Somogy Blogja
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2009. április

Szolidaritás

2009. 04. 18.

A rendszerváltás óta dolgozom politikusként, 1994. óta az országos politikában, de ilyen nehéz időszakra nem emlékszem. Ez persze nem az én szempontomból érdekes, hanem hogy az ország közélete, az emberek a mindennapi érzéseiken keresztül ezt hogyan élik meg. A válság társadalmi hatásait ma még nem ismerjük pontosan, de az tudható, hogy a válságkezelő intézkedések elkerülhetetlenek [...]

Nemzetközi Nőnap

2009. 03. 11.

Vasárnap volt a nemzetközi nőnap, mely a II. internacionálé máig tartó egyetlen normális felvetésének méltó továbbélése. Ezúton kívánok női olvasóimnak folyamatos 365 napon át tartó nőnapot, magyarul azt, hogy beosztásunktól, társadalmi státuszuktól és küllemüktől függetlenül udvarias, lovagias elbánásban részesüljenek a férfiak részéről.

A helyzet komoly

2009. 01. 17.

Két napig Noszvajon tárgyalt az MSZP Országos Elnöksége. A napirend természetesen a mostani pénzügyi-gazdasági helyzet volt, a válság értékelése, elemzése, és javaslat a tennivalókra. Felelős emberek számára a napnál is világosabb, hogy a gazdasági világválság, ami az Egyesült Államoktól Kínáig az egész világon érezteti hatását, Magyarországot is súlyosan érinti. Görögország szenved a leértékeléstől, Németország Kína [...]

Újévi köszöntők

2009. 01. 3.

Újév napján a közélet iránt érdeklődők két közjogi méltóság köszöntőjét láthatták vagy olvashatták a neten, a köztársasági elnökét és a miniszterelnökét. Régóta nem tapasztalt összecsengése gondolataiknak, két kiváló gondolkodó, vezető politikus, akik egyébként nem esznek egymás tenyeréből. Mindketten nyomatékosan állítják, hogy nehéz év következik és elmondják álláspontjukat, javaslataikat, hogy mit is kellene tenni.

Zárszámadás

2008. 12. 19.

Az év vége felé közeledve, az ünnepi hangulatban az emberek egyfajta számvetést készítenek.
Ez jutott eszembe akkor, amikor olvasva és nézve a sajtóban megjelent különböző értékeléseket, az én gondolkodásomnak nem megfelelő válaszokat kaptam az elmúlt időszakról, elöljáróinktól.

Reformálás a közjóért

2008. 12. 4.

Ebből az évből már csak hetek vannak vissza. Lassan a jövő évi költségvetés is elnyeri végső formáját. Közben történt egy lényegi változás a hazai politika nagytérképén. A változás nem volt látványos, nem kísérte tapsvihar és harangszó. De megtörtént. Egy felelős politikai erő külső válság szorításában nem játszhat arra, hogy az ország költségvetés nélkül maradjon. A következmények [...]

Egyedül nem megy

2008. 11. 21.

A héten több újságcikk is megjelent a Somogyi Hírlapban az iskolai agresszióról, fiatalkorúak által elkövetett erőszakos cselekedetekről. Az országban előforduló folyamatos robbantások, valamint a dunaszerdahelyi események kapcsán is  eszembe jutott, hogy mekkora felelőssége van valamennyiünknek abban, hogy milyen mintát mutatunk, milyen értékeket közvetítünk. Miképp reagálunk ezekre az eseményekre társadalmi szinten.
Mi a “régi átkos” rendszerben szocializálódtunk. [...]

Őszinteség az „őszödiség” helyett

2008. 11. 18.

Na most csak azért sem fogok párt- vagy személyneveket leírni, ha úgy tetszik, kiejteni a számon, nehogy „támadó legyek”, és ezért megint kioktassanak „demokráciából“. Azok akik az „útelágazódásnál” rendre a rossz utat választják, és azután évekig bizonygatják, hogy a rossz, az valójában jó. Mintha azt mondanák, hogy a fekete, az fehér. És már azt is [...]

Fejlődőképes az Anyu!

2008. 10. 4.

Egyszer már írtam blogot, aztán jól belebuktam. Egyszerűen nem ismertem jól ezt a műfajt. A fiatalok noszogattak, hogy jó lesz ez, az embereket érdeklik a politikusok mindennapjai, meg ilyesmi. Mint egy lelkiismeretes diák, minden nap megírtam a „naplót”, ami persze nem blog. Kaptam is hideget - meleget, nem esett jól. (Mert minden politikus hiú, ki [...]

A somogyi miniszter

2008. 10. 2.

Először is megköszönöm, a lehetőséget, hogy teret kaptam a sonline „lapjain” mint blogíró, pontosabban, mint blogot író somogyi politikus, hogy megoszthatom Önökkel a gondolataimat a körülöttem zajló életről, és megfogalmazhatom arról érzéseimet.
Saját blogot (is) író politikusok között nem sokan vagyunk somogyiak. A műfaj előttem nem ismeretlen, sőt talán szerénytelenség nélkül mondhatom, az elmúlt évek során [...]

navigáció

piros hetes   2009-04-21 23:01:07
Tisztelt Képviselő Asszony! Ugye nem gondolja, hogy most aztán azok, akik eddig csak beszéltek, ezután majd segítik a rászorulókat? A kormány, a mindenkori a hibás; valamint a miniszterelnök meg miniszterek fizetését akarják a kaposvári jómódúak csökkenteni. Akarják? Követelik! Ugye Ön sem hallott arról, hogy a város vezetői (p.mester, alp.mesterek, képviselők stb.) egy fillér javadalmukról lemondtak volna - a válságra hivatkozva, meg a közös teherviselés kedvéért? Pedig "A bajban adni kell." Ugyanakkor a kaposváriakra számít a város vezetése. Most például el lehet döntenünk, mi kerüljön a legújabb, a donneri szökőkút közepébe. Ez igen, ez felelősségteljes dolog. Nekem, persze, volna tippem, de aki akarja, kitalálhatja. Majd ha az EU, az Ön és a kormány jóvoltából valami hasznos is (a sok szökőkuton kívül) ismét felépül Kaposváron, akkor ezek a nagylelkű vezetők lesznek azok, akik döngetik a mellüket: No, lám, a kaposváriak közössége... Egyébként a polgármester minden blogja ugyanarról szól, bármilyen címet is ad neki, akár rövid, akár hosszú: Minden neki köszönhető e városban, kivéve ha valami nem sikerül, mert azért a kormány és a két kaposvári országgyűlési képviselő a felelős. Hogy nem unja még?!


FRED   2010-09-08 18:45:11

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Low price drugs. Order drugs online... Buy:Human Growth Hormone.Prednisolone.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Actos.Retin-A.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Nexium.Zyban.Mega Hoodia.Accutane.Prevacid.Lumigan.Arimidex.Zovirax.Valtrex.Synthroid....


PATRICK   2010-11-11 12:05:27

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


Benke   2009-03-11 11:25:49
Nostalgy... „… 1942-ben ismertem meg Dániel Zoltánt, akkor még nem sejtettem, hogy a rendőrség fizetett ügynöke. Akkor még nem sejtettem, hogy a rendőrség… - Rég láttalak Pelikán! - Hát igen, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. - Mit beszélsz? Ez a rohadt folyó elvisz mindenünket! - Milyen folyó? - Hogyhogy milyen? A Duna! A te Dunád! - Ja, elvtársak, az élet nem egy habostorta. - Habostorta? A kurva nénikédet! Ez neked egy habostorta?! - Itt valami tényleg nem stimmel…” Ha van 6 perce: Kaukázus – Lángos, tejföl http://www.youtube.com/watch?v=Oh6r5jLACGc Üdv: Pierre


Desire   2009-03-11 11:45:34
Klassz a „három gráciás”, Tankcsapda-aláfestős, Európa Parlamenti-jelöltes, szegfűvel-birkózós hivatkozás! http://www.youtube.com/watch?v=B2BX9WWlSSA Ez kész kabaré! Hogy Bokrosról és Habsburgról már ne is szóljunk… Benkének üdv: Antoine&Désiré


csehtamas   2009-03-11 12:26:12
Kedves László! Kérem, ezúttal ne határolódjék el tőlem/lünk! Csak idézgetünk - következmények nélkül... Bár a szoftverrendőrség sem alszik: IP-címeink hiába változnak... Vizi és Ecsédi - odavan... Szülötteinknek ajánlom figyelmébe: Bartus László – Megint Pelikán http://mek.oszk.hu/03200/03268/03268.pdf És itt van még egy Kaukázus, a "Tartós béke" http://www.youtube.com/watch?v=WQ3m-zrALJo Illik ez is, nemde?! Barátsággal: Tamás


Luton a dio   2009-03-11 12:30:14
Na, hogy én se maradjak ki ebből szoci(o)-retro társalgásból, idézek magam is: „- Jelentem, nem értem. Ez egy komoly, géppel írott, névtelen feljelentés volt!” … „- Gogolák elvtársnő, egy pillanatra… Ez a szoknya magán új? - Igen, Virág elvtárs! - Kurta! Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának! Nincs nekünk erre szükségünk! Nem igaz, Pelikán elvtárs?” … „- Isten hozott, fiam! - Meg egy fekete autó, szent atyám…” Amma-Mú! Szíriuszi Luto voltam.


Nyarilac   2009-03-11 20:52:31
Kedves Hozzászólók! Örülök, hogy itt ennyien emlékeznek A tanúra, de ő itt csak illusztráció, még akkor is, ha mint alkotás több figyelmet érdemel, mint az illusztrált események.Mert bizony bár a helyzet valóban fokozódik a humorérzékünket nem veszíthetjük el, mert akkor tényleg végünk. Üdvözlettel Nyári László


csehtamas   2009-03-12 09:58:27
De ez már tényleg nem vicc: életének 82. évében elhunyt Bacsó Péter Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere http://www.youtube.com/watch?v=OcUwB9YbB9Q&eurl=http://www.undock.eu/HU/Hir/3742.aspx Ég Veled Barátom! Várnak már az Örök Vadászmezők! Uff! Tamásod


TYLER   2010-09-10 13:08:50

CheapTabletsOnline.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. High quality drugs. Buy pills online... Buy:Nexium.Actos.Zovirax.Prednisolone.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Lumigan.Mega Hoodia.Arimidex.Prevacid.Accutane.Human Growth Hormone.Valtrex.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Synthroid.Zyban.Retin-A....


brunoka   2009-01-17 16:48:16
Felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes, felelősségteljes. Ki? Mikor? Hol?


Jaures   2009-01-17 23:52:35
Brunoka, ennyi? Ez még a szokásosnál is siralmasabb, pedig az nem semmi. Gondolom nagy dádá lenne a munkahelyen, ha nem szólnál hozzá egy politikai tartalmú bejegyzéshez, talán ezt tekinthetjük enyhítő körülménynek.:) Amúgy nem is ártana bevésni ezt a szót arra tifelétek, csak a jelentésnek is utánna kellene nézni.


brunoka   2009-01-18 16:05:43
Kedves Jaures, bizonyára rászólnának a füledre, ha nem reagálnál a hozzászólásomra. Ha pedig nem érted a fenti bejegyzésemet, akkor kérdezz inkább. Lamperth Mónika fenti postja szánalmas. Szegény nő teljesen eltévedt valahol, fogalma sincs, hogy hol él.


arspoetica   2009-01-19 12:02:27
Tisztelt Jaures! Ehhez a bloghoz is kapcsolódnak az Újévi köszöntőkhöz legutóbb írt mondataim, amelyeket nem írok le kétszer; ezért kérem, ha ideje engedi, olvassa el őket. arspoetica


Jaures   2009-01-22 20:13:47
Kedves Arspoetica, olvastam a sorait és teljes mértékben egyetértek velük. Brunoka, ki is szólt hozzá először a témához? khm... Már ha ezt lehet hozzászólásnak nevezni. Szerintem inkább a bejegyzésed szánalmas. Kifejtenéd, hogy mégis mi a problémád Lamperth fenti postjával? Javaslom, hogy olvass többet, talán szert teszel némi szókincsre és nem leszel meglőve, ha meg kell fogalmazni pár mondatot.


Jaures   2009-01-22 20:15:30
"...ezt hozzászólásnak lehet nevezni", ha már ilyen érzékeny vagy a nyelvtani hibákra. :)


arspoetica   2009-01-22 22:40:54
Tisztelt Jaures! Köszönöm. Végre egy emberi hang! Sajnos amit egy-két egyed művel a blogokhoz kapcsolódó hozzászólásaiban és a moderátor nemtörődömsége is, elkeserít. Főleg azért, mert a fent említett egyedek minden tényt, érvet figyelmen kívül hagyva, csak mondják a magukét. Ez bizony a politikai "elit" egyes elemeinél bevett módszer. Még egy kérdés is hiábavaló, mert csak azt szajkózzák, amit előre bemagoltak. Az pedig felháborít, hogy mindenütt felerősödött az a nézet, gyakorlat, hogy a baloldali érzelműeknek nem illik, nem szabad vagy tilos pozitív véleményt mondani például a kormányról és negatívot az ellenzékről. A szólás szabadsága szerintük a jobboldal kiváltsága. Meg a demonstrálások, a tüntetések is. Még az autók felgyújtása is. Azt hiszem, amit mi itt csinálunk, az szélmalomharc...Sokszor megfogadtam, hogy leírom a véleményemet, és nem bocsátkozom vitába velük; s egyre inkább azt hiszem, ez lesz a legjobb. Higgyék azt, hogy ők győztek, mint 2002-ben és 2006-ban a parlamenti választásokon!


brunoka   2009-01-22 23:26:15
Szélmalomharcot nem a kormányszimpatizánsok szoktak vívni. Ön annyit ferdít, kedves Arspoetica, hogy a mennyezet menten meggyengül maga felett. Továbbra is nyugodtan magasztalja csak kormányát. Mindent szabad. Ez a lényeg.


piros hetes   2009-01-23 09:42:49
brunoka! A lényeg az, hogy jellemtelen fizetett jobbos bérenc vagy, akinek nincs más dolga, mint éjjel-nappal a számítógépe előtt ülni, és gennyet okádni azokra, akiket kijelölnek a számodra. Netán a polgármesteri hivatal alkalmazottja? Egy okos tornatanár, maximum? Biztosan megéred a pénzed, ahogy a többi ilyen. Ferdíteni pedig csak a magadfajta ferde gerincűek szoktak. Ahhoz meg szokjál sürgősen hozzá, hogy ugathatsz, amit akarsz a megdolgozott pénzedért, azért a karaván halad. Hiába próbáltok - csürhe módra - keresztbe tenni a baloldali kormánynak. Ezt a tevékenységedet 2010 után is folytathatod. Köszönd meg előre az akkori szavazóknak! Érted? Érted is tesszük!


brunoka   2009-01-23 16:04:22
Kedves piros hetes, fordulj kezelőorvosodhoz! Nagyon beteg vagy. Ha valakinek meg kell itt magyarázni, hogy Lamperth Mónika fenti bejegyzése miért vált ki belőlem mélységes megvetést, akkor az illető vélhetően nem tud megérteni néhány nagyon egyszerű összefüggést. Hogy a legelemibbet említsem: Magyarország jelenlegi állapotát (itt most ne várjon pozitív jelzőket!) nagyban köszönhetjük az igen tisztelt MSZP Országos Elnökségének. Ha a tagoknak lenne némi felelősségérzete, akkor már rég lemondatták volna a saját kormányukat.


Jaures   2009-01-24 19:18:19
Brunoka, már megint a felelősség? Ti is tehetek arról, hogy most ott tartunk ahol, sőt. A párt elnöksége mondassa le a kormányt? Magyarázd már el légyszíves, hogy ezt hogyan gondolod? Érdekes technikai kérdés és amennyire én tudom kivitelezhetetlen.


brunoka   2009-01-24 22:33:12
Kedves Jaures, mi tehetünk a jelenlegi helyzetről? Ki az a mi? Én magyar állampolgár vagyok, aki egy ócska kormány rossz döntései miatt lényegesen rosszabb egzisztenciális, mentális viszonyok között él, semmint az elvárható volna két évtizeddel a rendszerváltozás után. Mi az én felelősségem a jelenlegi helyzetben? És mi a tiéd? Elmagyarázom, kérlek. Ha az MSZP Országos Elnöksége felelősségteljesen meghozza azt a kegyes döntést, hogy az Országgyűlés oszlassa fel magát, akkor Gyurcsány Ferenc kormánya automatikusan megszűnik létezni. Minthogy azonban ez nem történt meg eddig, így nevezett párt elitje a legkevésbé sem illethető a felelősségteljes jelzővel. Kivitelezhetetlen? Igen, de nem jogi értelemben. Egyszerű konckérdés.


piros hetes   2009-01-25 00:12:30
brunoka! De gondolom, nem sértődsz meg, ha valódi neveden szólítlak: Fizetett fideszes bérenc! Továbbra is mindenbe belevered az orrodat. Olyanba, ami nem neked szól. Ez több, mint udvariatlanság; ezt úgy nevezik, hogy tapló tahóság. De megértelek, mert a pénzedért állandóan produkálnod kell pici agyad végtermékét, ami sok kívánni valót hagy maga után. Te kretén vagy, mert mindenkinek, akivel nem tudsz észérvekkel vitatkozni (nehéz is volna, hisz az érvekkel előtti szóval nem rendelkezel), azt javaslod, hogy menjen orvoshoz, mert beteg. Micsoda együgyűség! Ezt írtad nekem is 23-án 16:04-kor. Most figyelj! Te semmi esetre se menj orvoshoz, mert a te betegségeden (ferde gerinc, feltűnési viszketegség, szolgalelkűség, agylágyulás) már egyetlen orvos sem tud segíteni! A rögeszméd pedig feltűnően hasonlít, vagy inkább azonos az arcátlanok pártja vezéreinek rögeszméjével, amely úgy szól, hogy Gyurcsánynak távoznia kell. Önként, dalolva, mert különben a "törpe nemzetmentő" többet soha az életben nem jut hatalomra. A fidesznek, veled együtt ez az egyetlen, "jól átgondolt" programja van. Silányság a köbön! De azért vizionálj erről nyugodtan továbbra is! Hátha megnyugszol tőle, pici brunoka. Most éppen - milyen ritkaság - ez a pici ember, a haza megmentője elindult ismét hazaáruló körútjára. Pedig ő is, veled együtt, magyar állampolgárnak tartja magát. Furcsa felfogás. Más. A Gyurcsány kormányra ráverni az egész pénzügyi és gazdasági világválságot, akkora marhaság, hogy aki ezt hirdeti, annak zártosztályon a helye. A civilizált Nyugat, az Európai Unió (Ennek Magyarország is tagja, ugye emlékszel még rá?) a mostani kormány intézkedéseit alkalmasnak tartja ennek a válságnak az elviselésére, a leküzdésére. Bármennyire is fáj ez a fidesznek meg a vízfejű követőinek, szócsöveinek. Pl. a fizetett bérenc brunokának. Gondolom, Arspoeticát is te akartad lejáratni, amikor az ő nevében írtál aljas szöveget. Ennek alapján elég egyértelmű, hogy skizofrén vagy. Orvoshoz semmiképp ne fordulj, mert menthetetlen vagy. Erkölcsileg legalábbis. Most megint jöhet tőled a szenny, pici agyad robbanása! Rajta!


brunoka   2009-01-25 11:53:03
Kedves piros hetes (színed alapján: szocialista bérenc), mi volna az, ami nem tartozik rám? Lamperth Mónika mások befizetett adója mellett az én pénzemből is él. Talán ezek után jogom van ahhoz, hogy munkásságát bárminemű hozzászólással illessem, különösen egy blog esetében, aminek lényeg - ugyebár - az olvasókkal való párbeszéd lenne (kinyilatkoztatás helyett). Nagy sajnálatomra azonban Lamperth Mónika nem reagál a saját nevén, noha legutóbbi postjában még kéri is véleményünket. Valahogyan el kellene már felejtened azt a bolondságot, hogy aki nem a Gyurcsány-kormány kebelén képzeli el az életet, az lenézendő, trágya alak. Igazán nem a mennyiségi viszonyok okán (bár talán nem ildomos itt közvetve több millió embert gusztustalan jelzőiddel illetni), sokkal inkább a minőségről van szó. Én éppenséggel lesz*rom, hogy ki a miniszterelnök, ha az ország, sőt, a nemzet érdekében végzi dolgát. Lehetne éppen Gyurcsány Ferenc is, csakhogy a jelek alapján ez nem megy. Azért kíváncsian várom, hogy mennyi impulzusra van még szükséged ahhoz, hogy ami ma Magyarországon folyik, az menthetetlen. És itt az újabb ferdítésed: "A Gyurcsány kormányra ráverni az egész pénzügyi és gazdasági világválságot, akkora marhaság, hogy aki ezt hirdeti, annak zártosztályon a helye". Senki nem állította ezt. A mondat helyesen úgy fest: Magyarország a világméretű gazdasági válság idején azért került sokkal rosszabb helyzetbe, mint pl. a nagyra becsült Románia, Szlovákia, mert az országot 6 éve vezető Gyurcsány Ferenc és kormányai egyáltalán nem értenek a kormányzáshoz, emberek millióit döngölik a sárba, a felemelkedés helyett egyértelmű pusztulást idéztek elő. Arspoetica: Soha senki másnak a nevében nem írtam, és ezután sem fogok. Ugyanakkor ezt velem is megtették már a Sonline fórumán, én is zokon vettem, sőt, kértem is az oldal szerkesztőit, hogy tegyenek ez ellen valamit. A jelek szerint nem fogadták meg tanácsaimat. Ha szennyről akarsz olvasni, nézd át újra a fröcsögésedet.


brunoka   2009-01-25 11:54:36
Javítás: mennyi impulzusra van még szükséged ahhoz, hogy belásd: ami ma Magyarországon folyik, az menthetetlen.


Jaures   2009-01-25 18:27:32
Brunoka, elnézést, de röhögnöm kell amikor az objektív állampolgár szerepében próbálsz tetszelegni. Eléggé nyilvánvaló, hogy melyik politikai erővel azonosulsz és valószínűleg a voksodat is rájuk adod, ilyen értelemben te is felelős vagy a tetteikért, ugyanúgy, ahogy én is az általam preferált párt tevékenységéért. Más kérdés, hogy ki milyen juttatásban részesül ezért.:) örülnék, ha nem kellene mindent a szádba rágnom. Felcsillant a szemem egy pillanatra, amikor azt írtad, hogy nem hárítasz minden felelősséget a Gyurcsány-kormányra, de a következő sorok olvasása közben rájöttem, hogy korai volt az öröm. Remélem nem akarsz megint belemenni a részletekbe. Mindenestre tartom, hogy az Orbán- kormányt és a 2002 óta ellenzékben lévő FIDESZ-t is komoly felelősség terheli. Ha finoman rávilágítok egy nyilvánvaló hibádra (értsd: kérdéssel célzok rá és nem dörgölöm teljes erőből az orrod alá), akkor legyen annyi eszed, hogy nem ragaszkodsz hozzá tíz körömmel. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, hidd el, hogy az MSZP Országos Elnöksége nem mondathatja le a kormányt. Ha nem hiszed el tanulmányozd át az Alkotmányt, semmit sem fogsz találni a pártok elnökségéről.


brunoka   2009-01-25 23:04:24
Kedves Jaures, miről beszélsz? Már régen tisztáztuk ezt a kérdést. Igen, én inkább a jobboldallal szimpatizálok, te pedig inkább a baloldallal rokonszenvezel. Nincs mit szólni erről, megbeszéltük: emóció. Ezért érdemes egy kicsit racionálisan is vizsgálódni. Márpedig, ha én felelős vagyok az ellenzéki Fidesz tetteiért, akkor te is felelős vagy az MSZP (vagy SZDSZ) tetteiért. S miután hat és fél éve a te kegyeltjeid irányítják az országot, a te felelősséged hatványozott az én felelősségemhez képest. Mielőtt tiltakoznál, emlékeztetlek, hogy a te mondandódból következik mindez. De gondolom nem ellenkezel, hiszen büszke vagy kormányod döntéseire, s az ország állapotára. Ha neked még mindig nem egyértelmű, hogy a parlamenti többség feloszlathatja magát, akkor valóban hiába beszélünk a dologról, ámbátor az nem árt, ha lapozgatod az Alkotmányt, hiszen sok érdekességet olvashatsz benne.


piros hetes   2009-01-25 23:25:09
brunoka! Szeretnélek emlékeztetni arra, ha netalán elfelejtetted, vagy ha nem tudod, fölvilágosítani, hogy a piros hetes a magyar kártya egyik lapja! Már megint tanulhattál valamit. Lehet, hogy mégis érdemes itt írogatnod? Kár erőlködnöd, hogy a válsztott nevekből kitaláld, hogy ki kicsoda! A másik dolog: abban, hogy az ország ide jutott a válságon kívül óriási érdemei vannak a tagadhatatlanul példaképeidnek tartott fidesz-vezéreknek! Röviden: Talán emlékszel, hisz nem olyan régen volt parlamenti ülés, hogy a reformok megvalósítását elősegítő kétharmados törvények kinek, melyik 'konstruktív' pártnak köszönhetően nem mentek át, nem valósulhattak meg. Pedig ezeknek a reformoknak a szükségességét minden komoly európai párt, az Európai Unió, a józan gazdasági szakemberek itthon és külföldön is szükségesnek tartják. A fidesznek fönn Bpesten és pl. itt a városban lévő szószólói (Orbán, Deutsch, Szijártó, a háromnevű 'nevétesemérdemesmegjegyezni' senki jankó stb., valamint Szita, Mátrai, Heintz stb.) semmi máshoz nem értenek, csak a demagóg dumához az emberekről, az adócsökkentésről (a válság idején!), amin egész Európa röhög, illetve Kaposvár közösségéről, a sikeres városról. Ezeket csak a nem gondolkodó ködös tekintetű hithű fidesz-hívők veszik be. Ezeket a maszlagokat, szólamokat ismételgeted te is. Itt és az országban egyre inkább sikertelenül. "Sikertelen ország sikeres városa..." ugyanolyan hazaárulásnak hangzik, mint orbánka brüsszeli, erdélyi árulkodásai. Itthon nem mer semilyen programmal előállni, mert nincs neki. A Parlamentben csak röhögcsél, és ül, mint szivar a fűben (már amikor benn van). Szita pedig csak az áruházak, körforgalmak és szökőkutak sokaságával dicskedhet, plusz a városkép rombolásával. Mert a Kossuth téren, a belvároson kívül van ám egy másik Kaposvár is! (Ha már rombolásról beszélünk.) Ugye nem gondolod, hogy a többször bukott fidesz pártelnök menti meg az országot? Mivel? Dumával? Ugíe nem gondolod, hogy Kaposváron mindenki hülye, és nem emlékszik már a város első emberének nagyszerű múltjára (1980 és 89 között)? Ezek lesznek a mi messiásaink? Hajjaj! De te csak kövesd őket, hisz Hannibált és Napóleont is(majdnem más neveket írtam) sokan követték a pusztulásba! Azt a rögeszmédet, hogy az MSZP Elnöksége lemondatja a kormányt a ti (fentebb néhány emberre céloztam) kedvetekért, jobb ha véglegesen elfelejted. Ezt csak orbánék meg a hozzájuk hasonlók szeretnék, mert tudják, hogy Gyurcsányt soha nem tudják legyőzni! (Orbán erre már jóval korábban rájött!) De írj, mert nem kapod meg a megszolgált pénzedet!


brunoka   2009-01-26 00:04:04
Kedves Piros hetes, sorjában: Ha kártyalapnak érzed magad a pakliban, az a te bajod, veled meg lehet tenni minden trükköt. Csakhogy elvileg ez az ország nem egy kaszinó. Másrészt: egyáltalán nem érdekel, hogy ki vagy, az (vagy lenne) a fontos, hogy mit írsz. Következő: a rendszerváltozás óta Magyarországon egyetlen koalíciónak (1994-1998) volt meg a kétharmados többsége, az ilyen többséget igénylő törvényeket ők alakították ki kényük-kedvük szerint. A kormány névadója: Horn Gyula. Eltévedtél. Fidesz: akkor kérd tőlem számon, ha valamikor méltattam volna azokat a mókusokat. Mindenesetre kicsit megfordítva: vajon Gyurcsány, Lendvai, Nyakó, Zuschlag, Lamperth, Kolber és itteni társaik, Svajda, Pintér, Jurmann, Zsoldos mennyiben jutnak túl a demagóg szövegelésen? Vajon ezek az emberek milyen program mentén cselekszenek? A fővárosi tagság milyen elvek, program mentén irányítja Magyarországot? Vajon ha országosan oly' gyönyörűen megállapítod az ellenzék felelősségét, akkor helyi szinten fent nevezett kaposvári legények mennyit ártottak a másik Kaposvárnak? Ezeket az embereket kellene nekem követni? No, kedves Piros hetes, nem. MSZP elnökség: látod, nyoma sincs felelősségérzetnek. Ha lenne, eszükbe sem jutna maradni. Írj, mert a kaszinó asztala mellől minden oly' világos számodra.


piros hetes   2009-01-26 22:11:17
brunoka! Náladnál galádabb, aljasabb vagy butább (?) embert keveset hordott a hátán a Föld! Megírom, hogy a piros hetes a magyar kártya egyik lapja. Erre te, hogy én minek érzem magam a pakliban, meg valami kaszinóról óbégatsz, ahová - gondolom - elhordod a fizetett bérencként kapott pénzedet. Én ugyanis csak egy kaszinóban, annak is csak az előcsarnokában (Monte Carlo) voltam, de soha nem is vágyódtam oda. Nagyon elvakult ember lehetsz, akinek teljesen kiszabadult a ráció ellenőrzése alól a gondolkodása. Így aztán akármit ír valaki, te csak arról üvöltesz, mint a fába szorult féreg, amit a gazdád előír, megparancsol neked. Igaz, legalább gondolkodnod sem kell. Írom, hogy a fidesz 2002 után és most, a világválság idején is, minden kétharmados törvényt, amelyek a reformok bevezetéséhez kellettek volna, csipőből leszavazott, vagy népszavazást erőszakolt ki milliárdokért, utána meg számon kéri a tetteket a kormánytól. (Na meg, jó szokásuk szerint, elmennek külhonba HAZÁT ÁRULNI!!!) Te meg szegény ember, idecitálod a Horn-kormányt, amelynek a Bokros-csomagját egyébként a te kedves pártocskád is megszavazta, hogy utána a ciklusuk végére (2002 májusa) a hozadékát elherdálja minden baromságra, köztük a klientúrája kielégítésére. Te, a pici agyaddal csak arról írsz, amit engedélyeznek neked a gazdáid. Mert ki a rosseb kért meg téged arra, hogy az általad felsorolt embereket kövesd? Ha ez megtörténne, még rosszabbul járna ez az ország. Mindent összehordasz, logika nélkül, még a fővárosi tagságot is idekevered. Nagy keveredés van a te fejedben. Ülj le, nyugodtan gondold végig, mit akarsz, aztán csináld, amit engedélyeznek vagy előírnak az eltartó gazdáid!. Tőlem még Szitát is követheted, akiről kiderült, hogy az átkos rendszer kiszolgálója volt. Te meg most az ő szlogenjeinek bűvöletében élsz, az ő erkölcsét követed, tetteit dicséred. Ahogy anno ő is tette. Most meg itt a MI KAPOSVÁRUNKBAN szóhoz sem engedi jutni az ellenzéket. Ha nem hiszed vagy nem tudod, járj utána! Pl. elmész egy közgyűlésre, s meglátod, milyen demokratikus légkör uralkodik ott!!! Sokat fizetnek mindezért a gerinctelenségért? Mert ehhez bizony gyomor kell!


brunoka   2009-01-26 22:47:37
Piros hetes, vegyél be egy vérnyomáscsökkentőt! Nyomok itt egy kis kaszinós oldást a te fideszbérenc című hányadék szövegedre, s ettől leszek én gátlástalan? Hol élsz, ember? Vagy állat? Ha már állandóan gazdiról szónokolsz? Mi a bajod, pajtás? Mi ez az indulat? Én meg újra írom, hátha most felfogod: ha most szükséges a nagy ellátórendszerek reformja, akkor ez igaz volt az 1994-1998 közötti időszakban is. Akkor megvolt a támogatás, mégsem láttak hozzá. Most újra eszükbe jut, s miközben szétszedik az országot, mindezt azzal próbálják elfedni, hogy előrángatják a reformos dumájukat. Te meg ezt beveszed, mert tényleg elhiszed, hogy a 300 forintos vizitdíj a reform. Pedig az csak a látszat. Semmiség, ostobaság, ha csak az összeget nézzük. Az elv viszont annál betegebb akkor, amikor naponta négymilliárd forinttal nő az államadósság. Miről beszélsz, piros pajtás? Miért kellene ehhez asszisztálni? Miért kellene ennek érdekében összefogni? Az SZDSZ miért pattant meg? A fővárosi tagságot, barátom, te hoztad ide, ha lenne egy csöppnyi agyad, akkor észrevehetted volna, hogy a logikai fonaladat folytattam, pusztán kicseréltem a neveket. Idézet tőled: "A fidesznek fönn Bpesten és pl. itt a városban lévő szószólói (Orbán, Deutsch, Szijártó, a háromnevű ‘nevétesemérdemesmegjegyezni’ senki jankó stb., valamint Szita, Mátrai, Heintz stb.) semmi máshoz nem értenek, csak a demagóg dumához az emberekről, az adócsökkentésről (a válság idején!), amin egész Európa röhög, illetve Kaposvár közösségéről, a sikeres városról." Tényleg nem emlékszel, vagy ennyire hülye vagy? Mit foglalkozol te a Szita múltjával, ha közben azok seggét nyaldosod, akik aztán nyakig benne voltak a KISZ-ben? Mi a bajod? Amit egyik oldalon elnézel, s még vonzónak is találsz, azt a másik oldalon se vesd el, már ha egyáltalán úgy van, ahogyan írod. Nem juthat szóhoz az ellenzék? Hogy lehet ez? Nem is értelek. Ekkora baromságot még nem is hallottam. Mennyivel nehezebb az itteni ellenzék dolga, mint bárhol másutt? Mondjuk egy olyan önkormányzatnál (Pécs, Szeged), ahol az erőviszonyok pont fordítva vannak? Ott sem jut szóhoz az ellenzék? Nem tud összehívni a kiszolgáltatott ellenzék egy sajtótájékoztatót? Nem tud a közgyűlésen elmondani napirend előtt bármit? Nem tud minden előterjesztésnél kérdezni, hozzászólni? Nem tud önálló előterjesztést benyújtani? Ember, hol élsz te, a pártállami időkben? Piros hetes, vérnyomáscsökkentő, borogatás, alvás. Pihend ki magad, mert a pirosból vörös lesz, aztán agyvérzés. A politizálásba nem kell belehalni.


piros hetes   2009-01-26 23:22:05
brunoka kiborult! Nem bírja a kiképzést. S még ő jön tanácsokkal, hogy mit kellene nekem csinálni. Úgy látszik bevált módszerei vannak szegénynek: vérnyomáscsökkentő, borogatás, alvás, agyvérzés, végül pedig a halál. Hát nem borzasztó, ez a szerencsétlen fizetett fidesz-bérenc belehülyült a seggnyalásba. További jó étvágyat hozzá! Végül is busás honoráriumot kapsz érte. Így aztán az egészet megérte. Vagy benned gyenge idegzetű szolgára találtak a gazdáid? Ne féltsd őke, majd találnak másik bérencet! Bár... Csak meglátta a piros színt a választott nevemben, és felbőszült bikaként nekem rontott. Nem bántom tovább, mert még belefojtja bánatát egy üveg Salvus vízbe, vagy saját magát a Kaposba! Nem megmondtam, hogy a piros hetes mindig nyer?!


brunoka   2009-01-26 23:40:45
Kedves Piros hetes, ismerek olyan embereket, akik mindig nyernek. Baromira híján vannak az önkritikának. Meg aztán butuskák is, nem tudják, hogy az életben nem kell mindig nyerni. Vannak más szempontok is. Engem például a legkevésbé sem motivál a győzelem verejtékszaga. Hovatovább annyit emlegeted a honoráriumot, hogy arra kell következtetnem: egy kispénzű író vagy valamelyik rejtvénylapnál, talán épp a Poénvadászatnál. Mi fáj neked, Piros hetes? Mi a te bajod? Miért nem tudsz még véletlenül sem megereszteni egy normális, tartalmas hozzászólást? Miért nem tudsz érvekre érvekkel felelni? Igényled egyáltalán a párbeszédet? Van véleményed arról a bejegyzésről, ami alatt pörgeted magad? Vagy csak miattam dekkolsz itt? Ez a feladat?


brunoka   2009-01-27 00:36:48
Piros hetes, engedd meg, hogy a szapulások közepette egy Gyurcsány-nyilatkozattal szórakoztassalak: "Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség – közölte Gyurcsány Ferenc azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett. A kormány jelentős átrendezést, adó-, járulék- és foglalkoztatási reformot fog javasolni, mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy érdemi változásra és a mértékek jelentős korrekciójára van szükség." http://www.zoom.hu/belfold/gyurcsany-jelentos-adocsokkentesre-keszul-37702.html Fent ezt írtad: “A fidesznek fönn Bpesten és pl. itt a városban lévő szószólói (Orbán, Deutsch, Szijártó, a háromnevű ‘nevétesemérdemesmegjegyezni’ senki jankó stb., valamint Szita, Mátrai, Heintz stb.) semmi máshoz nem értenek, csak a demagóg dumához az emberekről, az adócsökkentésről (a válság idején!), amin egész Európa röhög, illetve Kaposvár közösségéről, a sikeres városról.” Hogyan éled meg ezt, kedves Piros (mindig nyertes) hetes? Összevissza karattyoltok. Szánalmas.


piros hetes   2009-01-27 12:50:22
brunoka! Ha valaki itt szánalmas, az te magad vagy, ezzel a gazdádnak mindig megfelelni akaró magatrtásoddal. Megértelek, mert félsz, hogy kiteszik a szűröd, s akkor nem lesz mit a tejbe aprítani. Én is javaslok neked olvasnivalót. Most olvasom sokadszor Kosztolányi novelláit. Nem tudom, mond-e neked az ő neve valamit. Olvasd el a CALIGULA című novelláját, és vezéredre, valamint magadra ismerhetsz benne. Ha ez a felismerés nem történik meg, akkor legalább azt elmondhatod magadról, fizetett fidesz-bérenc, hogy már egy szépirodalmi művet is olvastál. Egyébként Gyurcsány azt mondta: az adók és a járulékok csökkentésének "érdeminek" kell lennie, hogy csökkenhessen az újraelosztás és az adócentralizáció mértéke. Továbbá három-négy évre szóló tervről beszélt, nem azonnali - a válság idején meghozott - adóreformról vagy -csökkentésről. A szövegértésed, akár egy negyedikesé. Elnézést kérek a gyermekektől! Magadhoz tértél? De a régi "jó" brunoka a multkori kirohanásod után már sosem lehetsz! Nagyon leépültél. És e folyamat visszafordíthatatlan. További kellemes őrjöngést és seggnyalást kívánok!


arspoetica   2009-01-27 12:57:17
Tisztelt Piros Hetes! Most én kérem Önt, ne fárassza magát ennek a bérencnek az oktatásával. Hagyni kell "hadd forogjon keserű levében"; végül úgyis saját magát készíti ki. Erre utaló jelek már jelentkeznek nála. Már bizonyára azt is hallja, hogy "mi zokog, mint malom a pokolban"! Tisztelettel: arspoetica


brunoka   2009-01-27 13:19:25
Engedjék meg, hogy először Arspoeticanak címezzem levelem! Kedves Arspoetica, Önnel nagyon nem értek egyet, de Ön legalább érvelt. Azt azonban sosem gondoltam volna, hogy az Önhöz képest lényegesen alacsonyabb színvonalon írogató Piros hetest fogja itt támogatni, csupán azért, mert mindketten Gyurcsány Ferenc és az MSZP szekerét tologatják. Sajnos Önt elragadta az indulat. Piros hetes szerintem vállalhatatlan.


brunoka   2009-01-27 13:29:56
Kedves Piros hetes, ha te szépirodalmat olvasol, akkor ennek meg kellene látszania a nyelvezeteden, stílusodon. Sajnos ennek nyoma sincs, hiába próbálod felemelni magadat nagy tudású társadhoz. Sajnos te nem leszel értelmiségi sosem, ahhoz nem elegendő a végzettség, többre van szükség. A stílus maga az ember, s ennek alapján neked még nagyon sokat kell változnod ahhoz, hogy szalonképes (nem kaszinó!) legyen a mondandód. Annak van valami diszkrét bája, hogy a kormány szárnya alatt zsibbadó, propagandaszólamokat fújó - mindig nyertes - Piros hetes és korrektor társa seggnyalással vádolja azt, aki szót emel az országot romba döntő szocialista fiúk és lányok munkássága ellen. Kedveseim, ha én bérenc vagyok (idézet még mindig egy sem), akkor ti minek tartjátok magatokat? Közülünk ki az, aki ostoba pártos szövegeket ír ide? Ki őrjöng? Ki indulatos? Ki vádaskodik? S még egyszer: azért mert te kis kaffogó kutyus vagy, s nyaldosod azokat a tömpe kis vádlikat, azért igazán nem kellene ennyit ugatni. Kihűl a kis szád a végén.


arspoetica   2009-01-27 15:57:29
brunoka! A stílus maga az ember. Ez bizony nagyon igaz. Bizonyítja a stílus és az ember azonosságát az ön 2009. 01. 26. 22:47-es beírása. Az egyértelműen megmutatta az ön igazi lényét. Azt még hozzátenném, hogy én nem támogattam piros hetest, csak javasoltam neki valamit. - Ezt pedig írám csak az "igazság" kedvéért. Nem szorul ö támogatásra, úgy látom. Ön sokkal inkább, olvsva a fentebb jelzett beírását! Igaz is, elolvasta a piros hetes által kínált Kosztolányi-művet? Érdemes lenne, mert nagyon tanulságos.


arspoetica   2009-01-27 16:00:12
olvsva = olvasva


brunoka   2009-01-27 16:21:00
Kedves Arspoetica, ha már említi a tegnap esti bejegyzést, akkor azt is megemlíthetné, hogy az ott felsorakoztatott érveim megfelelő reakciók Piros hetes észrevételeire. Persze nem is válaszolt egyikre sem. Sajnos Ön sem. Pedig jó volna eszmét cserélni, mert ez a vagdalkozás nagyon nincs ínyemre. Próbálom mindig a kölcsönösség jegyében bemutatni, hogy mindez értelmetlen, csakhogy akinek mindössze annyi a mondandója, hogy gazdi, bérenc, meg Orbán, azzal sajnos a párbeszéd nem megy. Ő persze nem is igényli, egyszerűen ostromol azért, mert leírom véleményemet Lamperth Mónika bejegyzései alá. Nem dicsérek Fideszt, nem magasztalok Orbánt, Szitát, csak véleményt nyilvánítok. Esetleg kipróbálhatná, hogy kommentálja Szita postját, s aztán eldől, hogy kell-e nekem úgy védelmezni a polgármestert, ahogyan ő teszi azt szocialista képviselőnkkel. Egyszerű teszt, persze tudom az eredményt előre is. Kosztolányi nagyszerű.


arspoetica   2009-01-27 17:57:27
Kedves piroshetes! magatrtásoddal nem értelmes, multkori hosszú ú vigyázz mert lejáratod a baloldalt.


arspoetica   2009-01-27 20:15:29
T. Moderátor! Az nem lehet igaz, hogy nem tudják kiszűrni, ki az a mocskos provokatőr, aki az én nevemben immár másodszor él vissza (2009. 01. 27. 17:57). Erre egyszer már felhívtam a figyelmüket. Önök nem tudnak intézkedni, vagy nem is akarnak? Esetleg a sonline-on ez megengedett? Ha így van, megvan a véleményem önökről és az önök hitelességéről. Abcug ál-arspoetica és sonline! Az igazi arspoetica


brunoka   2009-01-27 21:07:05
Kedves Arspoetica, Ezt írja a Sonline az adatvédelmi nyilatkozatban: "- Ugyanakkor fenntartjuk a jogot a személyiségi és kisebbségi jogokat, az alkotmányos elveket sértő, illetve az öncélúan durva, trágár, ízléstelen, alpári hangnemben fogalmazott hozzászólások törlésére, amint azok tudomásunkra jutnak". Az Ön személyiségi jogait sértik ezek a hozzászólások, tehát ezeket törölni kellene. Csakúgy, mint az ön nevére telepített másodregisztrációkat. Azonban: "ha ilyen, vagy egyéb vitatható tartalmú hozzászólással találkozik, kérjük jelezze ezt az sonline@sonline.hu e-mail címen". Mindenesetre próbáljon meg írni nekik, bár hozzá kell tennem, a lap saját magára nézvést sem tartja kötelezőnek ezeket az elveket. Sajnos.


arspoetica   2009-01-27 21:27:53
2008.09.29 06.12-kor regisztráltam.


arspoetica   2009-01-27 21:50:04
Nekem nem létszükségletem, hogy itt ezen a szemétláda sonline-on a véleményemet elmondjam, ezért aztán nem írok sehova. Hadd tobzódjon itt tovább ez a mocskos ál-arspoetica, akinek a létét a sonline elnézi. Akiket pedig megbántottam valamivel, elnézést kérek tőlük; hiszen ők csak a saját véleményüket képviselték. Hogy a sonline mit képvisel vagy kiket, azt nem tudom, de a bizalmamat elvesztették. Akik pedig ezt megengedhetik maguknak, azok aljasabbak még a legfőbb ellenfeleimnél is. Sőt, csak ők az aljasok!!! Természetesen az ál-arspoeticán kívül. Mert ő gerinctelen hüllő! Vagy hülye. A sonline működtetőinek további kitűnő gerinctelenséget kívánok! Igaz a közmondás: Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Ebben az esetben a DISZNÓK nem a velem vitába szállók, hanem a SONLINE-osok! Az "abcúg" egyébként azt jelenti, hogy "le vele, pusztuljon"! Ez az ál-arspoeticára és a sonline-ra is vonatkozik. Az igaz arspoetica nincs többé. Utoljára: Az igazi arspoetica


Luton a dio   2009-01-28 09:23:05
Sajnálom, hogy az igaz(i) arspoetica nincsen többé (ezzel jócskán redukálódik majd a hozzászólások száma). Vigasztalásul mondom: az apartheid viszont máig él! Én a legelső hozzászólásomban nyiltan kimondtam, hogy afrikai származású vagyok. Erre fel nem jelenhetett meg egyik kommenetem sem. Úgy látszik problémámmal meg kell keresnem Czene Attila urat is: milyen irányelvek moderálják a kommentárokat? Ugyanakkor panaszt fogok tenni a tegnapi napon megtapasztalt hátratétel miatt! Kezdem érteni, miért ír Vekker is folyton a cigányságról! Luto voltam.


brunoka   2009-01-28 09:23:39
Kedves Arspoetica, arra kérem, hogy maradjon. Ne engedje, hogy egy ilyen otromba, aljas húzással elkergessék Önt. Pontosan a jogairól van szó, s minthogy minden szövegből kiderül, hogy ki az igazi Arspoetica, s ki a visszaélő arspoetica, így továbbra is lenne értelme a hozzászólásainak. Ne fojtsa magába a véleményét!


brunoka   2009-01-28 12:28:57
Kedves Luton a dio, az első hozzászólásom annak idején szintén lassan ment át, nem tudom mi volt az oka. Most is meglep némiképpen, hogy megelőzött, hiszen az ön bejegyzése utólag ékelődött Arspoetica és magam beírása közé. Szerintem ez csak technikai kérdés.


piros hetes   2009-01-29 11:23:48
K. Brunoka! A helyzet komoly. Annyira, hogy te nem is reagáltál arra, ahogy én a Gyurcsány-féle adórendezés kérdését értelmezetem. Nem vagyok benne biztos, hogy a tévedhetetlen brunoka értette meg azt, és nem a sokkal műveletlenebb piros hetes. Arspoetica visszavonult. Sajnálom én is, de iIgaza van, mert sok értelme nincs is az itt folyó egymás tépésének. Változtatni meg nem tudunk, mert a politika úri huncutság. A Sonline pedig tényleg lejáratta magát.


Benke   2009-01-29 11:35:37
Miért és mivel járatta le magát az újság? Szerintem előbbre tart bármelyikünknél, hiszen Piros Hetes bejegyzése egy órával korábban jelent meg... Gondolatrendőrség... Jó lesz vigyázni! Üdv mindenkinek: Pierre


brunoka   2009-01-29 11:37:18
Kedves Piros hetes, meglátjuk, hogy Gyurcsány mikor nyúl majd az adócsökkentéshez. Döntsék el majd a tények. Arspoetica döntésével nem értek egyet, ezeket az akadályokat le kell küzdeni. Sajnos ebben nem segédkezik az üzemeltető.


Benke   2009-01-29 11:37:46
Most nézem, az enyém is... Tudatmódosító idősík-tengely elhajlással van dolgunk... Na én mentem! 2009. 01. 29. 10:37 a valós idő...


Luton a dio   2009-01-29 11:58:10
Benke és Pierre! A Szíriusz mind a mai napig kifejti bolygónkra áldó hatását. (Időszámításunk valódiságát most ne firtassuk...) Létezik két kisebb, szabad szemmel nem látható "társa"; velük egy közös tömegközéppont körül mozog (elliptoid alakzatban). Az én nagyapám sokszor mesélte el azt nekem, hogy a mi népünk ősei a Szíriuszról érkeztek, hogy benépesítsék földünket. Ogo azonban "hajótörést szenvedett", és az én népem befogadta az "Ég küldöttét". Őt követte Nommo, akinek az űrhajója nyomot is hagyott maga után, s egy "rézszandál"-ra hasonlított... Az idő urai... Amma-Mu! Szíriuszi Luto voltam.


brunoka   2009-01-29 12:25:34
Dogon teremtésmítosz. Igaz.


Jaures   2009-01-29 17:20:49
Brunoka, visszatérve a korábbi témához és kissé hasonulva a fentebbi, egyre inkább durvuló hangnemhez: Hogy vagy képes ekkora segget csinálni a szádból, ilyen pofátlanul és cinikusan hazudni? Én nézzek bele az Alkotmányba? Valóban, a parlamenti többség feloszlathatja a parlamentet, csakhogy te nem erről beszéltél, hanem az MSZP Országos Elnökségéről, javíts ki, ha tévedek, de a kettő nem ugyanaz. Erre is képes vagy csak, hogy igazold magad? A másik variáció, hogy nem emlékszel arra, hogy mit írtál, erre is volt már példa. Ez nem az erkölcsi, hanem az értelmi képességeiddelad képet.


brunoka   2009-01-29 22:38:22
Jaures, sosem gondoltam volna, hogy neked ezt meg kell magyarázni. Ha az MSZP Országos Elnöksége úgy döntene, hogy fel kell oszlatni az Országgyűlést, akkor azt mondja a képviselőinek, hogy egy erre irányuló előterjesztést szavazzanak meg. Ennyi. Az ellenzéken nyilván nem múlna. Miért olyan bonyolult ez neked?


Jaures   2009-01-31 14:37:08
Brunoka, az ezért ez nem egészen így működik, nem lehet ennyire összemosni a pártot és a parlamenti frakciót. Bár te valószínűleg a FIDESZ-ből indulsz ki, ahol Viktor szava Isten szava.


brunoka   2009-01-31 15:52:02
Jaures, azt a párttagot, aki nem tartja a fővonal által meghatározott irányt, ki szokták rakni. (Ez az MDF-nél olyannyira gyakorlattá vált, hogy Dávid Ibolyán és Herényi Károlyon kívül lassan nem lesz párttag.) Ezt neked kellene mondani? A parlamenti frakciókban ülők nem szocialista színekben kerültek be? Ki fizette a kampányukat? Ki adja az egzisztenciájukat? Hol lennének a párt nélkül? Ki szavazna rájuk? Ez nem csak az MSZP-képviselőkre igaz, hanem minden más pártpolitikusra is. Ugye nem gondolod komolyan, hogy a képviselők úgy szavaznak, ahogy lelkiismeretük diktálja? A frakcióülésen megbeszélik, hogy mi az elvárás (ezt a párt fundálja ki a rá nehezedő kényszerek, lobbik figyelembe vételével), melyik törvényjavaslatra, beadványra hogyan kell szavazni, s az ülésen minden szavazásnál a párt frakcióvezetője bekiabálja, hogy mit kell nyomni. Persze, mindez nem hallatszik a zárt láncú televíziós közvetítésben, de a plenáris ülések nyilvánosságát kihasználva mindenki megtapasztalhatja. Aki "félrenyom", fittyet hány a frakciófegyelemre, esetenként 100 ezer forinttal bűnhődik. Remélem, te is emlékszel ilyen esetekre.


brunoka   2009-01-31 15:56:10
Csak néhány példa: Fidesz: http://www.lanchidradio.hu/frakciofegyelem_otvenezres_buntetes_harom_fideszesnek_20080602 MSZP: http://www.hirszerzo.hu/cikk.frakciofegyelem_az_mszp-ben_-_buntetni_fogjak_a_maskent_szavazokat.53823.html SZDSZ: http://www.demokrata.hu/heti-hir/vasfegyelem?mini=program-naptar/2010/8/all&


Jaures   2009-02-04 23:18:59
Nehéz eldönteni, hogy miért írsz hülyeségeket. Azért mert ennyire ismeretlen számodra a téma (kétlem, bár ki tudja, lehet, hogy erre már nem terjed ki a megbízásod:)), vagy hülyének nézed az embert. (ez inkább elkpzelhető) Szánékosan összemosod a parlamenti frakciót és a pártot. Létezik olyan, hogy frakciófegyelem, de az nem az országos elnökség tevékenysége által áll elő. A parlamenti frakció szavaz a parlament elé kerülő törvénytervezetekről, ha egyes képviselők szembe mennek ezzel a többségi döntéssel, akkor előfordulhat büntetés. Az elnökségnek nincs formális döntési joga. folyamatosan meghazudtolod önmagad.


brunoka   2009-02-05 14:33:26
Jaures, ha nem akarod megérteni, akkor nem is fogod. Mégis kinek köszönhető, hogy valaki frakciótag lesz? Ki dönti el, hogy melyik pártnak kik lesznek a képviselőjelöltjei?


Jaures   2009-02-07 22:21:21
Ez az. Magyarázd a bizonyítványod! Egyes!:)


brunoka   2009-02-07 23:40:22
Hüpp-hüpp, fát adott az agitprop osztály.


Jaures   2009-02-21 17:50:30
Egyes alá sajnos már nem mehetsz.:)


brunoka   2009-02-21 18:10:36
Akkor ez olyan, mint a magyar gazdaság növekedése? Az már mínusz háromnál tart...


Jaures   2009-02-21 20:12:06
Ennek mi köze ahhoz, hogy fingod sincs a magyar állam működéséről és mégis itt okoskodsz?


brunoka   2009-02-21 22:01:36
Kedves Jaures, haragszik az agitprop? Fát osztogat? Vagy fél fát? Vagy fejfát? Ne idegesedj be, őrizd meg nyugalmadat!. Szombat este van, béke.


Jaures   2009-02-22 19:43:18
Én nem idegeskedem, idelinkeljem esetleg az Alkotmány szövegét? Bár a városházán biztos megvan.


brunoka   2009-02-22 21:49:12
Ó, bár az Alkotmány vezetné barátaidat a kormányban! Még ha a toldozott-foltozott sztálini alkotmányról is van szó. A linket szívesen fogadom, eddig is elmaradásban voltál ezen a téren, tehát nyugodtan, visszamenőleg néhány hónapra is. Adós vagy ezzel, jól érzed.


arspoetica   2009-01-03 17:27:45
Tisztelt Képviselő Asszony! Majdnem teljesen egyetértek azzal, amit nem kis jóindulattal leírt az újévi köszöntőkkel kapcsolatban. Ön a két közjogi méltóság köszöntőjében halványan fellelhető azonosságra tér ki. Örüljünk neki, hogy mindketten azt tanácsolják: osszuk be bölcsebben saját erőforrásainkat, valamint gondoljuk át, milyen válaszokat adhatunk a minket érintő kihívásokra! A miniszterelnök úr még, egyáltalán nem mellékesen, ÖSSZEFOGÁST is sürget. A magyar történelem valóban azt bizonyítja, csak akkor haladhattunk a korral, amikor összefogtunk, amikor egységesek voltunk. Egyébként bölcs tanácsok. Én sajnos a köztársasági elnök úr köszöntőjében észrevettem mellékzöngéket, más felhangokat is. Mondom, sajnos. Az ország szempontjából sajnos. Idézet tőle: "a krízis súlyosan legyengült állapotban találta az országot", továbbá "az alapvető változások sürgős bevezetése a kormány felelőssége." Vagyis, ha valaki nem tudná, most őtőle megtudhatja, hogy mindezért kit kell okolni. Az összefogás, az egység meg sem említtetik. A Köztársaság elnökének a köszöntőjében!!! Mintegy azt sugallja a köztársasági elnök úr, hogy "az alapvető változások"-at, mondhatnám reformokat - a 2/3-os szavazással, milliárdos népszavazással, sztrájkokkal, demagóg propagandával - megakadályozó legnagyobb ellenzéki pártra még véletlenül se gondoljon senki. Ők semminek nem okai! Ugyanakkor az ellenzéki párt reprezentatív képviselője, mint egy szegényes szókinccsel rendelkező papagáj, végre nagy bölcsen kijelenti: "nem tud összefogást pártolni a szocialistákkal, mert az az emberek ellenében történhetne." Pedig az EMBEREK, legalábbis a többség éppen az összefogást hiányolja! Végül az ellenzéki párt legfontosabb mondata is elhangzik az alelnök asszony megfogalmazásában: "A legnagyobb ellenzéki párt nem tud semmiféle érdemi változást ígérni." Akkor minek nekik a hatalom? Hová akarják az országot vezetni? Állandó "nem"-mel, mindennek a tagadásával nem lehet értéket létrehozni, egy országot vezetni, csak félrevezetni! Ma már azonban az általuk oly sokat emlegetett EMBEREKET nem lehet félrevezetni. Annál okosabbak az EMBEREK! A többség már okosabb! Bármennyire is fáj ez a legnagyobb ellenzéki párt vezéreinek! Elnézést az őszinte hangért. Csodálom az Ön jóindulatát!


Jaures   2009-01-03 19:22:55
Sólyom Elnök Úr újévi beszéde valóban előrelépés az eddigiekhez képest, remélem, hogy tettekeben is kifejezésre kerülnek majd ezek a szép szavak és felül tud emelkedni a személyes pártpreferenciáin, ahogy az egy köztársasági elnöktől elvárható. Ha egy kicsit pesszimista vagyok ebben a kérdésbn az azért van, mert ezidáig inkább a köszöntőben foglaltakkal ellentétes hozzáállást tapasztalahattunk. Ami a mellékzöngéket illeti, azt tudjuk be annak, hogy mégsem fordíthat teljes mértékben hátat a támogatóinak, bár ezzel a beszéddel valószínűleg erősen közelíti a tűréshatárukat. Várható volt, hogy a FIDESZ eképpen fog reagálni. Kényszernek érzi az együttműködést, pedig most nagyobb szükség lenne rá mint valaha. Pelczné nyilatkozata igen érdekes. Szerinte a szocialistákkal való ÖSSZEFOGÁS csak az emberek ellenében történhet. Miben bízik, abban, hogy a párt szimpatizánsai kritika nélkül elfogadják ezt a kijelentést, a többiek pedig, mivel nem találnak logikát és értelmet benne, inkább elsiklanak felette? Már hogy lenne az emberek ellenére az összefogás? Eddig is épp elég kárt okoztak ezzel a hozzáálással, nem volt még elég? Pelczné azon kijelentése is igen figyelemreméltó, hogy mindezt annak ellenére teszik, hogy ez átmenetileg népszerűségvesztéssel járhat. Tehát hosszú távon politikai hasznot remélnek a dologból. Most akkor az emberek, vagy a párt érdeke az ami fontos? Bár a FIDESZ retorikája szerint ez a kettő egy és ugyanaz. Azt már tudjuk, hogy a FIDESZ szerint mit nem lehet. (Úgy, ahogy az elmúlt pár évben is mindig meg tudta mondani, hogy mit NEM) Mostmár kipréselhetnének magukból valami konstruktívat is, ha nincs összefogás, akkor mi legyen helyette?


Nyarilac   2009-01-03 19:24:44
Kedves Ars poetica! Én örülök, és mosolygok is a kádári nosztalgián, mert az összefogás az egyenlő egypártrendszer. A demokrácia úgy működik, hogy vannak, akik kormányoznak és vannak, akik ellenzékként teszik a dolgukat, kritizálnak, észrevételeznek, felhívják a figyelmet az általuk hibásnak vélt lépésekre. Szóval bármilyen tökéletlen mai demokráciánk én nem cserélném el, az újrafazonírozott diktatúrára. Aztán, ha megnézi szilveszteri blogomban közölt grafikont ott látszik, hogy már 2007-ben is nagy volt a baj mi csak 1,5%-ot növekedtünk ez is csupán az inflációnak köszönhető, akkor még senki nem sopánkodott az összefogásért, pedig akkor, az 1993-ban alakult Szlovákia 10,5%-os növekedést ért el. Aztán az összefogásról egy kérdés: Hány módosító indítványt fogadott el a kormány oldal? … Ha ennyire béna az ellenzék, akkor minek összefogni vele? Külön öröm olvasni a demokratikus intézmények bírálatát sztrájkjog, népszavazás stb. Olaszországban havonta vannak sztrájkok, Svájcban havonta népszavazások oszt mégis kicsit jobban megy nekik, mint nekünk, vajon miért? Szóval összegezve az ellenzék olyan amilyen. Nem jó szerintem se, de van olyan jó ellenzéknek, mint a kormánypártok kormányzónak. Zsák a foltját megtalálta. A nép az istenadta pedig megtalálta a maga politikai elitjét, olyat amilyen tehetsége, habitusa alapján jár neki. Minden a helyén van, mi is az Unionban a helyünkre kerültünk. Ez van, ennyit tudunk. Ennyit tudunk? Üdv Nyári László


arspoetica   2009-01-03 21:25:04
Nyarilac! Én úgy tudom, hogy a tisztelt képviselő asszonynak címeztem mondanivalómat, ön pedig nekem. Nem is értem, mit akar ezzel. Éngem az ön véleménye - megmondom őszintén - egy csöppet sem érdekel. Ezt bizonyítja, hogy a szilveszteri és jó ideje az előtte írt blogjait sem olvastam. Megígérem, nem is fogom. Néhány nagyon furcsa kijelentésére mégis reagálok: az ÖSSZEFOGÁS és az EGYSÉG ön szerint kádári nosztalgia, sőt egypártrendszer. A mi korábbi magyarjaink ezek szerint kádári nosztalgiában szenvedtek és az egypártrendszer hívei voltak, amikor a haza, nemzetünk érdekében a honfoglalás, a reneszánsz, a felvilágosodás korában, a reformkorban, a szabadságharcban és számtalan más esetben egységben összefogtak. Ugyanebbe a hibába estek a spanyolok, a németek és sok más nemzet, amikor félretették pártérdekeiket hazájuk jobbá tétele, esetleg megmentése érdekében. Ó, ha tudták volna, hogy kádáristák! Tudja, van egy szólásunk: Összefogásban az erő. Tudom, kádárista kategória! Akárcsak az ÖSSZEFOGÁS: együttműködés. (Magyar értelmező kéziszótár) EGYSÉG: népnek, nemzetnek egy államban való tömörülése. (A német egység.) / Közös cél érdekében létrejött tömörülés, együvé tartozás. (ÉKsz.) Tudom, egypártrendszer! Legalábbis ön szerint. Az ELLENZÉK ön szerint való értelmezése is furcsa, kissé merevnek tűnik. Általában igaz, amit ír, de van egy hibája: az ön meghatározása alapján az ellenzéknek csak az volna a dolga, hogy kritizáljon, észrevételezzen, felhívja a figyelmet az általuk hibásnak vélt lépésekre. Nem furcsa, hogy az ön meghatározásába - ahogy a legnagyobb ellenzéki pártéba - sem fér bele az a szó, hogy IGEN. "Csak oppositióval nem boldogulunk. Itt alkotni, teremteni kell." Hogy ki mondhatott ilyen csacsiságot? Mintha az ön meghatározásából az ellenzék feladatai közül (és a mai legnagyobb ellenzéki pártéból is) az "alkotni, teremteni" szó; ráadásul az "összefogás" és az "egység" is kimaradt volna! Ugyanakkor - ha nem is mindig ezekkel a szavakkal - vallják: "Minél rosszabb az országnak, annál jobb a fidesznek." Hová is tüntek akkor az EMBEREK érdekei? Én szeretném, ha létrejönne az ÖSSZEFOGÁS és éppen az EGYSÉG érdekében. Ez hazánknak csak hasznára válna! Aki ez elől elzárkózik, nem hajlandó rá vagy félreértemezi, az nem a haza érdekeit szolgálja! Ennyi.


Nyarilac   2009-01-03 22:23:06
Kedves Arspoetica! Tudja ezek a közéleti blogok a dolgok megvitatásáról szólnak, bárki bármihez hozzászólhat. Összefogás: volt az szdsz és a fidesz részéről is javaslat a szakértői kormányra, mely nem politikusokból állt volna, de a politikai erők támogatásával működött volna, az valamiért nem kellett. Tudja Ön a névválasztása alapján legalábbis többre hivatott mint Z. Béla, aki kiöntözi a kertbe a pöcegödre tartalmát és közben Bódi Gusztit hallgatja teljes hangerővel, és vita címén cigány O... kiabál. Az, hogyMónika mondja az éppen esedékes szöveget egy dolog, Önnek attól még szabadna gondolkodni, mit szól például a grafikonhoz mely már nem is jó mert 2008-at és 2009-et tévesen magasra pronosztizálja. Amúgy Magyarországon összefogás sose volt, mindíg inkább a széthúzás volt a jellemző, de attól még nem kellett volna az adósságállományt megháromszorozni 2002 óta, ezt Simor Úr mondta nem én. A miniszterelnök meg azt mondta, hogy soha ilyen magas még nem volt a költségvetésre szavazók száma, akkor mi a baj? A pártok szlogeneket gyártanak mszp "összefogás" fidesz az "emberek ellenében" stb. A magyar emberek nem értik a demokrácia lényegét a kádár rendszerből hozott beidegződéseik azt hitetik el velük, hogy jó ha mindenki ugyanazt mondja, de arra nem jöttek rá, hogy akkoriban is volt egy amit mondtak és egy másik amit csináltak.Mindenki a viszonylagos biztonságra emlékszik, de azt már nem érti, hogy utólag fizettük, fizetjük az árát annak, hogy mindenkinek volt munkahelye, munkája az már nem igazán, de volt hova elmenni reggel és volt honnan hazajönni. Olyan árukat gyártottak sok helyen, amit kevesebbért adtak el nyugatra, mint amennyiért előállították, mert kellett a dollár. Én egy nagy cégnél kezdetem dolgozni 1860 fő volt a létszáma 3 év múlva a privatizáció után 580 lett, de az árbevétele megháromszorozódott, matekozza ki, ha van kedve mit csinált az elküldött 1300 ember. Szóval értelmező szótárak olvasása helyett a gondolkodást ajánlom mindenkinek először, aztán, ha már sokan rájönnek a lényegre akár össze is foghatnak, annak lesz értelme is, nem csak piár értéke. Üdv Nyári László


arspoetica   2009-01-03 22:56:51
Nyarilac! Ön összehord hetet-havat. Grafikonokat gyárt, nem érti az összefogás, az egység, de még a demokrácia értelmét, lényegét sem. Javaslom, hogy ne gondolkodjék, hanem gyakran lapozgassa az értelmező szótárt, a magyar történelem lapjait, és próbálja meg, hátha egyszer sikerül egy szöveget helyesírási hiba nélkül leírnia! Tudja, a gondolkodást nem árt n é m i tudással megalapozni! Ön tényleg olyan egyed a magyarok közül, akire nem jellemző az összefogásra való törekvésnek még az akarata sem. De ne csüggedjen, magán kívül többen is vannak így! Az "Amúgy Magyarországon összefogás sose volt" mondata a magyar történelem megcsúfolása, mondhatnám, felér a haza megtagadásával. Ön csak mondja és mondja a magáét. Tegye ezt a jövőben is! Nagyon zavarja a névválasztásom? Ezért zagyvál ide Z.Bélát meg pöcegödröt cigány O....-val? Ezek rokonai vagy barátai önnek? Remélem elégedett önmagával! Szegény ember!


Nyarilac   2009-01-03 23:48:09
Kedves Arspoetica! Sajnálom, hogy megint nem a gondolkodást, inkább az érzelmi reagálást választotta. Jó dolog, hogy az elütéseken rugózik, mint bizonyos ertelem, aki a múltkor három elütéssel tarkított szövegben kritizálta ugyanezt, de sebaj. Látom, komoly érvei most sincsenek, például a grafikont sem én gyártom, hanem utána nézek a dolgoknak amúgy a ksh oldalain néha tájékozódhatna, az nem ellenzéki fórum. Mi nem igaz abból, amit mondtam? 2007-ben a GDP növekedése 2% alatt volt nálunk, Szlovákiában 10% felett, igaz? Igaz. Az adósságállomány 2002 óta megháromszorozódott, a GDP arányos adósság 52%-ról 71%-ra ment fel, igaz? Igaz. A cocilizmusban (szándékos elírás) olcsóbban exportáltunk nyugatra, de gyakran keletre is, mint amennyiért előállítottunk, igaz? Igaz. A privatizáció után a cégek hatékonysága megötszöröződött, igaz? Igaz. A költségvetést 209-en fogadták el, igaz? Igaz. A szakértői kormányra vonatkozó javaslatot a kormánypárt nem fogadta el, pedig az összefogás lett volna, igaz? Igaz. A kormányoldal, az ellenzék költségvetésre vonatkozó módosító indítványait 2 kivételével leszavazta, igaz? Igaz. ((Z. Béla kiöntözi a kertbe a derítője tartalmát, miközben Bódi Gusztit hallgat full hangerővel, igaz? Igaz.)) Na, most a vita Értelmező Kézi Szótár szerint két v. több személy szellemi küzdelme valamely kérdés eldöntésére. A vita módja, hogy érveket, ellenérveket és cáfolatokat ütköztetnek, és közben megpróbálnak tárgyilagosak maradni. Ennek szellemében kérném cáfolni állításaimat, de ha Ön csak személyeskedni tud azt is szívesen fogadom, mert az építő kritika felemel, sértő megedz, tehát egyik sem haszontalan. A három változat bármelyikét jó szívvel várva Tisztelettel Üdvözli Nyári László, aki nem csak a véleményét, de a nevét is vállalja


arspoetica   2009-01-04 10:00:25
Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon örülök annak, hogy Ön - még e kilátástalannak tűnő helyzetben is - keresi, próbálja megtalálni az egyes közjogi méltóságok, politikusok gondolkodásában, megnyilatkozásaiban azt a közös pontot, közös pontokat; amelyek alapján megvalósulna, létrejönne az EMBEREK által is olyannyira óhajtott és várt összefogás és egység! Mert az EMBEREK többségének gondolkodásában ez a közös pont! Ennek az összefogásnak és egységnek pedig egyértelmű hasznát éppen az EMBEREK saját maguk tapasztalnák, éreznék és élveznék. És ez nem lenne más, mint a nyugalom, a békesség; amely megadná végre a lehetőségét az "alkotásnak, teremtésnek". Ez az érdeke az EMBEREK többségének és hazánknak! Persze, "Vannak hamis próféták, akik / Azt hirdetik nagy gonoszan, hogy" hazánkban soha nem volt összefogás, egység; miért pont most lenne. A köztársasági elnök úr is néhány mondatával - sajnos - éppen azoknak a felfogását, magatartását erősíti, akik inkább az ország megosztására törekszenek, illetve e megosztást stabilizálni akarják. Pedig neki, pontosan neki nem ez volna a feladata! Ön az elnök úr köszöntőjében is megtalálta a jót, azt, amibe lehet kapaszkodni, amiben hinni lehet. Aztán vannak "internetes hiénák" is, akik egy-egy témára rávetik magukat; s az eredeti felvetéstől elrugaszkodva, a saját "gondolkodásuk" termékét zúdítják rá az EMBEREK-re. Mondják a magukét, a jól betanultakat; a tudás mellékes a számukra, csak a megalapozott tudás nélküli gondolkodás. Az ilyen "gondolkodók" már nagyon sok kárt okoztak Magyarországnak és a világnak. Sajnos. Kedves Lamperth Mónika, Kaposvár egyéni (nem listás) országgyűlési képviselője! Sokan és egyre többen leszünk, akik egyetértünk az Ön pozitív, jóindulatú gondolkodásával, igyekezetével és tetteivel. Még a Kaposváron hivatalos szintre emelt "bunkóság tobzódása" idején is!


Jaures   2009-01-04 18:50:19
Nyári Úr! Érdeklődve olvasom a fenti vitát, de őszintén szólva nehezemre esik követni az Ön gondolatmenetét, talán azért mert néhol igen nehezen felismerhetőek az összefüggések. Azt állítja, hogy az összefogás egyenlő a kádári szocializmus feltámadásával. Ha erre zsigerből reagálnék, azt írnám, hogy ennél nagyobb baromságot rég hallottam. Ám nem teszem:) Hagyjuk is ezt és nézzük, hogy mivel támasztja alá ezt a kijelentést. Ajjaj, nem találok semmit! Utal a felelősségre, arra, hogy ki tehet arról, hogy nehéz helyzetbe került az ország. Nagyon érdekes, de vajmi kevés köze van ahhoz, hogy nehéz idők jönnek és a jövőben összefogásra van szükség. Figyelemreméltó okfejtés, miközben Ön állandóan az érvek és a józan gondolkodás erejére hivatkozik. Akár egy külön posztot is megérdemelne a felelősség témája (mondjuk az Ön következő posztját, úgyis ez az egyik kedvence), de most nem erről van szó. A szakértői kormány, mint olyan, nem létezik, merő fikció. Ön szerint az ellenzék szerepe az ellenállásra korlátozódik? Előszeretettel ostorozza a magyar politikai kultúrát, közéletet, miközben ez a kijelentés mindennél világosabban jelzi, hogy mennyire a részét képezi Ön is.


Nyarilac   2009-01-04 20:59:21
Kedves Jaures! Az említett Z. Béla is az összefogás híve. Őt, mint a kádár korból itt maradt balanszot jelenítettem meg, mentalitás kulturáltság és munkamorál tekintetében. Jelenleg a 800000, figyelemreméltó szám, rokkant nyugdíjas egyike.(Az 5 milliós Szlovákiában 60000 van.) Nos, ő addig híve az összefogásnak, míg az rá nem vonatkozik. Soha még közösségi munkában részt nem vett. Nem ragozom tovább. Ez a mentalitás az, ami harap az összefogás című gumicsontra. Aztán ugye a szakértői kormány nem jó, rendben, az ellenzéki indítványok nem jók rendben, de akkor mire kellenek, hogy 209 helyett 383 igen legyen. Aztán, ha együtt immár kontrol nélkül, bár a mai ellenzék sem igazi kontrol, még jobban elcseszik, ki lesz a felelős? Az 54%-os többség bőven elegendő a cselekvéshez, ez látható, ha valami, a kormány számára fontos dologról van szó, a gazdaság ezek szerint nem fontos. A kormánynak stabil többsége van, ha tudja a dolgát, tegye, ha nem mondjon le, ezt így szokás a képviseleti demokráciában. Ezt hívják váltógazdálkodásnak, ha mind az öt párt összefog és rosszul, erre valljuk meg az elmúlt 18 év alapján van esély, teszik a dolgukat, akkor majd jön a Vona, a Thürmer, a Csurka, esetleg Polgár Tamás? Ugye azt még se. Itt nem zsákot kell hordani, ott valóban minden dolgos kéz elkél, itt gazdasági vonatkozású intézkedésekre van szükség ennek,(lásd fenn) nincs akadálya. A politikát amúgy is pártonként néhány ember csinálja a többi csak dumálni, gombot nyomni, meg interpellációkat fogalmazni van. Az előző posztomban éppen a felelősségről szóltam és ott elmondtam, hogy nem egyenlő, de arányos a felelőssége minden politikusnak, a két éve bekerült ellenzékinek sokkal kevesebb, mint a tíz éve kormányzó pártban ülőnek, de neki is van. Aztán a vitáról, ugye a vita az érvek ütköztetése ez úgy látom Önnel működhet, ellenben a másik Úrral? v Hölggyel? tapasztalhatóan nem, mert őt az érvek nem érdeklik csak az elütések. Valószínűleg soha nem dolgozott a versenyszektorban, csupán az átkos lábvizében lubickolt míg tehette és ha szagos is volt, a langy meleg azért hiányzik neki ma is. Én nem mondom, hogy mindenben igazam van, de az érdekelne miben és miért nincs, de erről valahogy nem ír senki. Mondjuk attól, hogy esetleg fentebb felsorolt állításaim igazak még lehet, hogy rossz következtetést vonok le. Nosza, nem szegény emberezni kell, hanem elmagyarázni érthetően, hogy miért jobb az euro zónán kívül, mint belül, vagy miért jó a százmilliárdos adósságállomány, lehet jó, csak én nem tudom miért, el kell magyarázni. Ezt hívják vitának. Mert az Értelmező Szótár segíthet egy szó megértésében, leírja mi az a grafikon, de az értelmezésében már nem segít. Kezdetnek ennyi. Üdvözlettel Nyári László


arspoetica   2009-01-04 22:40:17
Nyarilac! Jó fürdést a saját okádékában! Az bizonyára nem büdös. Az ön ordináré stílusára - amely első jele annak, hogy kezdi elveszíteni a lába alól a talajt - csak ekként reagálhatok. Ön ahhoz a témához, amelyet a Képviselő Asszony felvetett, továbbra sem tud érveket vagy cáfolatokat felhozni, inkább figyelmen kívül hagy bizonyos értelmes idézeteket, engem viszont grafikonok vizsgálatára akar kötelezni. Ön továbbra is - minden logikát mellőzve, zagyva összevisszaságban - csak mondja a magáét és mindig ugyanazt; iIlletve elkezdett engem sértegetni, ami azt jelenti, hogy ön nem vitapartner, legalábbis nem méltó vitapartner a számomra. Én valóban nem dolgoztam a versenyszférában. Ön igen. Biztos sok öröme tellett benne... Aki azonban tagadja a haza érdekében megvalósítható összefogást és egységet, sőt azt mondja, hogy Magyarországon erre soha nem is volt példa, arról - ismerve a magyar történelem dicső lapjait - bátran kijelenthetem, hogy hazaáruló. Versenyszféra ide, versenyszféra oda, bizony ÖN LESELEJTEZTE MAGÁT!


Nyarilac   2009-01-04 23:51:04
Kedves arspoetica! Ez igen ezek érvek. Azért azon elgondolkodhatna, hogy mi a különbség az összefogás és a szövetkezés között. Vérszövetség van, vérösszefogás nincs, szövetségi köztársaság van, összefogási köztársaság nincs. Józsi Bélával összefog és ás egy kutat, ám ha több település összefog azt szövetségnek hívják. stb. Tehát a magyar történelemben is volt, hogy különböző érdek csoportok valami ellen, valami érdekében szövetkeztek. A hét vezér szövetséget kötött és azt vérrel pecsételte meg, melyik történelemkönyvben olvasta, hogy összefogtak? Ezt még annak idején a szocialisták is tudták, így lett termelőszövetkezet és nem termelőösszefogás, takarékszövetkezet és nem takarékösszefogás. Ábrahám nem összefogott Istennel, hanem szövetséget kötött vele, persze tudom ezt a foximaxin nem tanították. Szóval újra megkérdezem, ha a kormánypártok eltudtak fogadni 40-nél több törvényt a kisebbséginek becézett kormányzás óta, akkor mire is kellene az összefogás? Remélem nem kutat ásni, bár nem mondom egy jó kút, jó vízzel sokat ér. Tudja Uram, Hölgyem a versenyszférában 1700000 ember dolgozik, ők termelik meg a nyugdíjat, az egészségbiztosítást, a szociális és munkanélküli segélyt, a közalkalmazottak bérét és azt a sok, sok kamat terhet amit kéretlenül kaptak államadósság formájában. Én továbbra is a gondolkodást, a helyes szövegértelmezést, és az érvek mentén történő vitát javasolnám, az hasznosabb, mint a címkézés. Nagy tisztelettel és szeretettel üdvözli Nyári László aki nem csak a véleményét, de a nevét is vállalja.


brunoka   2009-01-05 08:49:09
Kedves László, csodálom a türelmedet. Múlt évben már megfáradtam az olyan bugyuta, felszínes, összefogást sürgető hozzászólásoktól, amelyekre fent is lelhetünk példát. Mindenesetre valóban törekedni kell a párbeszédre, így én is megpróbálom ezeket a kis csacska szólamokat kellő kritikával illetni idén is. Minden blogírónak és olvasónak szép új évet!


arspoetica   2009-01-05 11:40:02
Nyarilac! Ugyanaz a buta duma. Ezúttal is. Ennyi hülyeség hogy tud eszébe jutni egy ilyen értelmes embernek!? Na mindegy, majd elmúlik. Az orvostudomány (a közszférába tartozó orvosokkal) ma már csodákra is képes. A Foxi Maxi egyébként nagyon érdekes rajzfilmsorozat. De ön bizonyára azt sem igen nézte. Inkább gondolkodott. Hm! Ön továbbra is csak mondja a magáét összefogás helyett szövetségről meg szövetkezetekről (termelő- meg takarékszövetkezetekről) - mindig bedobva valami marhaságot, aminek semmi köze az eredeti témához. Gondolkodjék nyugodtan arról ön, hogy mi a különbség összefogás és szövetkezés meg szövetkezet között! Ha nem sikerül dülőre jutnia, forduljon bizalommal a Magyar értelmező kéziszótárhoz! Ismét. A versenyszféráról, akik eltartanak ebben az országban mindenkit: Ki tanította, nevelte, irányította pályára, javasolta a későbbiek során a versenyszférában tevékenykedőknek (nem a dologtalan munkakerülőkre gondolok, mert ott is van egy-kettő) a továbbtanulást, ha nem a közszférába tartozó jó vagy gyengébb pedagógusok, tanárok?! De ön őket másodrendű élősködőknek tartja. Lelkiismeret dolga. Ön a gondolkodást javasolja, én meg a tanuláson és a tudáson alapuló józan gondolkodást. Továbbá külön önnek a versenyszféra lakatosüzemét, hogy önök tartsák el az értéket nem termelő, élősködő, tehát fölösleges közalkalmazottakat, köztük a pedagógusokat, a nyugdíjasokat és fizessék pl. a segélyeket! Ez utóbbi kettőre, előfordulhat, hogy még önnek is szüksége lehet...Ezen is lehetne gondolkodnia, de az ön tanárainak az objektív gondolkodásra nevelésben önnel nem sok sikerélménye lehetett. Javaslom továbbá a díszkertjének meg a halastavának a gondozását - kikapcsolódásul;valamint a versírást, bár abban, úgy tudom, régebben valaki már a helyére tette önt. Olvasni, tanulni, tudni, gondolkodni! Ennyi. Javaslom még, hogy szövetkezzen ezzel - a fogadatlan prókátor - bugyuta brunókával, és hozzák létre a versenyszféra-szövetséget, annak minden csacska szólamával együtt. Akár a vérükkel is megpecsételhetik.


brunoka   2009-01-05 13:11:58
Micsoda mélységek, kedves arspoetica.


arspoetica   2009-01-05 15:20:18
brunoka! Önnél aztán senki sem tudhatja jobban, hogy milyenek a mélységek. Meg a sötétség! Szegény ember...


Jaures   2009-01-05 15:57:52
Nyári Úr! Összefogás, szövetkezés stb., csak szavak, a lényeg amögöttük lévő tartalom. Mást jelentett Kádár alatt és mást jelent most, a demokratikus rendszerben. Akkor üres szólam volt, most van értelme a felvetésnek. Azt, jelenti, hogy válságos időkben a kormánynak (függetlenül attól, hogy kik alkotják) népszerűtlen döntéseket kell hoznia. Ilyenkor inkább egy konstruktív, politikai érdekeket félretevő elenzékre lenne szükség és nem egy olyanra, amelyik puszta népszerűséghajhászás miatt ott tesz keresztbe ahol tud. Ilyen körülmények között hatalamas károkat lehet okozni ezzel a hozzáállással. Brunoka, reménykedtem, de valójában nem bíztam abban, hogy idén megtartod magadnak a véleményedet:) Elvégre ez azt jelentené, hogy munkanélküli lettél és ezt azért nem kívánom senkinek. Nyilván az újévben is sok új érdekességet tudhatunk meg választási ígéretekről és a gyalázatos MSZP gaztetteiről az eddigiekhez hasonló objektív és következetes írásaidból.:)B.Ú.É.K.


Nyarilac   2009-01-05 18:29:09
Kedves Brúnóka! Tudod a türelem a legszebb erény. Próbálkozni kell, hátha valaki egyszer véletlenül megért egy többszörösen összetett mondatot, vagy egy hasonlatot, egy analógiát. Az mindenesetre érdekes, hogy a helyesírást kiválóan ismerők nem tudnak egy a kereskedelmi tv-k beszélgetős műsorainál kissé bonyolultabb szöveget értelmezni, de sebaj. A kedves indulatos hölgy/úr sem értette, hogy én véletlenül sem Mónikát bántottam. Neki ez a dolga, most éppen ez a kommunikációs vonal, hát ezt viszi. Ezzel nincs is semmi baj, majd lesz újabb szlogen pár hét múlva, akkor azt fogja képviselni, ez így működik minden pártban. Kicsit naiv voltam, mert azt gondoltam, hogy aki közéleti blogokat olvas, kommentál az talán nem eszi meg a Z. Bélának szánt kommunikációs fogást(összefogni, nem vitázni, bólogatni, stb). Tévedtem. Ennek ellenére hiszek abban, hogy ha vitapartnerem nem is, a többi olvasó zöme talán megérti. Üdvözlettel Nyári László


Nyarilac   2009-01-05 18:30:28
Kedves Arspoetica! Sziporkázó érveinek súlya alatt, meghajlott derékkal, belátom, igaza van. Nincs most fontosabb, mint az országos összefogás. Ezért teszek egy konstruktív javaslatot: Tudjuk ma a legnagyobb gond az alacsony foglalkoztatottság és a magas kamatteher, javaslom minden összefogás párti teremtsen 3 új munkahelyet és fizesse be a költségvetésbe egyhavi jövedelmét. A cunamira is micsoda összeg jött össze (sokkal nagyobb, mint a tiszai árvízre), pedig nem is a mi bajunk volt. 4 millió összefogáspártival számolva 12 millió új munkahely és 400 milliárd forint törlesztés, plusz az új munkahelyek termelte jövedelem és a haza fényrederül. Ezzel szerintem sok gond megoldódna. Üdvözlettel és nagy tisztelettel Nyári László


arspoetica   2009-01-05 20:52:14
Nyarilac és brunoka! Sajnos - s ez nagy hibám - én nem tudok olyan "magasságokba" emelkedni, mint Nyarilac az "összefogási köztársaság", "termelőszövetkezet", "takarékszövetkezet", az nem "-összefogás" elméletével. Mindez hajánál fogva előráncigált baromság. Ez olyan - maradjunk Nyarilac hobbijánál -, mintha azt mondanám, hogy van "szépíró", de nincs "szépköltő"; van "szépirodalom", de nincs "széplíra"! Egyébként az "el" a "fogadni" igekötője, tehát a mondat azon része, ahogy ön írta: "...a kormánypártok eltudtak fogadni 40-nél több törvényt..." - helytelen; sőt durva hibát tartalmaz! Helyesen, hogy ezután ön is tudja: "...el tudtak fogadni...". Érettségi? Üzemvezető és költő, valamint blogíró úr! Érti? Ugyanakkor nem tudok olyan "mélységekbe" sem süllyedni, mint kotnyeles brunoka, aki az összefogást "bugyuta, felszínes" dolognak, "csacska szólamnak" tartja. Jó emelkedést és süllyedést kívánok! Remélem, a végtelenben találkozni fognak. Én, a magam szerény módján, maradok - az ország és az EMBEREK érdekében - az összefogás és az egység híve. Önökkel így további dolgom nincs is.


Gorilla   2009-01-05 21:27:23
T.arspoetika! A vitához lévén csak nyolc iskolám hozzászólni nem akarok, csak kérdezek: Éngem vagy engem, tüntek vagy tűntek, dülőre vagy dűlőre. Szóval szép, ha valaki fontosnak tartja a helyesírást, de szebb, ha maga is helyesen ír.


brunoka   2009-01-05 23:05:03
Kedves arspoetica, következetessége tiszteletre méltó. Fogjunk össze, csináljunk egy jó Magyarországot! :-)


brunoka   2009-01-05 23:09:19
Kedves Jaures, Munka van dögivel, szerencsés az ember. Már-már összefog az ország érdekében... még ... még a sátánnal is. Próbálom idén is finom kritikával illetni kormányunkat. Remélem, ez nem oly' nagy vétek. Másfelé ezt díjazni is szokták. Persze minek a racionalitás, amikor Lendvai Ildikó csókjáért is lehet epekedni? Az meg érzelem, amibe a világ össze kincséért sem taposnék bele. Teltebb ajkakat és kevesebb rúzst kívánok 2009-re!


brunoka   2009-01-05 23:17:55
Kedves László, azt mondotta egyszer a templomban derék jezsuita papunk, hogy a türelem és a szenvedés egyazon latin szótőről fakad (Várom arspoetica véleményét a kérdésben, ha mégis akadna velem egy kis dolga. Vagy nagy dolga.). S bizony, olybá tűnik, meg kell szenvednünk azért, hogy a beszélgetés fonala ne vesszen el, mondjuk - visszatérve a nagy dologhoz - egy gyengéd "lesz*rom" formulával. Csakhogy az mégis szörnyű, hogy ilyen dedós, ócska szöveget a Parnasszusra emelkedett olvasótárs egyszerűen megeszik. Valóban komoly kihívás lehet a Béláknak az összefogás verbális álorcája mögé tekinteni, de mégsem lehetetlen. Remélem.


Jaures   2009-01-05 23:46:25
Brunoka, van ami nem változik. Mindenki hülye aki nem úgy gondolkodik, ahogy te. Nem vagy te egy kicsit nagyképű? Milyen jogon oktatsz ki bárkit is? Gondolom gyorsan jön a szokásos válasz is: "én nem is hülyéztem le senkit, hanem úgyértettem, hogy...". Valami újat is tudsz mutatni?


brunoka   2009-01-06 16:07:57
Kedves Jaures, valóban egy régi formulával élek: Kérlek olvasd el még egyszer az én soraimat, aztán a sajátjaidat. Aztán kérdezd meg magadtól, hogy mire is reagáltál.


Nyarilac   2009-01-06 19:17:57
Szia Gorilla! Érdekes kérdések :)


Jaures   2009-01-07 22:49:49
Brunoka, megvolt, és továbbra is tarom a véleményem.


brunoka   2009-01-08 13:31:10
Sajnálom. Bábel.


Jaures   2009-01-11 02:34:47
Hm, ez új. Nem magyarázkodsz, egyszerűen letudod azzal, hogy nem értem. Új, de elég gyenge.


brunoka   2009-01-11 10:53:58
Nincs értelme magyarázkodni. Te is tudod, hogy mit írtam, meg én is. Egyszerűen félremagyarázol mindent, azt olvasod ki belőle, amit te akarsz nekem tulajdonítani, nem pedig az én szándékaim szerint érteni. S minthogy ez részedről szándékos, így nem tudok mit tenni. Sajnálom.


Jaures   2009-01-13 03:01:28
Brunoka, "Múlt évben már megfáradtam az olyan bugyuta, felszínes, összefogást sürgető hozzászólásoktól, amelyekre fent is lelhetünk példát.", vagy "Csakhogy az mégis szörnyű, hogy ilyen dedós, ócska szöveget a Parnasszusra emelkedett olvasótárs egyszerűen megeszik." Ezekbe nem kell belemagyarázni semmit, egyértelműen kiolvasható a nem is annyira leplezett célzás, mégha nincs is szó szerint leírva a hülye szó. Bár lehet, hogy mi gyengeelméjűek itt baloldalon nem értjük meg a valódi tartalmat. Nem is értem, hogy mertem leállni vitatkozni a jobboldal névtelen géniuszával, aki sokszor még azt sem képes a fejében tartani, hogy mit írt korábban. (finom célzás az ellentmondásos megnyilvánulásokra:))


brunoka   2009-01-14 15:59:40
No akkor még egyszer. Jaures, kérlek olvasd el, hogy a jelzők mire vonatkoznak. Emberre, állatra, vagy hozzászólásra, szövegre. Több segítséget nem kapsz. Érettségin ez bizony bukta.


Jaures   2009-01-15 13:25:50
Na itt a magyarázkodás is. Van ami nem változik. Attól,hogy látszólag általánosságban beszélsz mégnem változtat a lényegen és a szándkon.


Jaures   2009-01-15 13:27:42
Ezt jól megfogalmaztam:)azért érthető


brunoka   2009-01-15 21:53:04
A szándékaimat talán jobban ismerem én magam, mintsem te.


Jaures   2009-01-17 23:53:59
Azért nem olyan nehéz kitalálni őket.:)


brunoka   2009-01-18 16:06:23
A szándékaim nem személyek, Jaures.


arspoetica   2009-01-19 11:54:26
Tisztelt Jaures! Csak az Ön kedvéért szólok hozzá ehhez az épületes vitához. Csodálkozom Önön, hogy hajlandó ezzel a minden lében kanál, mindenhez értő, fizetett megmondó emberrel, a szellemileg alultáplált brunókával vitatkozni. Egyben csodálom is Önt. Brunóka már nyelvészkedik is, amikor azt írja: "A szándékaim nem személyek, Jaures". Pedig Önnek van igaza, Jaures ("Azért nem olyan nehéz kitalálni őket."), mert brunóka egy nyelvi babonához ragaszkodik, amely szerint "az ő és az ők személyre, az az, azok dologra vonatkozik." Ez - természetesen - nem igaz. Az őket ugyanis a személyes névmás többes számú 3. személyű tárgyas esete, míg az azokat a távolra mutató névmás többes számú tárgyas formája. Leggyakrabban ŐK szerepelnek utalásként; s ekkor visszautaló névmásoknak nevezzük ŐKET. Arany János - aki talán még ennél a brunókánál is jobban értett a nyelvhez - ezt írja: "Minden falusi gazdasszonytól hallhatjuk: 'A libák kimentek az utcára, eredj, hajtsd be ŐKET'- ...sohasem mondja így: "A libák kimentek, hajtsd be azokat'." A magyartanár (!) azt mondja a hetesnek: "Az asztalomon maradtak a könyveim, kérlek, hozd utánam ŐKET!" Tehát érdemes volna megjegyezni, nem igaz, hogy az ŐKET csak személyre, az AZOKAT pedig dologra vonatkozik. Higgyünk legalább a nyelvészeknek és Arany szavainak, jegyezzük meg ŐKET! A brunóka által nagy ovációval fogadott Gorilla is beleüti az orrát valamibe, amikor az én hozzászólásaimban mindössze két elütésemet és az "ÉNGEM" szót találja helytelennek. Ez valójában dicséret, hisz az ÉNGEM ugyanolyan helyes, mint az ENGEM! Példákat a Bibliától kezdve, a népköltészeten át nagy költőinkig bőven találna, ha olvasna ilyeneket! (Balassi: Losonczy Anna nevére: "Azért én szerelmem és gyönyörűségem, miért hagytál el éngemet?" - Óh, nagy kerek ég; Ötvennyolcadik c. versei - Füst Milán: A holdhoz: "Te dajkáltál éngem"; Szőke István Attila válogatott versei: "Éngem a Nagy Kertész" cjmmel stb. Ha ez a Gorilla hallgatott volna, ha bölcs nem is maradhatott volna, de legalább nem árulta volna el, hogy "szellemi zokni"! Így maradhat továbbra is a jól megszokott állatkerti ketrecében! De nékem (ugyanolyan helyes, mint a nekem) nincs arra időm, hogy őket ingyen tanítsam helyes nyelvhasználatra. Ha nékik erre nincs igényük, csak sajnálni tudom őket. Végül a képviselő asszony blogjához írt épületes brunóka-hozzászóláshoz: A képviselő asszony mindössze négyszer írta le a "felelősségteljes" szót, míg brunókának - ahogy régen az iskolában meg a Brian élete c filmben - százszor kellett volna, hogy jól megjegyezze, de ő ezt is bizonyára "csacska, bugyuta, felszínes szólamnak" vagy nyarilaccal egyetemben "kádárista maszlagnak" tartja. Meg is látszik mindkettejükön! A "bunkóság tovább tobzódik" Kaposvárott! Tisztelt Jaures! Próbáljon ezen változtatni! Önt lesöprik a Szeretem Kaposvárt! szólam idétlen, értékes tettek nélküli képviselői...


brunoka   2009-01-19 12:26:52
Megtisztelő, hogy a neves arspoetica mégis leereszkedett hozzám. Megszegte fogadalmát. Köszönöm.


arspoetica   2009-01-19 13:58:58
Tisztelt Jaures! Nem tudja véletlenül, ki ez a szerencsétlen brunóka, aki az önnek szóló írásomba belütötte az orrát? Mondanivalója nincs - persze nem is érdekel -, de idepofátlankodni, ahhoz van elég vastag bőr a képén. Nagyon ráér, vagy nagyon jól megfizetik mindezért. A kettő együtt is esélyes az ő esetében, amely elég súlyos kényszerképzet. arspoetica


brunoka   2009-01-19 17:29:51
Még szerencse, hogy az embernek a munkája mellett van némi szabadideje, amiben azzal foglalkozik, amivel akar. Mint a nyugdíjas magyartanárok. Ez is lehet a jólét fokmérője.


Gorilla   2009-01-19 17:49:14
T. Arspoetika! Javaslom belütötte helyett beleütötte


arspoetica   2009-01-19 20:53:41
Gorilla-brunoka! Semmi ötlet, semmi ész! Gorillának állatkerti ketrec és a hozzászólási rögeszmés brunokának elmeosztály! bunk...bocs...brunoka, hogy is van az "őket, azokat" használatával? Gorilla! További szorgalmas olvasást! Csak vigyázzon, hogy meg ne ártson! A "bunkóság tovább tobzódik" Kaposváron. Ebben önök a sztahanovisták. A "jólét" az önök számára így biztosított! Ezt csak megértik!


Gorilla   2009-01-19 21:21:34
T. Aspoetica! Érdekes az életfelfogása, én látván, hogy Önnek milyen szívügye a helyesírás, jóindulatúan figyelmeztettem, arra, hogy ezzel kapcsolatos megjegyzései csak akkor ülnek, ha Ön nem vét hibát. Sajnos vét, ami még nem lenne baj, de a másokra Ön által kimért kritikát már nem fogadja el. Amúgy én sajnos nem végeztem annyi iskolát, mint amennyit Ön állít magáról, azonban azt tudom, mert a szüleim megtanították, hogy másokra sértő kifejezéseket ne használjak, főleg ne ok nélkül. Brúnóka szerint Ön magyartanár volt. Ezt hozzászólásainak hangneme alapján kötve hiszem. Valamiért Ön nagyon megkeseredett ember, talán az elúszott álma a magyartanárság miatt. Szerintem ezen kár keseregni, próbáljon apró örömöket találni az életben. További jó blogolást és kevesebb helyesírási hibát kívánok. Gorilla


brunoka   2009-01-19 21:21:43
Szegény arspoetica, Ön egy roppant mérgezett, ideges ember. Lazítson, megteheti!


piros hetes   2009-01-19 23:07:50
Kedves Arspoetica! Hagyd ezt a fizetett provokátort a francba! Az ilyen fajták érdemben senkivel sem tudnak vitatkozni, csak nyomják a süket dumájukat. Brunoka különös betegségben szenved, amelynek neve: exhibicionizmus. Ő az, aki mindenhez hozzászól, és ő az, aki nem tudja elviselni, hogy valaki műveltebb, mint ő. Hisz láthatod, az általad írtakra sem tudott semmit írni, mert leforrázták a tények és az érveid. Úgy csinál, mintha nem neki szólt volna a nyelvhelyességi hibájáról írt kritikád. Pedig Jaures-t ő támadta meg ebben a témában. Ahogy kiderült, helytelenül. Magára kell hagyni a fajtáját, aztán vitatkozzon ellenzéki barátaival! A piros hetes mindig nyer!


brunoka   2009-01-20 15:14:55
Micsoda érzékenység egy mindig nyerő piros hetestől. Megható.


arspoetica   2009-01-20 18:55:41
Tisztelt Hozzászólók! Elnézést kérek mindenkitől sajnos elfogyott a gyógyszerem ijenkor agresszív vagyok. Bocsánat ismét.


arspoetica   2009-01-21 16:22:26
T. Moderátor! Ha ezen a fórumon azonos névvel avatatlan senkik is írhatnak, akkor vége az önök hitelének! Tisztelettel. az igazi arspoetica


Jaures   2009-01-22 20:07:16
Arspoeticanak újfent köszönöm az elismerő szavakat. Brunoka, Gorilla! Rosszul esik, ha a saját fekáliátokba verik az orrotokat mi? Ha már ennyire pitiánerek vagytok, és csak a helyesírással és a nyelvtani helyességgel tudtok szórakozni, akkor legalább nézzetek utána, hogy mibe érdemes és lehet belekötni. Valóban jó lenne, ha a moderátorok odafigyelnének az azonos néven történő regekre, mert hasonló aljas visszaélések történhetnek, és nem csak Arspoeticával.:)


Gorilla   2009-01-22 20:37:45
T. Jaures! Fogalmam sincs milyen fekáliáról beszél velem kapcsolatban. Egyetlen bántó kifejezést sem használtam, csupán felhívtam egy illető figyelmét arra, hogy a helyesírásról csak akkor írjon, ha maga is helyesen ír. Erre Ő sértegetni kezdett és elütésről beszélt valamint összemosott egy másik Úrral. Jelzem az É és az E között 14 cm, az ü és az ű között 5 cm távolság van, tehát ekkorát elütni nem lehet. Hosszú ű helyett mondjuk lehet á-t vagy ú-t írni, az megtörténhet. Szóval ha valaki más szemében a szálkát is magáéban a gerendát sem látja az ne sértődjön meg.A tartalmi megjegyzésekhez, mivel olyanokat nem találtam hozzászólni nem tudok, persze lehet, hogy tudatlan vagyok és az állatkerti ketrec meg a fekália egy vitában fontos érvek.


brunoka   2009-01-22 22:06:29
Kedves Jaures, nagyon elmentünk Grétsybe. A kakába éppenséggel a parnasszusi magasságokban leledző levelezőtársunk hajtott kedves mindnyájunkat. Felőlem megmaradhattunk volna a tartalomnál is, hiszen ez nem egy helyesírási szakblog. Csakhogy az a szörnyű helyzet állt elő, hogy kedves Arspoetica übermensch-i mivoltát mindenképpen érzékeltetni akarta, miközben bőszen jelezte: a magam szintjére nem kíván lesüllyedni. Persze mindez nem sértő, ha úgy tetszik, azokba a magasságokba, talajt vesztett hurráoptimizmusba én sem kívánkozom, amellyel szegény ember a jelenlegi kormány munkáját honorálja. Nekem megmarad a szkepszis, s itt persze nemcsak a "nem fog fájni" címet viselő kampány csúfos elkúrására utalok, hiszen némi fájdalom belefér mindenki életébe. Na, de a krónikussá váló problémát már ideje orvosolni. Itt nem egyszerű izomlázról van szó. A te közérzeted is jobb lenne ma, kedves Jaures, ha 2006-ban honfitársaink egy kicsit jobban koncentráltak volna a függöny mögött. Csak hát Arspoetica és emelkedett eszmetársai - köztük nyilván te is - Gyurcsány Ferencben, Lamperth Mónikában és az IMF-ben láttátok/látjátok a megoldást.


Jaures   2009-01-23 00:20:04
Gorilla, elnézést, ha megbántottam az általam használt kissé erős kifejezéssel, mindenesetre szerintem arspoetica elfogadható magyarázatot adott. Az "éngem" maximum archaikus, de nem helytelen. Jó példákat is hozott erre.


Jaures   2009-01-23 00:39:15
Brunoka, egyértelműen tévedtél és ahelyett, hogy önkritikát gyakorolnál és elismernéd, valami halvány kis gesztussal (többet nem vár senki, az is kész csoda volna), inkább folytatod arspoetica támadását. Sok mindent ki lehet következtetni egy ember személyiségéről, még így a weben keresztül is. Visszaérkeztünk a gonosz vörösök és a jó narancssárgák csatájához. Ha 2006-ban az isteni Viktor és pártja kerül kormányra már nyilván itt lenne a tejjel mézzel folyó kánaán. :) Ezt már számtalanszor átbeszéltük és nem jutottunk konszenzusra. Ugyanakkor megértelek, valószínüleg a munkaköri leírásod részét képezi a téma lebegtetése. :)


brunoka   2009-01-23 15:56:00
Kedves Jaures, Arspoetica semmivel sem kegyesebb hozzám, mint én őhozzá. Kölcsönös a sértegetés, belátom, mindez nem helyes. Ám néhányszor olyan lekezelően adta elő magát, hogy azok után nem igazán tudom szánni. Egyébként valami nagy hatalmasságnak képzelheti magát, nyilván a szoci kampánylapokat is bőszen javítgatta annak idején piros kis ceruzájával. Találhatott is egy rakás hibát, s itt nem a tartalomról beszélek, az alapvetően hazug. Egyik oldalt sem kell magasztalni, de ami most Magyarországon történik, az világszégyen. Ha halvány kis gesztust vársz tőlem, ezen ne múljon: Arspoetica nyelvileg pallérozott egyén, ezt senki sem vitatja. Kár, hogy ezt a készségét ostobaságok kifejezésére használja. Kérlek, fogadd el, hogy ez a véleményem. Én is elfogadom az általad szajkózott kormánypropagandát. Ahogyan korábban már írtam: a következetesség szép erény.


Jaures   2009-01-24 19:45:40
Brunoka, a következetesség szép erény, ezért gyakorolhatnád. Te vagy az utolsó, aki a szememre vetheti a kormánypropaganda terjesztését. Elvégre az itt kifejtett tevékenységed szinte kizárólag a FIDESZ- sajtótájékoztatók visszaböfögésére terjed ki. (nagyon ritka kivételekkel)


brunoka   2009-01-24 22:47:10
Kedves Jaures, megint hülyeségeket írsz. Ha akarsz (végre egyszer tényleg megtehetnéd), hozzál példát a fideszes böfögésre, én mindjárt idemásolom fentebbről az ócska kis kormánypropagandát, amit te voltál szíves megosztani velünk. Parancsolj: Az összefogás "azt, jelenti, hogy válságos időkben a kormánynak (függetlenül attól, hogy kik alkotják) népszerűtlen döntéseket kell hoznia. Ilyenkor inkább egy konstruktív, politikai érdekeket félretevő elenzékre lenne szükség és nem egy olyanra, amelyik puszta népszerűséghajhászás miatt ott tesz keresztbe ahol tud. Ilyen körülmények között hatalamas károkat lehet okozni ezzel a hozzáállással." Ha én visszaböfögtem volna valamit is, azért pardon, a szag remélhetően elillan. A hányadék eltakarítása (lásd idézet tőled) viszont alaposabb takarítást igényel. Plusz egy-két fogmosást minimum. Fenti kis elemzésedből ugyanis kimaradt az a kicsinynek aligha nevezhető problematika, hogy a válságos idők kifejezéshez miképpen társítható a magyar kormány. Márpedig, ha válságról beszélünk, s a magyar gazdaság helyzetéről beszélünk, s forintról beszélünk, s árfolyamról beszélünk, akkor alighanem illik megemlíteni, hogy Magyarországot az elmúlt 6 és fél évben teljesen lenullázta Gyurcsány Ferenc két kormánya. Ezt nagyon nem kellene vitatni, ha mégis ezt teszed, akkor következetességed csak a baromi erős pártkötődéseddel magyarázható, racionálisan ugyanis cáfolhatatlan. Sajnos.


piros hetes   2009-01-25 00:15:59
brunoka! A helyzet komoly, annyira, hogy annál a blognál írtam neked egy kedves, szívhez szóló üzenetet. Továbbra is írj, mert nem kapod meg a béred!


Jaures   2009-01-25 18:50:42
Brunoka, nem kell beollózni semmit, elég visszaolvasni a hozzászólásaidat. Mintha egy Szita, vagy Heintz sajtótájékoztató kivonatát olvasnám. (valószínűleg ezek vannak kéznél, munkaanyag?) Ami, meg az országos kérdéseket illeti Navracsics, Orbán és Szijjártó retorikája köszön vissza folyamatosan. Bár mióta felhívtam erre a figyelmedet próbálod kicsit átfogalmazni a sablonokat. Kettőnk között az a különbség, hogy én nem próbálom objektívnek beállítani magam, bár hozzád képest gyakran annak tűnhetek.Én vállalom, hogy hova húz a szívem és sok mindennel egyetértek, olyan dolgokkal is amiket te kormánypropagandának minősítesz. Csakhogy én ezeket a dolgokat próbálom továbbgondolni és kifejteni és ez az amire te képtelen vagy.


brunoka   2009-01-25 23:10:47
Kedves Jaures, nyilván azokat akarod itt megvezetni, akik nem ismerik eddigi hosszadalmas levelezésünket. A pártpreferenciára válaszoltam a másik postnál, de ezt te úgyis ismered, nem kell megjátszanod magad. Újfent azzal kell szembesülnöm, hogy nem tudsz idézni egyetlen sablont sem, csak nyomod az ostoba vagdalkozást. Ez lenne a baromi erős érvelés? Miként a továbbgondolás sem jellemző rád. Jaures, levelezzünk itt szépen továbbra is, de arra kérlek, hogy ha állítasz velem kapcsolatban valamit, akkor azt támaszd alá idézettel, munkaszerződéssel, bankszámlával, vagy amivel akarod. Csak ezt a szerencsétlen, bárgyú gyanúsítgatást fejezd be. Egyelőre ott tartunk, hogy soha semmire nem tudsz konkrétumot írni. Ezen kellene változtatni.


piros hetes   2009-01-26 22:21:05
brunoka mégis csak tud valamit, hisz munkaszerződést, bankszámlát emleget. Ez már nem is gyanús, hanem beismerés, hisz ő tudja (ki ha nem ő), hogy aljas tevékenységét nem dokumentálják úgy, mint anno 1980 és 1989 között. A fidesz tanult köpönyegforgató embereinek történetéből. Ezt legalábbis jól megtanulták!


brunoka   2009-01-26 22:50:40
Persze, hogy tudok valamit. Azt, hogy az érveimre sosem érvekkel felelnek, hanem személyeskedéssel. Ezt tanultad meg Ron Werber bácsi barátaitól. Ez is egy lehetőség, még ha egy kicsit félre is viszi a beszélgetés fonalát. VAlami gondolat az országról, világról, akármiről?


piros hetes   2009-01-26 23:24:53
brunoka! No comment! Hisz te mindig a fidesz demagóg szólamait szajkózod.


brunoka   2009-01-26 23:42:19
Kedves Piros hetes, legalább összeszednéd magad egy kicsit. Legalább hajlandó lennél egy csöppnyi gyűjtőmunkára, hogy alátámaszd a szövegeidet. De semmi. Üres vagy, barátom, mint a kinyalt májkrémdoboz.


piros hetes   2009-01-27 10:19:02
brunoka! Van neked gyűjtőmunkád épp elég. Éjt nappallá téve írsz és újra csak írsz nyakló nélkül. Nem gyűjtöttél vagy gyűjtesz véletlenül ócska vasat vagy színes fémet? Állítólag az is jól fizet. Persze, biztosan nem úgy, mint a seggnyalás, amikor a városi vezér már úgy érzi, hogy olyan, mint "a kinyalt májkrémdoboz". Úgy látom, helyre hoztad magad a magad ajánlotta idegnyugtatókkal. De vigyázz, mert a sok permanens kiborulásnak furcsa vége szokott lenni! Egyébként te barátokat ne keresd, mert még azok sem barátaid, akik eltartanak, megfizetnek, mint jófajta fidesz-bérencet. Ha nem kellesz már, kirúgnak a francba. Közel ez az idő.


piros hetes   2009-01-27 10:20:54
javítás: ...barátokat ne keress... (mielőtt ebbe is belekötnél)


brunoka   2009-01-27 10:38:42
Kedves Piros hetes, Az a legnagyobb bajotok, hogy Ron bácsi csak egyetlen - a legprimitívebb - technikát gyakoroltatta be veletek. S úgy tűnik, a pártiroda nem kedvez a fejlődésnek, le is ragadtál. Továbbra sincs semmi érv? Fröcsögésedet továbbra sem tudod semmivel sem alátámasztani? Nagyon gyenge vagy. Talán a másik postnál értékeled majd példaképed legújabb nyilatkozatát, a "demagóg" adócsökkentést.


brunoka   2009-01-27 10:39:57
A fémárak egyébként - hasonlóan minden máshoz a hitelkamatokon kívül - nagyon leestek az elmúlt évben.


Jaures   2009-01-29 17:37:44
Brunoka, ha nem emlékszel olvass visszafele, nem olyan nagy szégyen a jóval átlag alatti memória. ( A gerinctelenség annál inkább!) Hajjaj, brunoka kampányszakértők neveivel dobálózik, ez aztán a politikai műveltség. Nézz már körül egy kicsit a mai politikai palettán! Épphogy a FIDESZ bevett módszere az ész nélküli vagdalkozás és a személyeskedés. Ehhez még külföldi szakértőkre sincs szükségük, mivel spontán jön. Micsaoda költséghatékonyság. :) Ja, és ne szállj el az érveidtől, vannak jó napjaid de az esetek nagy részében újra és újra alulmúlod önmagad.


brunoka   2009-01-29 22:39:58
Kedves Jaures, ez a hozzászólásod sem lendített a témán. Archívum.


Jaures   2009-02-04 23:07:59
Igen, azt kellene néha tanulmányoznod, ha a visszaemlékezés nem megy.


Balaton   2008-12-04 13:56:18
Tisztelt Miniszter Úr! Mint már több nyilatkozatában is olvashattuk, Ön hangsúlyozza, hogy az önkormányzati képviselők számát csökkenteni kellene. Jó- e ez? Én úgy gondolom, hogy egy kisebb nagyobb település (és beszéljünk faluról) önkormányzati képviselőinek számát ha egy-két fővel csökkentik, sok mindent nem old meg. Sőt, inkább "veszteni lehet rajt". Ám szerintem jobban indokolt lenne, ha az országgyűlés közel négyszáz fős létszámát szabályoznák alacsonyabb keretek közé. Szükségünk van nekünk ilyen sok országgyűlési képviselőre? Tovább gondolodva, vajon a megyei közgyűlések 35-45 fős (megyénként küldönböző) képviselői létszáma nem sok egy kicsit? Szerintem a reformokat felülről kellen kezdeni, példát mutatva az egyszerű emberek felé. Őszinte tisztelettel.


Krokodil   2008-12-04 14:05:40
Összefogás nélkül semmire sem jutunk. Milyen igazság. Csak kár, hogy ezt országos viszonylatban nem értik meg politikusaink. És még szomorítóbb, hogy Somogy megyében sem. Amikor előrébb való egy megyei vezetés részéről - és megint Somogyról írok - hogy a napi munkára való koncentrálás helyett más emberek lejáratására fecséreljék el energiáikat, és visszafelé mutogassanak, az nagyon visszataszító. Remélem ezt 2010. őszén a választópolgárok is így gondolják. Nagy baj lenne, ha nem ez történne. További szép napot.

2009. április