|
archívum
2009. január
2009. 01. 1.
Elköszönt az ó év és helyébe lépett az új. Ilyenkor ki-ki mérleget készít és
készül a következő kihívásokra.
Visszatekintve, színes 12 hónap van mögöttünk.
Közéleti embernek nehéz, majd hogy nem lehetetlen külön választania a magánéletét. Ráadásul még az is lehet, hogy az ország és szülőmegyém dolgai másként alakultak, mint ahogy azt sokan szerettük volna. Eközben a mikrokörnyezetünk sok-sok [...]
Címke: 2008, Budapest, miniszter, óév, összefogás, Peking, Somogy, Somogyért Egyesület, újév, visszatekintés Komment: 0
2008. 11. 27.
Talán nem érdektelen az elvégzett munkáról írni. Azon szerencsések közé tartozom, akik a hivatásuknak élhetnek. Ne tessék csodálkozni, de a munkával töltött percek is jó érzést keltenek bennem. Ráadásul a célhoz vezető út számomra érdekesebb és fontosabb, mint a beteljesülés. Így amikor átszakítom a „célszalagot”, csak annyit mondok: „egy feladat végére értem”.
Címke: BÖK, Budapest, Budapest Aréna, Demszky Gábor, ellenzék, Esti beszélgetések, frakció, Haffner József, hivatás, Index, kabinet, költségvetés, konferencia, konfliktus, kormányülés, Közép-Európa, Lovas Akadémia, médai, miniszteri fogadónap, Mojszejev, munka, Nemzeti Fejlesztési Tanács, Parlament, polgármester, Repa Imre, Rózsa György, Somogy, Somogyért Egyesület, TÖOSZ, tűzoltó, világháló Komment: 1 db
Hozzászólás a blogbejegyzéshez »
2008. 11. 18.
Na most csak azért sem fogok párt- vagy személyneveket leírni, ha úgy tetszik, kiejteni a számon, nehogy „támadó legyek”, és ezért megint kioktassanak „demokráciából“. Azok akik az „útelágazódásnál” rendre a rossz utat választják, és azután évekig bizonygatják, hogy a rossz, az valójában jó. Mintha azt mondanák, hogy a fekete, az fehér. És már azt is [...]
Címke: 67-es út, adó, álságos, antiszemita, Arany János, böszme, Budapest, büntetés, csökkentés, demokrácia, Európa, fifika, furfang, gázáremelés, gazdaság, gyűlölet, hazugság, interaktív, járulék, javaslat, költségvetés, kormány, luxusautó, mulatság, Oktatás, önkormányzat, összefogás, Őszöd, politika, rasszista, ravasz, reform, regionális, reklám, Shakespeare, szemétszállítás, tandíj, vizitdíj Komment: 0
2008. 11. 7.
Hétfőn hajnali fél ötkor keltem, ami egyébként tőlem idegen és szokatlan. Büntetés. Budapestre mentem kollégáimmal, Néber Árpáddal és Bali Péterrel A labdajátékok és sportorvoslás című konferenciára. Közhalandók számára valószínűleg nem túl érdekes a téma. Amiért mégis csak megemlítem: az utóbbi hetekben írt blogjaimban többször megkérdőjeleztem azokat a történéseket, amiket az utóbbi évtizedekben a magyar sport [...]
Címke: bali Péter, blog, Budapest, büntetés, edző, Kaposvári Rákóczi, konferencia, labdajátékok, Magyar Labdarúgó Szövetség, Magyar Olimpiai Bizottság, NB I, Néber Árpád, pszichológia, sport, sportorvoslás, szívhalál Komment: 1 db
Hozzászólás a blogbejegyzéshez »
2008. 10. 28.
Kaposvárról másként látszik az ország? És van még más pontja is, ahonnan másként látszik Magyarország, mint Budapestről, miniszteriális- és pártközpontokból?
Amikor hétfőnként, a reggeli órákban a heti teendőimet veszem számba, gyakran elgondolkodom talán nem is aktuális ügyeken, hanem inkább elveken, ha úgy tetszik, általános dolgokon.
Címke: bizalom, Budapest, csodafegyver, Kaposvár, Magyarország, nagypolitika, ország, összefogás, pártközpont Komment: 1 db
Hozzászólás a blogbejegyzéshez »
2008. 10. 25.
Szörnyű, hogy néhány év óta október 23-a előtt összeszorul a gyomrom. Ahelyett, hogy emelkedett, ünnepi hangulatban készülődnénk, azon aggódom, hogy lesznek-e balhék, lesz-e néhány tucat gazember Budapesten, meg néhány itthon, Kaposváron, akik elrontják az ünnepet.
Címke: agresszió, balhé, Budapest, diktatúra, gazember, Kaposvár, kommunista, Nagy Imre, október 23., Schmidt Mária, szónok Komment: 2 db
2008. 10. 16.
Kora reggel van és csend. Még nem ébredt fel a város.
Visszagondolok az elmúlt hét napra. Mi minden blogra érdemes történt? Az én Jutkám szavai jutnak eszembe, amint azt mondta, hogy ne írd bele a honlapodon megjelenő elektronikus naplódba a száraz heti programodat.
Címke: Biblia, blog, Budapest, Gyenesei István, Kaposvár, kormányülés, Megyeháza, SMS, Somogy Blog, Somogy TV Komment: 1 db
Hozzászólás a blogbejegyzéshez »
2008. 10. 11.
Két kaposvári kislánnyal találkoztam az utcán - egyikük régi ismerősöm. Arról beszélgettünk, hova mennek érettségi után, mi legyen belőlük, mit szeretnének tanulni, csinálni. Az utolsó éves gyereknél ez a legnagyobb kérdés a családban.
Címke: Budapest, család, érettségi, felvételi, gyerek, hivatás, iskola, Kaposvár, kormányülés, krízis, MSZP, munkahely, NATO, pályaválasztás, Parlament, probléma, Székesfehérvár, tanár Komment: 1 db
Hozzászólás a blogbejegyzéshez »


|
nick.29
2008-12-01 13:44:03
Nem semmi....még végig olvasva is hosszú. Igazi országjárás a szó szoros értelmében.Szurkolók a munkatársainak is, mivel azt rebesgetik azért nem egyszerü tartani a lépést Gyenesei Istvánnal.
A FittAréna még látványnak sem lehetett utolsó, a kép tanusága szerint. Szívesen látnék valami hasonló rendezvényt itt Kaposváron is.
|

|
brunoka
2008-11-07 10:08:40
Köszönöm az írást. Az előzőeket is. A fentiek elolvasása után válik érthetővé a Rákóczi jó szereplése, pláne a nehéz körülmények ellenére. Prukner László megérdemelné, hogy ne szedjék szét évente a csapatát. Csodás dolgok történnének a cukorgyári gödörben.
|

|
ertelem
2008-10-28 19:05:52
Vidám és elragadó a kaposváriak helyzete! Most már látom.
|

|
Naplovas
2008-10-25 10:12:00
Néztem az ATV esti műsorát,ahol megragadott a Wittinghoff Tamásal készült riport.
Azt mondta,Budaörsön a pártok együtt ünnepeltek. Nos itt van Kaposvár, ahol szintén meg tudták oldani.
Jó lenne,ha végre országosan is megtennék a politikai pártok. Nem kell egymás kebelére borulni,de lehetne együtt egymásért dolgozni,ahogy megemlékeztek és koszorúztak is együtt!
Remélem nem csak vágyálom marad ez,ahogy az sem,hogy a FIDESZ végre visszazárja a palackba a hat éve kiengedett nagyon rossz szellemet!
|

|
balint
2008-10-26 18:02:09
Rég volt ilyen nyugodt október 23.-a. Bízom benne, hogy ezután ez lesz az általános, tojásdobálástól és utcai zavargásoktól mentes emlékezés. Bár a lefoglalt fegyvererzenál alapján ez nem a szélsőségeseken múlott, hanem a rendőrség új módszerein. Lehet, hogy nem volt balhé, de bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a szélsőjobboldal tábora radikalizálódik. Eddig szó sem volt arról, hogy esetleg bombamrényletekkel gyakorolnának nyomást a kormányra, mostanra már ez sem elképzelhetetlen. Remélem időben megfékezik ezeket az agyatlan vadállatokat és nem kell meghalnia valakinek ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon a veszély nagysága.
|

|
Hajragarda
2008-10-16 07:11:33
Kedves Elnök Úr!
Én elismerem a politikai teljesítményét hiszen egy sok sok főzőversenyeken megkóstolt étek adta energiával a miniszteri székig jutni az valami, de nem kell úgy tenni mintha igazi kormánypárti lenne. Az ellenzék hangoskodik mert az a dolga, de az ipari termelés nem az ellenzék miatt esett vissza 17%-ot tavalyhoz képest stb. Miniszter úr hány ellenzéki előterjesztést fogadott el a kormány kb az összes 2%-át, annyi kormány előterjesztést az ellenzék is elfogadott.
Ha öszödi beszéd akkor ne az írott változatát tessék belinkelni, hanem ezt: http://www.youtube.com/watch?v=SQkl87o1JfE
Miért ezt, azért mert a stílus maga az ember és ennek az embernek a stílusa nem lehet a Magyar Köztársaság miniszterelnökének stílusa mert akkor van ez. Akkor láthatjuk, hogy soha nem lesz erurónk. Szlovákiában jövőre eruróval fizetnek amikor a csúnya ellenzék volt kormányon 2007 reális céldátum volt. Mikor fizetünk mi euróval miniszter Úr? Aztán, ha már stílusról esik szó eszünk-e válság kongresszuson füstölt lazacot? Ha nem Ibolya módra, hanem normálisan vagyunk normálisak ugye nem. Ön nagyon jól tudja a szimbolikus cselekedeteknek üzenete van, és ennek is van és mindenki aki nem elvakult kormányhívő ugyan azt érti ki belőle, ezek nem tanulnak még a saját hibáikból se lásd Söjtör.
Folglaljuk össze miniszter Úr: 2002 óta az MSZP kormányoz, az Ön jelenlegi főnöke egy színész aki, ha kell sír, ha kell gyerekekt talál meg, ha meg úgy érzi nem kell viselkedni akkor káromkodik, de aki be is ismerte pont az öszödi beszédben nem is képes többre. Ön, elismerve eddigi tevékenységét Somogyországért, ma ehhez asszisztál. Kérem ne tegye, miniszternek lenni ebben a kormányban égés. Szóval én mint az egyik választója közlöm és bizonnyal állíthatom Önnek a többség szintén így gondolja, nem arra adtunk Önnek megbízást, hogy a nemzet színészének segítsen színpadon maradi.
Hajrá Gárda! Hajrá Elnök Úr!
|

|
ertelem
2008-10-11 11:50:49
Kaposvár országgyűlési képviselőjének a "Kaposváron vannak jó iskolák, jól felkészült tanárok, de van sok probléma is." mondatára szeretnék röviden reagálni. A mondat mindkét fele igaz.
Valóban van városunkban egy-két jó iskola, néhány jó tanárral; de ahhoz, hogy Kaposvár valóban - a szó nemes értelmében - iskolaváros legyen, több problémát meg kell oldani.
1.Ideje volna megalkotni a város oktatási koncepcióját, amelyben - többek között - világossá kellene tenni, hogy a különböző iskoláknak mi a feladat a városban, a megyében, a régióban. Szigorú feltételekkel kellene engedélyezni bizonyos iskolatípusok létrehozását (pl. hány gimnáziumra és gimnáziumi osztályra van szüksége a városnak, vagy milyen szakmákat oktassanak a szakközépiskolákban stb.).
2.Az iskolák élére szakmai és nem párt szimpátia alapján kellene kinevezni az igazgatókat, mert így az iskolákba is ilyen alapon kerülnek a tanárok. Ez nagy kárt okozhat, és - az utóbbi idők eseményei igazolják - okoz is.
3.Több pénzzel a városba visszahozni azokat a volt diákokat, akikről tudjuk kiváló voltukat, hogy tanárként is kifejthessék értékes tevékenységüket! Ez érdeke a tanulóknak, a szülőknek, az iskoláknak, a városnak. Az oktatásba befektetett pénzek megtérülnek, hasznosulnak.
4.Az ifjúság kulturális és szabadidős programjainak megvalósítására a belvárosban ifjúsági centrumot kell minél előbb létrehozni, hogy a diákok, egyetemi hallgatók itthon érezzék magukat a városban. Utána - jó emlékekkel és élményekkel a tarsolyukban - szívesebben jönnének vissza városunkba. (Természetesen ehhez munkahelyeket is kell teremteni!) Egy ilyen ifjúsági kulturális centrumnak inkább van helye a belvárosban, mint a borzasztó nagy áruházaknak, bevásárlóközpontoknak, amelyek nemcsak rontják a városképet, hanem ellehetetlenítik a kivállakozók még létező - egy kisváros hangulatát őrző - boltjait is.
De befejezem, mert oly hosszú mindez, hogy félek, nem is olvassa el senki...
|
archívum
2009. január
|
|
|