A rendszerváltás óta dolgozom politikusként, 1994. óta az országos politikában, de ilyen nehéz időszakra nem emlékszem. Ez persze nem az én szempontomból érdekes, hanem hogy az ország közélete, az emberek a mindennapi érzéseiken keresztül ezt hogyan élik meg. A válság társadalmi hatásait ma még nem ismerjük pontosan, de az tudható, hogy a válságkezelő intézkedések elkerülhetetlenek és ha ezeket a fájdalmas döntéseket nem hozzuk meg az államcsőd romba döntheti az országot.
Olvasson még

Kedden az Országgyűlésben technikailag egy gombnyomás véget vetett a bizalomvesztésnek és elindította útjára az új bizalom felépítését. A bizalomét, amely az emberi kapcsolatok és a cselekvés legnagyobb hajtóereje, amire ma, a válság idején különösen égető szükség van.
Olvasson még

A múlt héten volt a nagyhét, erről avatott blogtársam már írt, de azért én sem maradtam téma nélkül, hiszen a sors szeszélye folytán nagyszombat az idén április 11-re esett. Április 11-e pedig a költészet napja. Ebből az alkalomból három rendezvényen volt szerencsém részt venni. Az első Kaposváron egy baráti beszélgetés keretében zajlott. Aztán másnap, mint oly régóta már az évnek e szakaszában Balatonszárszóra mentem, a szokásos költészetnapi megemlékezésre. A szárszóiak a nehézségek ellenére őrzik a lángot és immár két költő József Attila és Fodor András emlékét ápolják.

Sajnos az idén a megjelentek sora kicsit rövidre sikerült, de ha már úgyis mindent a válságra fogunk fogjuk rá ezt is. Szóval ebben a szétzilálódott világban a költők sem képesek már úgy emlékezni, mint a „boldog békeidőkben”. Nekem szerencsém volt most is, mint általában mindig, hiszen együtt utazhattam Szírmay Endrével, aki dacára 89 esztendejének szintén őrzi a lángot, részt vesz a város, és a megye szellemi életében, jót beszélgettünk az úton, s néhány órára sikerült felednem, ami feledni való.
Csütörtökön a Petőfi könyvtárban Simon Ottóra emlékeztünk. Ottó igazi költő és különleges ember volt, még ma is elolvasom néha a leveleit, melyeket az égikék email címről írt még e világiként egy másik világból.

Sokan talán nem tudják, de április 11-én született egy másik magyar szellemóriás Márai Sándor is, aki úgy gondolta a szovjet megszállás alatt nem születhetnek jó művek ezért emigrált. 1989-ben halt meg nem érhette meg elüldözőjének a kommunista diktatúrának a bukását.

Olvasson még

Húsvét után mindig könnyebb egy kicsit az élet. Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezünk, néhány nap alatt megjárjuk a poklot és a mennyet is. Ebben a sorrendben, dacára annak, hogy egyik barátom a múltkorában azt mondta: a jó nem természetes, azért mindennap meg kell küzdenünk, hozzá kell tennünk a magunkét. Ez talán így igaz is, de a rossz sem természetes, s ilyenkor, tavasszal senki és semmi nem állhat az ébredés, az újjászületés útjába. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy részt vegyünk benne, élvezzük ki
minden pillanatát. Ilyenkor mi is megújulunk, felfrissülünk egy kicsit.

Olvasson még

Az Európai Parlament tagjainak megválasztására készül az ország, így magától érthetően az én népes családom is, hiszen szűk családi körben nyolcan vagyunk már választópolgárok olyanok, akiknek erre a törvény által joga van szavazni. Gondolom nem sok családban mondható el az, hogy választáskor ennyi ajánló szelvényt tudnak leadni, mint mi.

Szóval feleségem és mostanra nagy korúvá vált, első szavazásukat megejtő két gyermekem is az ajánló szelvények átvétele után nagy érdeklődést mutattak az ügy iránt, mert erről a választásról nem sokat tudnak. A magyarázattal nem sokat teketóriáztam, mert kerek perec megmondtam a frankót: most senkire nem szavazunk, a szelvényeinket elrakjuk emlékbe, tehát nem adjuk oda senkinek.

Olvasson még

Festo Pascharis (húsvét ünnepe) – olvasandó: 1. Korinthusi levél 5,6-8; Márk evangéliuma 16,1-8

„A válság a halál, vagy a feltámadás előszobája” – fogalmazza meg költői kérdésként írásában a tisztelt miniszter- és blogtársam (engedtessék meg félszegen bátorkodnom „szolgatársamként” tekinteni Gyenesei úrra, hisz’ a lelkipásztor is csak „szolga” – a szó szoros értelmében – minister verbi Dei)

„A váltsághalál a feltámadás előszobája” – ferdíteném ekképpen sorait, főként, hogy prológusában szép, emberi bizonyságát adja is hitének: „Mi az, amit felvállalhatok, mi az amennyit fel kell vállalnom. Másokért és az enyémekért. Semmi áldozat nem lehet sok, ha reményt ad a megoldás megtalálására…” Ember-krisztusi (keresztyén) gondolatok ezek, mégha minisztertársam – „az esély reménye nélküliség” tudatában – nem kíván értelmetlen áldozattá válni vagy másokat azzá tenni… Krisztus Urunk ezt is vállalta!
Olvasson még

Nagyhét van, a nagyböjt utolsó hete. A nagyböjt a tavasz, az újjászületésre koncentrál, a természet a test és a lélek megújulására. A Nagyböjt nem enged sodródni, segít önmagunkkal szembe nézni. Mi az, amit felvállalhatok, mi az amennyit fel kell vállalnom. Másokért és az enyémekért. Semmi áldozat nem lehet sok, ha reményt ad a megoldás megtalálására. Ezért aztán, ha áldozatot várnak tőlem erre a válaszom: igen. Ha azonban az esély reménye nélkül áldozattá kell válni vagy még inkább másokat áldozattá tenni, akkor arra csak egy választ adhatok: nem.
Olvasson még

Az hiszem felvetésem jogos, hiszen újra felszabadultunk és éppen olyan felemásan, mint akkoriban, de sebaj, itt a tavasz immár visszavonhatatlanul.
A tóban a halak mit se tudnak a nagyvilágban zajló válságról vígan eszik a kukoricát, miért is ne tennék, a szivattyúk működnek minden olyan nekik, mint tavaly, tavalyelőtt.

Reggelenként a pékhez menet a madarak pont úgy dalolnak, mint régen, nem hallható dalaikban a hazugság, hogy néhány kapzsi ingatlanos ott Amerikában okozott nekünk ennyi bajt, erről eszembe jut egy vers már régen írtam, de a téma okán tán ma is aktuális:
Olvasson még

Pénteken eldőlt, hogy a kaposvári diákok kiben bíznak leginkább, azaz: ki lett a város ifjúsági polgármestere. Négy jelölt küzdött a szavazatokért, s ez a küzdelem példa lehet minden politikus számára. A jelöltek ugyanis nem egymás ócsárolásával, hanem saját terveik bemutatásával foglalkoztak a kampányban.  Kevés szavazaton múlt, hogy a Toldi gimnázium tizenegyedikes tanulója, Lőrincz András lett két évre az ifjúsági polgármester.

Olvasson még

Mikor a kedves olvasó ezeket a sorokat olvassa, én 39.8 C fokos lázban égek és fekszem, amit nagyon terhesnek tartok a családom számára, mert, ha én beteg vagyok, körülöttem  kell, hogy forogjon mindenki, aki a lakásban van.

Ez nem vírus, nem influenza, ez valami másféle kórság, amire nincs orvosság, hacsak az nem, hogy nyugodtabb életet kellene élnem. Feleségem ugyanis, folyton folyvást azt állítja, hogy ez nem más, mint az egész heti idegeskedéseim, kitöréseim, háborgásaim eredménye, amit a jelenlegi politikai helyzettel hoz összefüggésbe. Sajnos, őszintén bevallom, hogy nagyon igaza van, mert az én betegségem forrása, csakugyan a politika, Gyurcsány, Bokros, Bajnai, a Fidesz és még sokan mások. Mert én még a szívemen viselem az ország sorsát, a nép nyomorát és szegénységét a gyermekek jövőjét. Nekem nem mindegy, hogy a politika, benne a politikusok hogy végzik a munkájukat, hogy képviselnek bennünket ott, ahol kellene. Azt meg már régről tudom, hogy sehogy, mert az a tény, hogy az ország ilyen helyzetbe került, csak ők! és senki más, az egyedüli felelősök! Így aztán ezen annyira feltudom magamat tuningolni, hogy hétvégére teljesen kész vagyok. Hogy miről beszélek, lássunk egy párat, de a teljesség igénye nélkül.

Olvasson még