:03
Kedves Lacika! Tehát aki a kormány lemondását követeli az elvetemült bűnöző, érdekes felfogás, remekül összecseng a jelenlegi, a szólás szabadságának korlátozására irányuló törekvésekkel. Végül is igaz, nincs is annál veszélyesebb cselekmény, mint kiabálni, persze arra azért kíváncsi lennék, ha éljen Gyurcsányt kiabáltak volna vajon akkor is pucér fenékkel guggolnak a fogdában, mert a fenti logika szerint az is zavarhatja az ünnepet? Imádom amikor a diktatúra látható szerelmesei nemzetárulóznak valakit, csak azért, mert esetleg érzelmi, értelmi vagy egyéb alapon nem tetszik neki az ami ma Magyarországon történik. Én pedig azt gondolom, hogy a vélemény nyilvánítás szabadságába a fentieknél sokkal több is belefér és ha a következő esetleg más színezetű kormány próbálja azt korlátozni, akkor számíthat tőlem hasonló muníció nélküli cinikus írásokra. További kellemes keresztény folyóirat olvasást kívánok, ám Darwintól óvakodj, mert ő gondolkodásra késztet az pedig valóban sok bajt okozott már a világban. Üdvözlettel Nyári László


lacika   2009-03-24 23:29:54
Tisztelt Nyári László! Hazudjak? Mondjam, hogy meglepődtem? Nem mondom, mert – másokkal ellentétben – nem szoktam hazudni. És igen – megint másokkal ellentétben – elismerem, hogy volt már rá példa, hogy nem mondtam igazat, de – ez utóbbi másokkal ellentétben – én ezt nem is tagadom le. Szóval, nem lepődtem meg, bár bíztam benne, hogy egy csöppnyi eredménye lesz a reakciómnak, de hát tévedni… Az Ön hozzáállása egy csöppet, hogyan is mondjam, sértő azokra nézve, akiknek a magyarság nem azt jelenti, hogy „együtt gyűlöljünk valakit”. Persze tudom én, hogy ez mostanában újra divat, de könyörgöm, miért kell mindig divatozni? Ugye mond önnek valamit az a név, hogy Eduard Benes? Nos, ő is valami ilyesmit csent át a 30-as évekből. Ön nagyon bátor, amikor azt kéri, hogy nézzem el, hogy egyes elvetemült, szellemileg visszamaradott lények megszentségtelenítik egy nemzeti ünnepet. Bár ahogy Ön leírta, a megszentségtelenítés Önt egy csöppet sem zavarja. Bár ha megengedi, én biztos, hogy nem a majmoktól származom, a saját múltját, Önre bízom. A diktatúra szerelmese? Mármint, hogy én? Mikor járt orvosnál? Milyen diktatúráról meséltek magának? Na mindegy. De a legszebb, hogy Ön azt sejteti, hogy mindenki nemzetáruló, aki nem ért egyet Önnel, Önökkel? Én legalábbis ezt szűröm le abból, hogy Ön szerint nekem nincs jogom rámutatni hazánk rákfenéjére. És újra sértő, hogy míg a véleménynyilvánítás szabadságát követeli a kormánytól, ennek álcájába bújva próbál engem megalázni a hitem miatt. Bár gondolom, hogy Ön szerint ez is belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. Vagyis engem akár meg is verhetnek, meg is ölhetnek az Ön kedves Darwinista barátai, csak azért, hogy szabadon kinyilváníthassák a véleményüket az én hitemről… Ismét őszinte leszek. Sajnálom Önt. Sajnálom azért, mert valószínűleg, Ön tényleg elhiszi, amit leír, így viszont a legszebb dolgok fognak kimaradni az életéből. Az őszinteség, a szeretet, a megbocsátás és a hit abban, hogy van valaki, aki tényleg tökéletes. Imádkozom Önért. Üdvözlettel: Lacika


piros hetes   2009-03-25 00:12:03
A különbség LACIKA és Nyarilac között egyrészt az, hogy Lacika tudja, a "véleménynyilvánítás" szócskát egybe kell írni; másrészt az, hogy LACIKA normális EMBER! "Az írástudók felelősségét" LACIKA képviseli. Nem az egybe- vagy különírás okán. vö. fénynyaláb, nagygyűlés, kulcscsomó; sőt: szólásszabadság! Külön kell őket írni, ha birtokos személyraggal ellátottak:A szólás szabadsága és a vélemény nyilvánítása - kulturált módon és stílusban - demokratikus jog.


Nyarilac   2009-03-25 07:46:39
Kedves Lacika! Nem sok kedvem van vitatkozni olyasmin amin nem kellene. A szólásszabadság alapjog Petőfiék is többek között ezért küzdöttek, ha az erről szóló ünnepen nem lehet kifejezni valakinek az véleményét, akkor baj van, akkor is, ha éppen Orbán Dávid, vagy Fodor távozását követeli a politikából. Ez az ünnep alapvetően a szabadságról szól és abba egy kis kiabálás belefér, de bűnözőknek kijáró bánásmód nem fér bele, vajon mit keresett a rendőr a kiáltozó fenekében, talán a papírgalacsinná gyűrt alkotmányt? Aztán nemzetáruló, én ezt a szót nem szoktam használni, mert szerintem túl erős ahhoz, hogy erről a tényről egymagamban dönthessek, Ön viszont láthatólag nagyon kedveli, arra azért felhívnám a figyelmét, hogy ezzel súlytalanná teszi ezt a súlyos jelzőt. Szóval, összefoglalom, az idén március 15-én letartóztattak egy cumisüveget birtokló ikerpárt, letartóztattak két fiatalembert, aki kicsit kiáltozott, de nem tartóztatták le az őket fizikailag bántalmazókat, erről írtam egy kissé gunyoros írást, Önt ez sértette, vagy azért mert nem értette meg miről szól vagy azért mert csak. Felhívnám szíves figyelmét, hogy Gyurcsány Úr megértette a fiatalembereket és tette a dolgát, és végre bele és elhúzott, tehát a kiabálás jogos, és így utólag értelmezve valóban veszélyes volt Gyurcsányra nézve, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a jövőben a szólásszabadságát korlátozni kellene. Ha olyan kormánya lesz Magyarországnak ismét ami nem nyeri el valakinek a tetszését, akkor bárki legyen a vezetője igenis lehessen kiabálni, hogy mondjon le, aztán ha ez miatt tényleg lemond, majd lesz helyette másik. Szóval megsértődni főleg olyasmin amiben valaki nem vétkes nem érdemes, Ön kedves Lacika láthatóan nem rendőr, nem kormányfő így az ügyben sértődésileg nem érintett, persze, ha szeret megsértődni tegye, mert a sértődés is olyan alapjog mint a szólásszabadság, és Önt ebben sem korlátoznám, ha jól esik tegye továbbra is. Üdvözlettel: Nyári László


Nyarilac   2009-03-25 07:53:17
Kedves Piros hetes! Mivel látom nagy örömét leli benne ezért mindig kedveskedek néhány hibával, hogy legyen mit bírálnia, hiszen a szövegek értelmezése láthatóan nem megy. Néha azt gondolom, amikor beírásait olvasom, hogy ertelem, arspoetica és piros hetes ugyanaz a személy, lehet tévedek, de, hogy egy padban ültek a pártiskolán az biztos, további jó korrektorkodást, kívánva Tisztelettel Üdvözli Nyári László


lacika   2009-03-25 17:47:13
Kedves László! A vita egy kultúrált módja – lehetne – a különböző vélemények ütköztetésének. Így nem igazán értem, hogy miként lehet egy témát úgy jelölni, hogy arról nem kell vitatkozni. Önnek lehet, hogy belefér egy „kis kiabálás”, ami szerintem inkább volt habzó szájú ordítozás, de az én értékrendemtől ez távol áll. Akár erről is vitázhatnánk, de engem jobban érdekel, hogy miért tekinti ténynek a rektális inzultusról szóló véleményeket, amikor – tudomásom szerint – jelenleg egy állítás áll szemben egy másikkal. Amúgy pedig nagyon tudom sajnálna azokat a „létezőket” akiknek attól lesz ünnep az ünnep, ha másokat sértegetnek, függetlenül attól, hogy a környezetének mi erről a véleménye. Mert ugyebár egy ember, pláne ha a demokráciát ismeri és komolyan veszi, nem kezd el habzó szájjal ordibálni egy közösségben, de legalábbis abbahagyja, amikor erre felkérik – mert ugyebár a tettlegességig fajuló nyugdíjas-kommandó, csak a sokadik kérés, majd felszólítás után alkalmazta a diktatúrát idéző, szószerinti szájbefogást, mint művészeti alaptevékenységet. Nemzetáruló? Lehetséges, hogy Ön nem használja, ellenben azok, akikhez hasonlatos a véleménye, nemcsak az utcán, de néha még a Parlamentben is nagy előszeretettel alkalmazzák ezt a sértést azokra, akikkel nekem hasonlatos a felfogásom bizonyos kérdésekben. Én úgy tudom, hogy a cumisüveg-gate esetében nem le, hanem feltartóztatás történt. Nem kívánnék lovagolni az igekötőkön, de ha már Petőfivel példálózunk, akkor legyünk büszkék arra a nyelvre, melyen alkotott (még ha a Petrovics Alexander nem is annyira magyaros név), és vegyük észre, hogy micsoda különbség van két, azonos használatú, de különböző értelmű kifejezés között. Ettől függetlenül az egy valóban szerencsétlen eset volt, bár számomra ez is azt bizonyítja, hogy van hazánkban szólásszabadság, mivel ha igazi lenne az Ön által korábban említett diktatúra, erről a kínos esetről biztosan nem szereztünk volna tudomást. Amúgy természetesen nem értettem, hiszen ez magyarázatként szolgálhat arra vonatkozóan, hogy miként is írhattam más szellemben bejegyzésemet, mint Ön. Viszont úgy látom, hogy Ön pedig Gyurcsány Ferenc motivációit nem érti, ha – akárcsak a humornak áldozván is – arra gondol, hogy a két létezőnek bármi köze lehet a miniszterelnök várható távozásához. Itt is fontosnak tartom, hogy felhívjam a figyelmét: Magyarország miniszterelnökét, továbbra is Gyurcsány Ferencnek hívják, és a távozása, csupán a későbbiekben válik esedékessé. Amúgy roppant megtisztelő, hogy engedélyezi számomra a sértődést, mint alapjogot, de szeretném felhívni a figyelmét, hogy a tényszerűséget tiszteletben tartva, ezt nagyon sok polgártársam számára meg kell, hogy tegye, és természetesen egyenként, és név szerint, hogy mindahányan tisztában legyenek azzal, hogy az Ön engedélyével sértődnek, és – várhatóan – egy esetleges adminisztráció-váltás után sem kell retorziótól tartaniuk. Természetesen mindenki, külön-külön meg fogja köszönni, hogy joga van megsértődni azon, hogy egyesek úgy próbálják beállítani a magyarság lényegét, mint egy fasiszta gyűlölethadjárat szerves, és nem elhanyagolható részét, vagyis a másként gondolkodók utálatát. Üdvözlettel Lacika


piros hetes   2009-03-25 20:40:01
Nyarilac legutóbbi - a központozás szabályait semmibe sem vevő, így aztán teljesen zagyva - bejegyzésében találunk egy szép példát arra is, amikor a "szólásszabadság" szót külön kell írni. Íme:".. nem jelenti azt, hogy a szólásszabadságát korlátozni kellene." Ez éppen az az eset, amiről legutóbb megírtam: "Külön kell írni őket, ha birtokos személyraggal ellátottak..." Ha meg volna nevezve a birtokos is, akkor helyes lett volna úgy, ahogy írta. Pl. "Nyarilac szólásszabadságát korlátozni kellene." (Ezt csak a példa kedvéért jegyzém.) Nyarilac azonban megint nem talált, mert most meg egybeírta e szót! Furcsán értelmezi ő a magyar nyelv szabályait. Nehéz dolga lehetett őkelmével a magyartanárjának! Ha Nyarilac egyáltalán járt iskolába. Végül még egy gyöngyszem tőle: "...letartóztattak két fiatalembert, aki kicsit kiáltozott..." Ez nem helyesírási hiba, "csak" nyelvhelyességi. Így kiemelve talán Nyarilac is rájön, hogyan kellett volna írnia...Talán. Az írástudók felelőssége nagy. Vannak olyanok, akiknek túl nagy. Nyarilacnak, aki költő, nagyobb felelősséggel kellene megnyilatkoznia. Az idegeskedés árt a helyes nyelvhasználatnak!


lacika   2009-03-25 20:54:53
Kedves "Piros 7s"! Szintén tan'tó bá'?


Nyarilac   2009-03-25 21:13:35
Kedves Piros hetes ertelem és arspoetica! Valóban nagyon érdekesek a nyelvi fejtegetései, azért arra megkérném futtassa végig pl József Attila verseit egy helyesírás ellenőrző programon, aztán gondolkodjon kicsit pirossal áláhúzottakon, ha mindezzel végzett akkor kedvence GyF öszödi beszédét elemezze nyelvhelyesség valamint trágárság szempontjából és ha ezzel is végzett akkor olvassa el figyelmesen az Anti Dühringet aztán a Tőkét és értelmezze őket, ha mindezzel megvan akkor jöjjön vissza és árulja el miért jó az, ha valaki három álnéven se tud egy érdemi bejegyzést írni. Üdvözlettel Nyári László


Nyarilac   2009-03-25 21:31:37
Kedves Lacika! Ugye, ha vitázunk akkor elsőre érveket mondunk és nem minősítünk, ha elfogytak az érvek, de még mindig úgy gondoljuk, hogy nekünk van igazunk, akkor mások vonatkozó érveit idézzük, de nem jövünk azzal, hogy aki más véleményen van az bűnöző. Aztán, ha a rendőrség a rendőrviccek stílusában intézkedik, akkor nem próbálunk rá mentséget keresni, hanem azt mondjuk hibáztak és nem jár nekik 20 év szolgálat után extra nyugdíj, ha pedig kiabálók fenekébe tekingetnek akkor nem bizonygatjuk, hogy csak kíváncsiak voltak milyen a jobboldali aranyér, hanem azt mondjuk, hogy ez helytelen. Én nem mondtam, hogy engedélyezem a sértődést, hanem azt mondtam megsértődni éppen olyan alkotmányos jog, mint véleményt nyilvánítani. Különben Ön és Piros arspoetica ertelem stb kommentejeit látva pontosan értem miért jutott vakvágányra a szocilista eszme, mert olyanok próbálták megvalósítani, akik nyolc sort sem tudnak értelmezni, nemhogy 1000, vagy éppen 2000 oldalt, ami a marxi alapvetések terjedelme. Tudja nagy kedvencük is így volt mikor vizsgázni ment odaszóltak a profnak, hogy megy az elvtárs ne akadékoskodjon írja alá az indexet, volt aki akadékoskodott Melár Tamás... GDP arányos hiány 2002 54% 2008 75% ez érvnek több mint sok, a többi csak hit ,hinni pedig csak a klerikálisok szoktak a haladó baloldal nem. Üdvözlettel Nyári László


piros hetes   2009-03-25 22:01:35
Nyarilacnak kár idegeskednie, mert az árt a szépségének. Teljesen kifordulván magából, engem pártiskola padjába ültet. Érdekes. Csak nem a fidesz agymosó pártiskolájára gondol? Ahol ő bizonyára gyakran megfordul. Aztán a "levelét" ertelemnek és arspoeticának is címezi. Tudom, régebben ők is megpróbálkoztak Nyarilac okításával, nem sok sikerrel. Nekem a "pedagógiai optimizmusom" ezt nem engedi meg; csak akkor, ha végképp azt látom, hogy a kis lurkó buta, tehát képezhetetlen, így képtelen felfogni a megtanulandókat. Ilyenkor "más" iskolát kell választania a szülőnek a gyermeke számára. Ezt sokan nehezen emésztik meg. Nem tudom szegény költőcske, hogy merészeli magát József Attilához mérni, s nekem ajánlatokat tenni. De ahogy az írástudók felelősségéről, ugyanúgy a költői szabadságról sincs sok fogalma. Mégis jó lett volna egy kicsit iskolába járnia és figyelnie, mert ott néha - bármilyen hihetetlen - hallani egy-két értelmes dolgot is. Szegény Nyarilac még ráadásul azt is hiszi magáról, hogy humoros. Az is lehetne, ha tudná, mi a humor. Olvasna pl. inkább Karinthyt, Örkényt, Voltaire-t (akkor látná legalább, hogy teljesen reménytelen a helyzete); ezért olykor-olykor lapozgathatná legalább a HELYESÍRÁSI KÉZISZÓTÁRT! Jó volna - talán még nem késő - most már írás helyett néha olvasnia és tanulnia is egy kicsit. Az nem szégyen ám!


lacika   2009-03-25 22:08:14
Tisztelt László! Mert hogy a kötelező tisztelet, tőlem még így is megjár Önnek, azok után, hogy engem az elmúlt rendszer építőjének nevez. De erről majd később. Ön érveket vár, de nem ad semmit. Elhangzik két vélemény – érdekes, hogy ezt nagyvonalúan kikerüli, és újból tényként közli a rektális inzultus megtörténtét – amelyből Ön csak az egyiket hallja meg. Igen, bennem volt annyi, hogy leírjam, szerencsétlen és helytelen volt a cumisüveg-gate ilyetén történő kezelése. De érdekes módon, Ön arra sem reagált, hogy miért állította – véleményem szerint hibásan – hogy az eset Letartóztatással zárult. Van egy olyan gyanúm, hogy szándékosan ferdít. Ebben már csak azért is biztos vagyok, mert nem sokkal később, éppen Ön fejti ki, hogy nekünk, mennyire is korlátolt a felfogóképességünk. Természetesen, ha nem lennék ennyire tudatlan, akkor rákérdeznék, hogy Ön szerint mit is takar a szocialista eszme, hiszen, mint a Fidesz kulturális tagozatának tagja, ezt bizonyosan tudja És akkor térjünk vissza az Ön által történ minősítésre! Természetesen nem állhatom meg, hogy ne hívjam fel a figyelmét arra, hogy Ön már túlmegy a demagógia határain is, és csupán azzal foglalkozik, hogy valamiképpen beszennyezze azokat, akik nincsenek Önnel egy véleményen. Tudja Ön, hogy ki vagyok én? Tudja, hogy mit tettem és mit nem tettem 1989-ig? tudja Ön, hogy alig hét évesen osztályidegennek bélyegeztek? Tudja Ön, hogy az érettségi évében ki akartak rúgni, mert a polgaz. tanárnak elmondtam a véleményemet a „szocialista piacgazdaságról”? és azt vajon tudja-e, hogy pár éve az iskolaigazgatóm, azért akart kirúgatni, mert március 15-én este levettem a felhajtómról a kokárdát, és másnap már nem tűztem ki? Én nem szolgáltam ki egyetlen rendszert sem. Voltak és vannak önálló gondolataim, és nem szorulok rá, hogy mások demagóg mondatait harsogjam bele a világba. Bár igaza van, az Ön nyolc sorát, tényleg nem tudom jól értelmezni. De biztos, hogy ez az én hibám??????????????????????????? Most komolyan gondalja, hogy bele kellene mennünk, hogy ki, mikor, hogyan jutott diplomához??? Ezt nem akarhatja. Soroljam azokat, akik elvtársként még így, polgártársként pedig már úgy államvizsgáztak? Ismét a demagógia? GDP – gondolom ez is egy olyan dolog, amit mi nem érthetünk, különösen annak tükrében, hogy mi nem is hihetünk… Tudja Ön, hogy mit ír le? Tudja kik azok a klerikálisok? Tudja, hogy a szó értelme már régen nem az, ami az „egy-egyház-rendszerben” volt? Mit tud Ön a hitről? Mit tud Ön rólam, és az én hitemről, ami miatt úgy gondolja, hogy véleményezhet egy olyan kérdésben, amiről nem is beszéltünk? És mit tud Ön a GDP arányos hiányról? El tudja mondani nekem, hogy a G8-aknál milyen ez az arányszám??? Ugye nem? Akkor? Ebben az esetben, amikor nem figyeli a nemzetközi trendeket, miért gondolja, hogy helyes következtetést tud levonni két számból??? Ja, és még valami: ki mondta Önnek, hogy én baloldali vagyok? Mit jelent az, hogy baloldal? Mit jelent az hogy jobboldal? Ön szerint az ember fekete, vagy fehér? Én egy keresztény-konzervatív-szociáldemokrata (ezt amúgy egy újságíró barátomtól hallottam, így már ketten vagyunk a klubban) vagyok. Nem tetszik? Engem meg nem érdekel.


Nyarilac   2009-03-25 22:41:25
Kedves Lacika! Ez egy ilyen műfaj aki szocinak látszik, azt szocinak nézik, mint a székaly bácsi tudja aki azt mondta én én tudom milyen a medve bár asszem még sose láttam. Itt arról van szó, hogy egy tehetségtelen rablóbanda tönkretette a hazánkat, sorolom kádár rendszer 22 milliárd antal 15 milliárd, horn 10 milliárd medgyeses, gyurcsány 65 milliárd ezt mind az adófizetőknek, a verseny szférában dolgozóknak kellene visszafizetni, na most én 15 éve a legmagasabb sávban adózom 42, 38 mikor mennyi százalék, gázártámogatást nem kapok, és nem gondolom, hogy húsz évnyi munka és befizetett járulékok után mások balfácánsága kapcsán bármilyen plusz áldozatot kellene vállalnom, ez erről szól. Nem kellet volna hitelből nyugdíjat emelni, stb. Kersztény-konzervatív- szociáldemokrata aki a kommunistákat támogatja érdekes egyveleg, kellene ezt még kicsit csiszolni. Azt, hogy Ön kicsoda nem tudom és míg le nem írja nem is érdekel, mert lehet Borisz Jelcin szórakozik itt pár üveg vodka után, én beazonosítható vagyok, míg Ön és a többi jellem vezér csupán egy álnév, akár az is lehet, hogy különböző néven ellentétes véleményeket fogalmaz meg, ez egy ilyen műfaj, de ha ilyen akkor ilyen, a játékszabályokat mindenki ismeri és itt kiélheti a hajlamait. Üdv Nyári László


Nyarilac   2009-03-25 23:15:04
Kedves Piros hetes arspoetica és ertelem! Aki engem valóban ismer az tudja, hogy én vagyok az utolsó aki egy ilyen vitától ideges lesz. Az, hogy Ön három különböző álnéven próbálja meg azt, hogy engem a lényeg helyett, álproblémák zsákutcájába vigyen, meglehetősen szánalmas próbálkozás. Edison csak három hónapig járt iskolába mégis több ezer találmánya volt és ismerek 4 diplomás semmihez sem értőket.. Tudja az angol kőművesnek 26 és fél évbe tellett míg kirakta a bűvös kockát a rekord, ha jól tudom 8 másodperc. Lehetne sorolni a példákat, de minek, látogasson el néhány közéleti blogra és próbálkozzon be a nyelvészkedéssel, biztosíthatom életre szóló élményben lesz része, humorról meg csak annyit, hogy akkor romlott el mikor a Hócipővel azonos mértékű támogatást kaptam. Üdvözlettel Nyári László


lacika   2009-03-25 23:28:38
Kedves druszám! Most aztán belecsapott. Pláne, hogy kicsiny hazánkban nem medvével, hanem kacsával szokták ezt a példát felemlegetni. Talán azért nem említette eme szárnyast, hogy ne derüljön ki, hogy amit mond, az KACSA? Mesélje már el nekem, hogy Orbán milliárdjai hol maradtak a felsorolásból? Ahogy nagyvonalúan elfelejti azt is, hogy GDP arányosan a Horn-kormány alatt több mint 20 %-al csökkent az eladósodottságunk. Nem biztos, hogy okos elgondolás úgy dobálózni számokkal, hogy nem is ismerjük őket, vagy abban bízunk, hogy a másik nem ismeri őket. Na mindegy. De Ön ismét túlzásokba esik. Kit nevez „rablóbandának”? Én csak azt javasolhatom Önnek, hogy örüljön, hogy ennyire jól megfizetik! Higgye el nekem, hogy nagyon sok, több évtizede a katedrán álló – és például Önt is tanító – kollegám, már azzal is elégedett lenne, ha annyit keresne, hogy már az első negyedévben átlépne a következő adókulcs hatálya alá. Nagyon sajnálom Önöket, akik a legmagasabb adósávban adóznak, tényleg, és akár be is fizetem Önök helyett az adót, csak előbb szeretném megkapni a bankszámlámra a fizetésüket is. És higgye el, mi is dolgozunk, csak amikor választhattunk a karrier és a hivatás között, mi a hivatást választottuk – tudom, akkor fogjuk be a pofánkat, és ezen is látszik, hogy nem érünk fel az Önök eszével. Igen, ez tipikus. Ön ne hozzon áldozatot! Inkább dögöljön meg mindenki! Volt már Ön nyugdíjas? Nem kellett volna emelni? Engem 1989-ben néhányszor elöntött a veríték, hogy megfognak-e, vagy sem, de bíztam, bíztunk benne, hogy van értelme a kockázatnak. De azok, akik már akkor, vagy nem sokkal az után nyugdíjra vártak, hónapról-hónapra, nem tudtak ellenállni, így nem tehettek semmit, átraboltuk őket a kapitalizmusba. Igaza van, dögöljenek ők is éhen, hiszen – jellemzően – nem a Fideszre szavaznak. Gúnyolódik a politikai és a társadalmi hitvallásommal, miközben alapvető dolgokkal sincs tisztában? Milyen kommunistákról beszél? Azokról, akikről Kövér László, amikor azt nyilatkozta, hogy ellenszélben is megérzi a szagukat, mert olyan büdösek? Érdekes szagok szállingózhattak a kis Kövér körül… És Ön mire gondolt, amikor a kommunistákat emlegette? Ön szerint mi a kommunizmus? Javaslom – most már én is – hogy olvasson! Például a kommunizmusról. Nem Lenin és Sztálin műveit ajánlom, azt valószínűleg már úgy is unja, hanem olyan könyveket, amelyek a kommunizmus valóságát tárják fel. Vannak ilyenek is. És akkor talán rájön, hogy a kommunizmus, elsősorban nem politikai, hanem gazdasági fogalom. És hogy ki vagyok én? Szóval már nyomoznak utánam? Én korrekt módon, a regisztrációnál megadtam a kért adatokat, amennyire tudom, Önt sem kötelezte senki, hogy kiálljon a kirakatba. Esetleg tévednék? Együtt jár a kulturális tagozati tagsággal a kötelező megmutatkozás? Ezért már ugyan, ne engem okoljon! És igaza van, a játékszabályokat, mindenki ismeri, én viszont be is tartom. És Ön???


lacika   2009-03-25 23:30:40
Bocs, most akkor előzetesbe helyezték a "cumisüveg-gate" szereplőit? Csak mert arról nagyvonalúan hallgat, mióta reagáltam.


Nyarilac   2009-03-25 23:40:38
Kedves Lacika! Kedves Borisz Jelcin! 20 év alatt felhalmoztunk 130 milliárd euró adósságot miközben a nemzeti vagyon elfogyott, persze nincs felelős.Ma Magyarország 1,6 millió a reálszférában dolgozó munkájából él. Persze tudom én a nyugdíjasok fontosak, de van köztük 800000 rokkant nyugdíjas, van több tízezer a fegyveres harcokban megfáradt 4


lacika   2009-03-25 23:55:08
Kedves Dr. Uszám! Eszerint, akik Ön tanították, gyógyították, bagy esetleg időközben elmentek nyugdíjba, azok mind ingyenélők?


Nyarilac   2009-03-26 00:00:05
a bolg meg vadult itt folyatom. 40 50 éves nyugdíjas. Van sok ezer a nato ellen küzdő nyugdíjas, aki ma lelkiismeret furdalás nélkül várja a postást egy nato tagországban. Ne mondja, hogy a hazát védték mert a haza akkoriban megszállás alatt volt és nem emlékszem, hogy egyetlen katona is harcolt volna az oroszok ellen, stb. Nos, ez az a balanszt amit az adózóknak vinnie kell csak azért mert egy bizonyos párt szavazóbázisa. Én nem mondtam, hogy a fideszt vagy bármely másik pártot kellene valakinek támogatnia, azt azonban állítom, hogy aki szerint 2002 óta rendben mentek a dolgok az nagy valószínűséggel nincs tisztában a valósággal. Engem lehet különböző dolgokkal vádolni, de azt azért jó ha tudja, hogy 12 év után azért kerültem ki a helyi fideszes többségű részönkormányzatból, mert az igazságot és a helyiek valós érdekeit többre tartottam bizonyos politikai megfontolásoknál. Abban is biztos lehet, ha ez a blog megér egy esetleges jobboldali kormányzást én leszek az első, aki az általam hibásnak vélt lépéseiket szóvá teszi. Tehát összefoglalva engem nem érdekel ki Ön, vagy más, ha érvekkel és az állításaimmal vitatkozik, ha azonban a névtelenség álarca mögé bújva velem a létező személlyel, próbál félinformációk alapján személyeskedni, akkor számíthat rá, hogy a továbbiakban is részesül némi gunyoros cinizmusban. Szóval kedves Jelcin egy szintén kedvenc és bizonyosan rosszul idézett szólással zárnám mai mondatcserénket: Más a madár, más a fészek, megint más a madárfészek. Üdvözlettel Nyári László


lacika   2009-03-26 00:36:17
Gratulálok! Ön ismét bebizonyította, hogy egy politikussal – vagy olyannal, aki politikával foglalkozik – nem érdemes vitázni. Ön – szinte – egyetlen általam felhozott érvre sem válaszolt, csupán személyeskedik és vádaskodik, miközben engem vádol ezekkel. Még hogy Ön fogja elsőként vádolni a Fideszt, ha valamit helytelenül tesz? Ugyan már, ne nevettessen, még a felsorolásból is kifelejtette, amikor az eddigi kormányokat szidta az államadóság alakulása miatt. Az, hogy Ön nem közgazdász, nem bűn, így az sem, hogy nem igazán ért eme diszciplínához, az viszont már eléggé könnyen elítélhető, ha közgazdasági kérdésekben próbál ex cathedra megnyilvánulni. Igen, Önt lehet vádolni, függetlenül attól, hogy kikerült a részönkormányzatból – bár ha jól tudom, közvetve ugyan, de képviselteti magát a család, s javítson ki, ha tévedek! – én viszont azért nem kerültem be – pedig hívtak már párszor, mert eleve nem voltam hajlandó az elveimet egy párthoz igazítani. Azzal vádol, hogy védem az MSzp-t? Nos, ezt Önnel szemben teszem, és nem általában. Én nyugdíjasokról beszélek, míg Ön 40-50 éves katona-nyugdíjasokról. Nem tűnik fel, hogy Ön mellé beszél? Ön az, aki félinformációkkal mételyezi a médiát. Én személyeskedem? Ön kommunistázott le – még ha közvetve is – de nem magyarázta el, hogy kik is azok, akiket én támogatok, és akikhez emiatt hasonlatossá váltam. Amúgy – csakhogy tudja, én is a NATO ellen szavaztam, de nem várom a nyugdíjamat – hiszen sokkal fiatalabb vagyok Önnél – egyetlen NATO országban sem. De Ön – sajnos természetesen – itt is igyekszik mindenkit, minden nyugdíjast egy kalap alá venni. Nem veszi észre, hogy pár megszólalás alatt vérig sértette az ország nagyobbik részét? Orvosokat, pedagógusokat, nyugdíjasokat, valóban beteg rokkantnyugdíjasokat, iskolai takarítónőket, óvodai dajkákat és akár még sorolhatnám tovább is. Mindeközben azzal teljes mértékben egyetértek, hogy akik jogtalanul jelentek meg a rendszerben, azokat ki kell szórni, de ha csak egyetlen ember maradna, az Ön megjegyzése akkor is sértő, hiszen kollektív bűnösségről beszél. És egy rövidke mondat a – viszonylag – fiatalon nyugállományba vonult fegyveres szolgálatot teljesítőkről: akik mostanság, húsz-huszonöt év szolgálat után, szögre akasztották a fegyverüket, nem a megszállás alatt teljesítették a szolgálatot, tehát ismét egy egyértelmű félremagyarázás, hiszen akik a szolgálati idejük nagyobb részét a rendszerváltás előtt tudták le, már réges-rég túlvannak a 40-50 éves korosztályon. Próbáljon meg korrekt lenni! De természetesen a nyugdíjasok túlnyomó része, nem katona volt, és csak azért – ezt sugallja a megjegyzése – mert nem a Fideszre szavazna, talán nem kellene őket hagyni, hogy éhen pusztuljanak. Persze lelke rajta, de tegye meg, hogy a saját, nyugdíjaskorú rokonait, Ön tájékoztatja a kötelező böjtről. Előre is köszönöm. Jelcin? Szórakozik velem? Inkább venné komolyan, amit saját maga írt! Búcsú az olvasótól, sokan megkönnyebbülnének. Én eleddig igyekeztem méltósággal viselni a sértéseit, és igyekeztem nem viszontsérteni. Tehát, legalább saját értékeit figyelembe véve – mert biztos vagyok benne, hogy vannak ilyenek – megpróbálna válaszolni a felvetéseimre, és nem engem vádolna mellébeszéléssel! És még egyszer, a „somogy.blog” maga biztosítja olvasóinak a részleges anonimitást, így ha ez Önnek nem tetszik, akkor tegye meg, hogy – a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának – jegyében, letiltat bennünket, de ne sértegessen, mert az nekem rosszul esik. Ja, és ne feledje, hogy mit írtam Önnek a legelején: a cinizmus muníció nélkül, mit sem ér, márpedig Ön – maximum – vaktölténnyel durrogtat. Tegye meg a kedvemért, hogy ha én soronként megyek végig az Ön bejegyzésén, hogy korrekt módon válaszoljak, Ön is próbáljon meg válaszokat találni az érveimre. Mert ugyebár a tények, azok makacs dolgok, és attól, hogy Ön makacsabbnak kíván tűnni, még nem annulálhatja azok igazságtartamát… Tisztelettel: K. László


Nyarilac   2009-03-26 07:56:27
Kedves Lacika! Egy szót nem szóltam sem a tanárokról, sem az orvosokról, sőt azt gondolom, hogy a jelenlegi társadalmi megbecsülésük sokkal alacsonyabb, mint azt fontos teendőjük nyomán elvárható lenne. A katonai példa arra vonatkozott, hogy vannak bizony, akik még a nato előtti rendszerből mentek nyugdíjba, tehát a hazát nem védhették mégis az átlag feletti ellátásban részesülnek egy nato tagországban, szerintem vicces, ezzel persze nincsenek egyedül. Aztán én magam ismerek sok embert aki fiatalabb nálam, de már nyugdíjas mert míg nekem 40 évet kell ledolgoznom nekik elég 20 aztán magas nyugdíjjal feketén biztonsági őrködnek, miközben rendőr hiány van, biztos jól van ez így stb nem kezdek bele újra. Aztán GDP arányos adósság 98 éa 2002 között lement 63%-ról 54-re most éppen 73 lehet 75. stb. Aztán ugye a személyes szálat Ön vette elő, ennek azonban itt abszolút semmi értelme, mert ez nem erről szól. Belátom nagy hibám, hogy néha tömörebben fogalmazok a kelleténél azt gondolván, hogy amit írok az így is érthető, de láthatólag így gyakran félreérthető, vegyük csak azt a bizonyos cumis üveget, persze tudom nem tartóztatták le mivel tárgyat nem is szokás letartóztatni, ez csupán egy gúnyos közbevetés volt, de félrecsúszott. A dolog lényege, hogy itt két esetekről írtam melyek mutatják, hogy a falu szélén néha oly tétova rendőrség milyen határozott tud lenni, ha politikai megbízatást teljesít, ezt Ön olyan érvekkel kezdte vitatni, hogy aki kiabál egy rendezvényen az bűnöző, szerintem meg nem, ettől jutottunk eddig, a többi csak körítés jól elbeszélgettünk egymás mellet, végül is nem unatkoztunk. Én részemről lezártnak tekintem ezt a dolgot és döntetlent ajánlok Ön sem győzött meg engem, én sem Önt, s még azt azt sem tudjuk melyikünk az ürge s ki az aki ürgeönt. Üdvözlettel Nyári László


lacika   2009-03-26 10:45:13
Kedves László! Hogy szó szerint nem említette a tanárokat? Igaz. De hogy az a csoport, akik Ön szerint eltartják Magyarországot, nem tartalmazta őket, az is biztos. És igaza van, sokkal alacsonyabb a társadalmi megbecsülésünk, mintsem az elvárható lenne. De ne értsen félre, miközben azt vallom, hogy a jövedelmi viszonyaink, minimum nevetségesek, a fő problémát mégsem ebben látom, hanem abban, ahogy a társadalom kezeli azokat a problémákat, melyeket az ő, az Önök segítsége nélkül, képtelenek vagyunk megoldani. A társadalom azt várja tőlünk, hogy olyan gyermekeket neveljünk a társadalom számára, akik képesek hasznos tagjaivá válni annak, miközben ehhez semmiféle segítséget sem kapunk, sőt, bizonyos esetben, akár közvetlenül, akár közvetve, de kifejezetten gátolnak bennünket. Katonai példa. Arra kellene figyelnie, hogy amit gondol, és amit ír, azok összhangban legyenek egymással. Ez ugyanaz a helyzet, mint amikor a nyugdíjasok ellen lépnek fel egyesek, hivatkozva arra, hogy ők inaktívként kívánnak részesedni az aktívak által előállított javakból. Egy ilyen kijelentést, már hiába követ a 800 ezres – részben indokolatlan – rokkantnyugdíjas adat, mivel a tisztelt olvasóban összemosódnak a számok és az adatok. Önnek igaza van abban, hogy az Orbán kormány alatt csökkent a GDP-hez viszonyított államadóság, viszont Ön nem erről írt, hanem az adóság növekedéséről, ami szintén megtörtént 1998-2002. között. Nem túl etikus két különböző adathalmazt összevegyíteni. Ha eredménynek tekinti, hogy nominális növekedés mellett, reálértékben csökkentette az Orbán-kormány az államadóságot, akkor minimum ferdítés a még nagyobb reálértékű csökkentés mellett a Horn-kormány 10 milliárdját felhozni. A személyeskedésről érdemes lenne saját írásaiban kutakodnia, és rögtön kiderülne, nem én kezdtem. Ismét meg kell kérnem, hogy – legalább saját magától – idézzen pontosan! Ön nem a cumisüvegek, hanem azt azt birtokló ikerpár letartóztatásáról írt; vagyis ez nem egy gunyoros megjegyzés volt, hanem egyértelmű elferdítése a tényeknek, hiszen ha humornak szánta volna, akkor most nem próbálta volna tárggyá devalválni a le nem tartóztatottakat. Ezt csak a pontosság miatt kérem, ahogy azt is, hogy abban az esetben, ha Ön félreérthetően fogalmaz, akkor ne a vitapartnereit kommunistázza le, még ha csak közvetve is. Fogalmazzon egyértelműen! Ön azt állítja, hogy a rendőrség politikai megbízást teljesít. Ez nem igaz. Ha azt írta volna, hogy a hatályos törvények – esetleg – alkalmasak arra, hogy kedvezzenek bizonyos politikai köröknek, akkor azt mondom, hogy erről lehet vitatkozni, de meggyőződésem, hogy így, ahogy Ön állítja, nem állja ki a valóság próbáját. És még egy apróságra szeretném felhívni a figyelmét. Ha megfogalmazza a véleményét, azt tegye pontosan – mintha ezt már írtam volna… Ugyanis nem arról szólt kettőnk közt a vita, hogy lehet-e egy rendezvényen kiabálni, hanem arról, hogy mennyire egyeztethető össze egy nemzeti ünnep lelkületével az ordibálás. A kettő még közel sem ugyanaz. Hiszen míg „elfogadható”(számomra nehezen) egy focimeccs közben a bíró szemvizsgálatra, vagy lobotómiára való felhívása, ugyanez, ugyanennek az embernek címezve, már gusztustalan az illető esküvőjén, vagy mondjuk, a üknagymamája temetésén. Amúgy én nem Öntök ürgét, miután az védett, és Önt még a leggonoszabb gondolataimban sem tekintettem ürgének. Mindemellett szomorúan veszem tudomásul, hogy minden erőfeszítésem, ami arra irányult, hogy az Önnél rosszul megjelenő információkat tisztába tegyem, felesleges volt, de készséggel tudomásul veszem. Üdvözlettel: Lacika


lacika   2009-04-01 21:02:34
Érdekes, elfogytak az érvelők? Hová tűnt Brúnó? Pl...


Benke   2009-03-11 11:25:49
Nostalgy... „… 1942-ben ismertem meg Dániel Zoltánt, akkor még nem sejtettem, hogy a rendőrség fizetett ügynöke. Akkor még nem sejtettem, hogy a rendőrség… - Rég láttalak Pelikán! - Hát igen, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. - Mit beszélsz? Ez a rohadt folyó elvisz mindenünket! - Milyen folyó? - Hogyhogy milyen? A Duna! A te Dunád! - Ja, elvtársak, az élet nem egy habostorta. - Habostorta? A kurva nénikédet! Ez neked egy habostorta?! - Itt valami tényleg nem stimmel…” Ha van 6 perce: Kaukázus – Lángos, tejföl http://www.youtube.com/watch?v=Oh6r5jLACGc Üdv: Pierre


Desire   2009-03-11 11:45:34
Klassz a „három gráciás”, Tankcsapda-aláfestős, Európa Parlamenti-jelöltes, szegfűvel-birkózós hivatkozás! http://www.youtube.com/watch?v=B2BX9WWlSSA Ez kész kabaré! Hogy Bokrosról és Habsburgról már ne is szóljunk… Benkének üdv: Antoine&Désiré


csehtamas   2009-03-11 12:26:12
Kedves László! Kérem, ezúttal ne határolódjék el tőlem/lünk! Csak idézgetünk - következmények nélkül... Bár a szoftverrendőrség sem alszik: IP-címeink hiába változnak... Vizi és Ecsédi - odavan... Szülötteinknek ajánlom figyelmébe: Bartus László – Megint Pelikán http://mek.oszk.hu/03200/03268/03268.pdf És itt van még egy Kaukázus, a "Tartós béke" http://www.youtube.com/watch?v=WQ3m-zrALJo Illik ez is, nemde?! Barátsággal: Tamás


Luton a dio   2009-03-11 12:30:14
Na, hogy én se maradjak ki ebből szoci(o)-retro társalgásból, idézek magam is: „- Jelentem, nem értem. Ez egy komoly, géppel írott, névtelen feljelentés volt!” … „- Gogolák elvtársnő, egy pillanatra… Ez a szoknya magán új? - Igen, Virág elvtárs! - Kurta! Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának! Nincs nekünk erre szükségünk! Nem igaz, Pelikán elvtárs?” … „- Isten hozott, fiam! - Meg egy fekete autó, szent atyám…” Amma-Mú! Szíriuszi Luto voltam.


Nyarilac   2009-03-11 20:52:31
Kedves Hozzászólók! Örülök, hogy itt ennyien emlékeznek A tanúra, de ő itt csak illusztráció, még akkor is, ha mint alkotás több figyelmet érdemel, mint az illusztrált események.Mert bizony bár a helyzet valóban fokozódik a humorérzékünket nem veszíthetjük el, mert akkor tényleg végünk. Üdvözlettel Nyári László


csehtamas   2009-03-12 09:58:27
De ez már tényleg nem vicc: életének 82. évében elhunyt Bacsó Péter Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere http://www.youtube.com/watch?v=OcUwB9YbB9Q&eurl=http://www.undock.eu/HU/Hir/3742.aspx Ég Veled Barátom! Várnak már az Örök Vadászmezők! Uff! Tamásod


TYLER   2010-09-10 13:08:50

CheapTabletsOnline.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. High quality drugs. Buy pills online... Buy:Nexium.Actos.Zovirax.Prednisolone.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Lumigan.Mega Hoodia.Arimidex.Prevacid.Accutane.Human Growth Hormone.Valtrex.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Synthroid.Zyban.Retin-A....


Benke   2009-03-04 10:54:36
Kedves László! Nemzetünk "elitjét" ostorozó sorairól beugrott néhány Cseh Tamás dalocska; s miután "a nemzetalkotó kisebbség" "káposzta-témáját" is fel-felmelegítik (terelendő a valós problémáról a szót), az alábbit tallózom ide: "Amikor begerjed a jóindulat, az ember visszakézből megint árva marad, mindenki jót akar, s te árva cigány ott állsz és nincs gazsula, csak a jó akarata, mindenki szigorú lesz, tudja mi lesz, és a jó akarata nagyon kemény kereszt, mert, ha a jóért megy a harc, te nem cigánykodhatsz. Nem söpör padlást már, ki padlást söpört, már nem is öldököl, aki rég öldökölt, az idők szétváltak, te árva cigány, a húrjaid vonalán szanaszét szállt a világ, s beárad a szétszállt világ résein a „jóindulat”, s ebben az áradatban a hegedülő árva cigány marad, folyik a jóért a harc, de nem cigánykodhatsz. És hogyha nem cigánykodhatsz árva cigány, húzz nekik valamit az élet mián, húzd azt, hogy nem minden a jóindulat, az élet árva marad, így megint árva marad, az élet féregszerű, mégis, mégis marad, jöhet sok tányérfejű, buzgó jóindulat, folyhat a jóért a harc, ha nem cigánykodhatsz. Jó lenne cigánykodni, vén hegedűs, és ha egy nagyon picit rád jön a tűz játszani hangszereden, úgy, ahogyan, valahogy húrja szerint valahogy hangja szerint de sajnos mostan begerjedt a “jóindulat”, félni kell, hogy az élet visszakézből ismét árva marad, hegedűd árva marad, s te nem cigánykodhatsz. Néznek a tányérfejűk, nem láttak még hegedűt begerjedt és szigorú, számon kérő fiúk. S mondják, hogy játszd hegedűn, csak azt, hogy hol van a bűn, s az élet úgy veszik el, már megint úgy, ahogy kell." (Bereményi Géza – Amikor begerjed a jóindulat) Üdvözlettel: Pierre


Desire   2009-03-04 11:01:12
Azért ez se rossz! „Ott én elszúrtam pont '88-ban Elvettem feleségül Marit Pont '88-ban, március hóban Midőn a politika szakít S a komcsik pártja megy új irányba S velük a Mari apja, aki A régi gárda kemény titánja És pont az ő lánya volt Mari Március hóba' ütött az óra Elvettem épphogy ezt a Marit S még aznap este majd hanyattesve Hallom az após pártja szakít Mondok apósnak: te aztán jó vagy Marha nagy politikus, öreg Az ember nősül, hozzádmegy vőül S bánja rögtön meg Ha előbb mondod, hogy ti lekoptok Hiába Marin a nagy didi Popó hiába, ha komcsi lánya Frász, aki elveszi Sírt ott az árva, hogy így-úgy a lánya De én csak rosseb aki megesz Majd medvebőrre ketten ledőlve Megittunk whiskyt három rekeszt S ottan ledőlve, kissé enyhülve Rászólok: tudod, hogy mit, öreg Mit előbb mondtam, azt csak kínomban Mondtam a Marit illetőleg A whiskyd is jó, a lányod is jó S azért, mert a pártod most szakít S hogy én elszúrtam pont '88-ban Nem balhézok itt Mennek az évek, jönnek az évek Azért a komcsik pártja kemény Vonuljunk máma illegalitásba Hátha van remény Ugrott apósom, nagy régi sólyom Mindene az illegalitás Revolvert rántott és így kiáltott De jó kis elvtársam vagy, Balázs Bár én elszúrtam ott '88-ban Egy komcsi házba mentem vejül Azért az hőstett, hogy az időknek Néha az ember szembeszegül Az após pisztolyával megyünk illegalitásba Megtanít, mi a vörös segély Éj-nap összebújva, röplapokat nyomva ||: Az ember a jég hátán is megél :||” Antoine ui: Benkének üdv!


csehtamas   2009-03-04 12:49:48
:-) jó a hozzászólás! Benke és Pierre! Jó, hogy mégiscsak "megelevenedtetek" - ha már ezen fáradoztunk Gézával!


csehtamas   2009-03-04 14:42:10
Nocsak, bóbiskol a moderáló? Hát én vagyok az, a Cseh! Uff! ;-)


Nyarilac   2009-03-04 20:40:12
Kedves Benke! Ugye tudod, hogy ez rövidesen tiltott lesz miként a Mein Kampf. Természetesen kivonatik a forgalomból a Nagyidai cigányok is és mert Arany ma könnyen végezné börtönben a Bajusz miatt is mert ebben így ír "Történt, hogy oláhcigányok, (Tudvalevő nagy zsiványok)" és így folytatja: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/abajusz.htm Szóval csak vigyázni az idézetekkel mert jön a törvénymódosítás és minden gyűlöletbeszéd lesz, ha hallgatsz akkor meg majd azt mondják, sunyítasz, de miket mondanál, ha mernéd. Szóval kedves Benke én itt elhatárolódok tőled Cseh Tamástól, Bereményi Gézától és Arany Jánostól is. Természetesen a Tőke, a Kommunista kiáltvány nem tiltott miért is lenne, éppen kettővel kevesebb áldozata volt a kom. diktatúrának mint a fasizmusnak, és tudjuk egy is sok a kettő pedig bizonyítja, hogy az egyik eszme kétszer jobb, mint a másik. Oppá Másik János is írt dalokat Cseh Tamásnak, végem van megyek Cusi mellé és elbeszélgetünk, hogy hideg-e a duna víz golyóval a mellben. Üdv Pelikán


Desire   2009-03-05 10:50:35
Tamás! Látod, a Mari apjáék "illegalitására" nem is volt szükség; itt nyomják a beat-et azóta is! Olvasd csak el Mónika kommentárjait ! Amúgy örülök, hogy Te is olvasod a blogot! Új lemez? Előadói est Gézával? Nyáron jössz a Szabadtérire? Jó lenne! Ölelnek: Antoine és Désire


csehtamas   2009-03-06 13:40:15
Antoine és Désiré! Egyik meglepetésből a másikba esem! Az előbb még csak Benke és Pierre, most meg már Ti is! Kérdéseitekre: honlapomon mindent megtaláltok! A Szabadtériről még semmi hír, de addig is itt egy kis Balaton (Víg Misivel)! http://www.cseh-tamas.hu/index.php?menuid=mh_7&itemid=mh_7_2&contentid=mch_7_2 Ölel Mindnyájatokat: Tamás


Gorilla   2009-03-07 22:52:52
Tisztelt László! Dávid tevékenysége már régóta a politikai kalandorság tipikus példája, még pár ilyen húzás és csak ő meg a Herényi maradnak. Gorilla


OSCAR   2010-09-11 14:09:21

CheapTabletsOnline.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. High quality drugs. Order drugs online... Buy:Lipothin.Advair.Female Pink Viagra.Lasix.Cozaar.Prozac.Benicar.Lipitor.Zocor.SleepWell.Acomplia.Buspar.Zetia.Amoxicillin.Wellbutrin SR.Nymphomax.Ventolin.Female Cialis.Seroquel.Aricept....


Luton a dio   2009-02-25 11:47:12
Mindig üdítő színfolt sajátos képzettársításaival szembesülni – operabaál! Bár a tudományosság égisze alatt séminek tartott népcsoportok istenségeként ismert Ba’alról – nem kis mértékben a judeo-keresztény tradíció hatására (http://www.biblia.hu/regesz/kivonul.htm) – csupán az terjedhetett el, hogy JHWH (és épp ezért minden híve) szemében gyűlölnivaló (Dániel prófétának le is leplezi a Baál papok csínyeit). Vajon az ókori föníciaiak és a filiszteusok (palesztinok ősei) csakugyan sémiták voltak? Az ókori ugariti ékírásos agyagtáblákon említett Ba’al/Ba-Él (az élő isten fia) csupán egy a kaánaáni istenek közül? Hát nem érdekes: magát Jézust (az élő Isten Fiát) is „legyek urának” – Baál Zebúbnak – titulálták/bélyegezték „bizonyos népcsoporthoz tartozó” honfitársai?! Vajon miért van akkora „keletje” az ókori civilizációkat felelevenítő számítógépes társasjátéknak (http://compaya.hu/jatekreszlet.php?jatekazonosito=4669); és vajon csak a legújabb kori „new age-es gnoszticizmus, vallási szinkretizmus” terméke-e, például az Abydos Gate (http://www.csillagkapu.hu/karakteroldal.php?ID=585)?! Amma-Mú! Szíriuszi Luto voltam.


brunoka   2009-02-25 21:49:03
Kedves László, Luton a dio, Jó az írás és a hozzászólás is. Köszi.


Gorilla   2009-02-27 22:27:17
Szia László! Már a miniszterelnök is Máraitól idéz a blogjában, remélem az a pár sor, melyet valaki elküldött neki meghozza a kedvét a további olvasáshoz, javára válna mindannyiunknak.

2009. április