Somogy Blogja
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2009. április

Hit és válság

2009. 04. 30.

Összepakoltam minisztériumi dolgozó szobámban. Amit egy éve magammal hoztam, azt most továbbviszem. Így azután most itthon, lakásunk íróasztalán fekszik átmenetileg az a feszület, ami tizenegy hónapon át az erőt sugározta felém irodám faláról.
Az erőt, amiről Kropkó Péter kollégám, a nemzetközileg legismertebb magyar triatlonista, vasember így fogalmazott: „Pista, én többszörös Iron Man világbajnok lettem a sportban, [...]

Felemás búcsú

2009. 04. 28.

Ahogyan Bozsoki-Sólyom János már megírta a vasárnapi bejegyzésében, májustól megszűnik a Somogy Blogja. Engem is értesített a szerkesztőség, ezért aztán ezen a fórumon búcsúzom az olvasótól. Személyes webnaplómat azonban folytatom a saját honlapomon, bízva abban, hogy akik itt rákattintottak jegyzeteimre, megteszik ezután a szitakaroly.hu-n is. Osztva blogtársam véleményét, szerintem is fontos epizódja lehetett volna a [...]

Netre küldött örömeink és bajaink

2009. 04. 21.

A netről, illetve az internethez való viszonyomról akartam írni eredetileg, a válság azonban jócskán hozzátette a maga kísérőjelenségeit ehhez a témához. Ezért ezúttal a szokottnál kicsit hosszabb lesz a bejegyzésem.
Most, hogy új honlapom van, s ezen már videók is láthatók, szembe kellett néznem azzal, hogy eléggé keveset tudok erről a világról. Eddig az e-mailek megnézéséig [...]

Szolidaritás

2009. 04. 18.

A rendszerváltás óta dolgozom politikusként, 1994. óta az országos politikában, de ilyen nehéz időszakra nem emlékszem. Ez persze nem az én szempontomból érdekes, hanem hogy az ország közélete, az emberek a mindennapi érzéseiken keresztül ezt hogyan élik meg. A válság társadalmi hatásait ma még nem ismerjük pontosan, de az tudható, hogy a válságkezelő intézkedések elkerülhetetlenek [...]

Bizalmatlanságból bizalom

2009. 04. 16.

Kedden az Országgyűlésben technikailag egy gombnyomás véget vetett a bizalomvesztésnek és elindította útjára az új bizalom felépítését. A bizalomét, amely az emberi kapcsolatok és a cselekvés legnagyobb hajtóereje, amire ma, a válság idején különösen égető szükség van.

A válság a halál, vagy a feltámadás előszobája?

2009. 04. 9.

Nagyhét van, a nagyböjt utolsó hete. A nagyböjt a tavasz, az újjászületésre koncentrál, a természet a test és a lélek megújulására. A Nagyböjt nem enged sodródni, segít önmagunkkal szembe nézni. Mi az, amit felvállalhatok, mi az amennyit fel kell vállalnom. Másokért és az enyémekért. Semmi áldozat nem lehet sok, ha reményt ad a megoldás megtalálására. [...]

Szita Károly - Legyőzni vagy elszenvedni

2009. 03. 3.

Nehéz hét volt az előző. Persze minden évben a városi költségvetés elfogadásának ideje a legnehezebb. Tele vitákkal, feszültséggel, érdekekkel, és közben nem szabad eltéveszteni az irányt: a kaposváriak, az emberek a legfontosabbak. „Kattog” ilyenkor az ember agya, néha már zúgott a fejem a számoktól. Őszintén szólva, nem is tudom megszokni. Még most, évtized múltán is [...]

Baál

2009. 02. 25.

Válság ide válság oda február a bálok ideje. Ilyenkor nem illik emelkedő törlesztő részleteken tűnődni, ilyenkor bálozni kell.
Természetesen az idén is megrendezték az operabált miért is ne, hiszen a magyar dzsentri virtus sosem fog elmúlni csak változik kicsit. Nos, megvolt a bál ismét, sztárvendéggel, fővédnökkel, rongyrázással ahogy kell, illik az ilyesmit rendezni válság idején.

Mindenkire szükség van

2009. 02. 17.

Apparátusi értekezletet hívtam össze a városházán hétfő délelőttre. Mindjárt dobjuk is félre ezt a csúnya szót, hiszen akik jelen voltak, rövidebb-hosszabb ideje a munkatársaim, nem illendő tehát pusztán apparátusról szólni! Ők azok, akik távol a nyilvánosságtól, többé-kevésbé a háttérben dolgoznak a városért. Emberek, akiket ugyanúgy érint mindenféle baj és öröm, mint bármelyik olvasót.

Mindent nem bírunk!

2009. 02. 10.

A kormány 2009-ben 716 millió forintot vesz el Kaposvár önkormányzatától, vagyis a kaposváriaktól. A gyermekeinket nevelő, tanító óvodák és iskolák 200 millió forinttal kapnának kevesebbet. És csak azért a feltételes mód használata, mert az önkormányzat néhány dologból nem enged, nem engedhet.
Nem engedhetünk először is a munkahelyek megőrzésének támogatásából még akkor sem, ha ebben egyedül vagyunk, [...]

navigáció

KEVIN   2010-07-21 09:33:16

MedicamentSpot.com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Low price pills. Order drugs online... Buy:Zyban.Human Growth Hormone.Actos.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Retin-A.Synthroid.Mega Hoodia.Zovirax.Prednisolone.Lumigan.Prevacid.Valtrex.Nexium.Accutane.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Arimidex....


MITCHELL   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices. High quality pills. Buy drugs online... Buy:Lipothin.Zocor.Benicar.Lipitor.Acomplia.Wellbutrin SR.Female Pink Viagra.Female Cialis.Nymphomax.Advair.Zetia.Amoxicillin.Aricept.Buspar.Ventolin.Prozac.SleepWell.Seroquel.Lasix.Cozaar....


ANTHONY   2010-12-25 18:09:25
..... Buydrugs without prescription...


RICARDO   2010-12-28 10:16:58
.... Buynow...


CHRISTIAN   2010-12-30 21:43:09
...... Buyno prescription...


BRETT   2011-01-08 04:04:46
...... Buynow it...


DENNIS   2011-01-21 15:22:02
.... Buygeneric drugs...


ARTHUR   2011-02-06 10:13:39
other names for trazodone... Buyno prescription...


LONNIE   2011-02-07 01:03:53
quinapril... Buyit now...


NEIL   2011-02-07 13:19:39
Zocor... Buygeneric drugs...


KARL   2011-02-07 20:35:11
Vitamin B... Buydrugs without prescription...


STEVEN   2011-03-07 21:36:36
Risperdal... Buygeneric meds...


JULIO   2011-03-10 09:07:23
savella cheap canada... Buyno prescription...


JULIO   2011-03-29 07:57:02
.... Buynow it...


JORDAN   2011-04-02 11:19:42
.... Buynow...


DONALD   2011-04-02 13:08:19
...... Buywithout prescription...


SALVADOR   2011-04-03 05:06:36
..... Buyit now...


GEORGE   2011-04-04 02:45:43
.... Buyno prescription...


STANLEY   2011-04-05 17:14:02
..... Buygeneric drugs...


HARVEY   2011-04-06 11:09:53
.... Buygeneric drugs...


JAIME   2011-04-06 23:23:51
...... Buygeneric drugs...


piros hetes   2009-05-05 08:16:00
Éppen ideje volt, hogy megszüntették. Gratulálok a szerkesztőknek. Bár valójában az egészet maguk a blogolók szüntették meg. A polgármester úr kivétel, mert ő mindig ugyanazt a demagóg szöveget nyomta. Nem is tudom, hogy leszünk meg nélküle. Ígérem, nem kattintok a honlapjára. Ön se törődjön velem!


ROSS   2010-07-21 09:33:16

MedicamentSpot.com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription pills. Buy pills online... Buy:100% Pure Okinawan Coral Calcium.Retin-A.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Actos.Lumigan.Zyban.Valtrex.Prevacid.Accutane.Synthroid.Human Growth Hormone.Mega Hoodia.Arimidex.Prednisolone.Nexium.Zovirax....


SIDNEY   2010-09-08 08:59:38

CheapTabletsOnline.com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription pills. Buy drugs online... Buy:Human Growth Hormone.Mega Hoodia.Actos.Accutane.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Nexium.Synthroid.Prevacid.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Lumigan.Prednisolone.Zyban.Retin-A.Arimidex.Valtrex.Zovirax....


Jaures   2009-04-21 19:17:38
A bejegyzés címének sokkal inkább megfelelne a következő: Ez itt az (ön)reklám helye! Mi a gond, alacsony a látogatottság? tavaly őszi válságellenes program? Nekem rémlik valami sokkal korábbi, 2006-ban, jóval a válság előtt megjelent program, méghozzá választási program. Ott mintha 5000 új munkahelyről esett volna szó. Csak remélni és kívánni tudom, hogy a válságkezelés jobban sikerül.


NELSON   2010-07-15 21:17:56

Pillspot.org. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription drugs. Buy drugs online... Buy:Prednisolone.Accutane.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Zovirax.Retin-A.Valtrex.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Actos.Prevacid.Nexium.Mega Hoodia.Lumigan.Zyban.Human Growth Hormone.Arimidex.Synthroid....


CHAD   2010-07-21 09:33:16

Medicamentspot.com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Best quality drugs.Special Internet Prices. Low price pills. Buy pills online... Buy:Synthroid.Prednisolone.Actos.Prevacid.Accutane.Zyban.Lumigan.Nexium.Human Growth Hormone.Mega Hoodia.Arimidex.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Zovirax.Valtrex.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Retin-A....


MELVIN   2010-09-06 21:10:18

CheapTabletsOnline.com. Canadian Health&Care.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy.Best quality drugs. High quality drugs. Order pills online... Buy:Zetia.Buspar.Advair.Ventolin.SleepWell.Prozac.Zocor.Wellbutrin SR.Cozaar.Female Pink Viagra.Nymphomax.Female Cialis.Lipothin.Aricept.Benicar.Lipitor.Seroquel.Amoxicillin.Acomplia.Lasix....


AARON   2010-11-12 02:58:14

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


ARTURO   2010-12-20 12:30:33
.... Buywithout prescription...


piros hetes   2009-04-21 23:01:07
Tisztelt Képviselő Asszony! Ugye nem gondolja, hogy most aztán azok, akik eddig csak beszéltek, ezután majd segítik a rászorulókat? A kormány, a mindenkori a hibás; valamint a miniszterelnök meg miniszterek fizetését akarják a kaposvári jómódúak csökkenteni. Akarják? Követelik! Ugye Ön sem hallott arról, hogy a város vezetői (p.mester, alp.mesterek, képviselők stb.) egy fillér javadalmukról lemondtak volna - a válságra hivatkozva, meg a közös teherviselés kedvéért? Pedig "A bajban adni kell." Ugyanakkor a kaposváriakra számít a város vezetése. Most például el lehet döntenünk, mi kerüljön a legújabb, a donneri szökőkút közepébe. Ez igen, ez felelősségteljes dolog. Nekem, persze, volna tippem, de aki akarja, kitalálhatja. Majd ha az EU, az Ön és a kormány jóvoltából valami hasznos is (a sok szökőkuton kívül) ismét felépül Kaposváron, akkor ezek a nagylelkű vezetők lesznek azok, akik döngetik a mellüket: No, lám, a kaposváriak közössége... Egyébként a polgármester minden blogja ugyanarról szól, bármilyen címet is ad neki, akár rövid, akár hosszú: Minden neki köszönhető e városban, kivéve ha valami nem sikerül, mert azért a kormány és a két kaposvári országgyűlési képviselő a felelős. Hogy nem unja még?!


FRED   2010-09-08 18:45:11

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Low price drugs. Order drugs online... Buy:Human Growth Hormone.Prednisolone.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Actos.Retin-A.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Nexium.Zyban.Mega Hoodia.Accutane.Prevacid.Lumigan.Arimidex.Zovirax.Valtrex.Synthroid....


PATRICK   2010-11-11 12:05:27

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


ORLANDO   2010-09-10 00:14:57

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Low price drugs. Order pills online... Buy:Viagra Super Active+.Cialis.Viagra Professional.Levitra.Viagra.Maxaman.Zithromax.Cialis Professional.Soma.Cialis Super Active+.Propecia.Cialis Soft Tabs.Viagra Soft Tabs.Tramadol.VPXL.Viagra Super Force.Super Active ED Pack....


DAVID   2010-09-10 07:55:18

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.Best quality drugs.Special Internet Prices.No prescription online pharmacy. High quality pills. Order pills online... Buy:Tramadol.Super Active ED Pack.Viagra Super Active+.Levitra.Cialis Super Active+.Cialis Professional.Cialis.VPXL.Viagra Professional.Cialis Soft Tabs.Viagra.Maxaman.Viagra Soft Tabs.Propecia.Soma.Viagra Super Force.Zithromax....


BRIAN   2010-11-11 17:08:08

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


Zaporozsec   2009-04-09 13:25:03
Tisztelt Miniszter Úr! Szép és szerény gondolatok. Az írás első része is érhető és világos. Annak minden betűjével egyetértek. Ön ezt nagyon jól érzi, és úgy gondolom az emberek Ön mellett állnak. Ön mellett állunk. Ez így van rendjén.


Krokodil   2009-04-09 13:33:09
Megfontolandó gondolatok. Bár "virágnyelven" fogalmaz a miniszter úr, aki figyel megérheti üzenetét. Én még fiatal vagyok és egy élettapasztalattal teli ember sorait olvasva benem is több gondolat fogalmazódik meg. Csak néha nem tudom kifejezni magam... Egy biztos, az írás, - melyet nyugodtan nevezhetünk vallomásnak is,- nemcsak tanulsággal teli de egyben figyelem felkeltő intelem is.


Somogy Blogja » Blog Archive » „Ki hengeríti el nekünk a követ…?” (Sz.A.)   2009-05-08 16:39:12
[...] A válság a halál, vagy a feltámadás előszobája? Ki kopog, miért kopog? [...]


WILLIAM   2010-09-10 01:47:19

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. Low price pills. Order pills online... Buy:Benicar.Lipothin.Nymphomax.Lasix.Aricept.Wellbutrin SR.Acomplia.Female Pink Viagra.Prozac.SleepWell.Seroquel.Advair.Female Cialis.Amoxicillin.Zetia.Buspar.Zocor.Ventolin.Cozaar.Lipitor....


CLINTON   2010-09-10 09:29:55

CheapTabletsOnline.Com. Canadian Health&Care.No prescription online pharmacy.Special Internet Prices.Best quality drugs. No prescription drugs. Buy pills online... Buy:Nexium.Actos.Arimidex.Zyban.Retin-A.Petcam (Metacam) Oral Suspension.Lumigan.Mega Hoodia.Synthroid.100% Pure Okinawan Coral Calcium.Prednisolone.Human Growth Hormone.Accutane.Zovirax.Prevacid.Valtrex....


ROY   2010-11-11 17:39:02

NEW FASHION store. Original designers collection at low prices!!! 20 % TO 70 % OFF. END OF SEASON SALE!!!
... BUY FASHION. TOP BRANDS: GUCCI, DOLCE&GABBANA, BURBERRY, DIESEL, ICEBERG, ROBERTO CAVALLI, EMPORIO ARMANI, VERSACE...


Luton a dio   2009-02-25 11:47:12
Mindig üdítő színfolt sajátos képzettársításaival szembesülni – operabaál! Bár a tudományosság égisze alatt séminek tartott népcsoportok istenségeként ismert Ba’alról – nem kis mértékben a judeo-keresztény tradíció hatására (http://www.biblia.hu/regesz/kivonul.htm) – csupán az terjedhetett el, hogy JHWH (és épp ezért minden híve) szemében gyűlölnivaló (Dániel prófétának le is leplezi a Baál papok csínyeit). Vajon az ókori föníciaiak és a filiszteusok (palesztinok ősei) csakugyan sémiták voltak? Az ókori ugariti ékírásos agyagtáblákon említett Ba’al/Ba-Él (az élő isten fia) csupán egy a kaánaáni istenek közül? Hát nem érdekes: magát Jézust (az élő Isten Fiát) is „legyek urának” – Baál Zebúbnak – titulálták/bélyegezték „bizonyos népcsoporthoz tartozó” honfitársai?! Vajon miért van akkora „keletje” az ókori civilizációkat felelevenítő számítógépes társasjátéknak (http://compaya.hu/jatekreszlet.php?jatekazonosito=4669); és vajon csak a legújabb kori „new age-es gnoszticizmus, vallási szinkretizmus” terméke-e, például az Abydos Gate (http://www.csillagkapu.hu/karakteroldal.php?ID=585)?! Amma-Mú! Szíriuszi Luto voltam.


brunoka   2009-02-25 21:49:03
Kedves László, Luton a dio, Jó az írás és a hozzászólás is. Köszi.


Gorilla   2009-02-27 22:27:17
Szia László! Már a miniszterelnök is Máraitól idéz a blogjában, remélem az a pár sor, melyet valaki elküldött neki meghozza a kedvét a további olvasáshoz, javára válna mindannyiunknak.


piros hetes   2009-02-17 12:33:33
Polgármester úr! Időnként - igaz ,akkor túláradó örömmel - elolvasom az ön hetente megjelenő blogjait, amelyekről az a véleményem, hogy kár ugyanazt minden héten leírnia; mi anélkül is tudjuk, hogy ön mindig mindent megtesz Kaposvárért. Nem úgy, mint a milliárdokat idehozó egyéni országgyűlési MSZP-s képviselőink. Sokat megtett ön már 1980 és 1989 között 10 éven át, jelenleg pedig immár 15. éve városunkért. Az öndicséret és öntömjénezés korszaka már rég lejárt, főleg így válság idején; igaz, nagyon jó dolog és hasznos is lehet annak, aki ezt teszi, mert bizonyára megnyugszik tőle. Meg a sok okos, nyílt tekintetű választó mindezt el is hiszi. Ön pl. szökőkutakat, elfuserált körforgalmakat építtet, meg a város centrumába telepít ormótlan áruházakat, mint az októberben átadott legújabbat az Ady Endre utca végére. (Vagy nem adták még át?) Ezzel az amúgy borzasztó kaposvári közlekedésért is sokat tesz. A város közlekedése - kár tagadni - egyértelműen elégtelen osztályzatot érdemel; az ön által telepített áruházak ezen csak "javítani" fognak. A legutóbbi két blogjában (a kettő között egy hét telt el) lévő apró pontatlanságra hívnám fel a figyelmet. A múlt hetiben még 716 milliót, a mostaniban "peddig" 400 milliót vesz el a felelőtlen és megbízhatatlan kormány tőlünk, kaposváriaktól, a kaposváriak közösségétől. Nyugtasson meg bennünket, hogy ennek ellenére lehet hinni önnek; és ön nem felelőtlen és megbízhatatlan! Oly megnyugtató volna. Egyetlen kérdésem van még: Most a válság idején is felveszi ön havonta előre kiváló munkájáért a jól megérdemelt jutalmát? Mondom, előre? Ön mondta: "A bajban nem elvenni, adni kell." Persze nemcsak a város pénzén vett tolltartókat a kisdiákoknak. Igaz, legalább hitet kapunk öntől; elsősorban azt, hogy csak a becsületes, tiszta múltú és feddhetetlen jelenű embereknek higgyünk! Javaslatom is van: Olvassa el a múlt heti blogjára "lacika" által írt véleményt. Bár a "hálózat" bizonyára értesítette már erről (is).


KaposTacsi   2009-02-17 15:39:53
Egyik pillanatban sírunk, hogy ÁllamBácsi, Önkormányzat, JóIsten segíts! Aztán amikor meg segít, átvállal devizahitelt, átvállal szemétdíjat, átvállal kismama-buszjegyet, munkahelyet teremt, pályázatot kiír, akkor meg nem tudjuk értékelni. Mi MAGYAROK (csupa nagybetűvel) ilyenek vagyunk. A dolgokat úgy látjuk ahogy akarjuk. Igen a nagy bevásárlóközpont nagyon rossz. Bár sok embernek ad munkát, így megélhetést, de ha úgy akarjuk akkor mégis csak egy rossz pont. Szidhatjuk a tömegközlekedést is persze az pozitívum is lehetne hogy a pl. a 11-es vonalán 300m-ként fel lehet szállni, és ennyivel is kevesebbet kelljen gyalogolni. Persze a körforgalom szökőkúttal is negatív megítélés alá esik. Sokkal jobb -ha úgy mint a füredi csomópontban is- egy koszos törmelékes terület van a közepén (ahova a forgalomirányító rendőr áll.) Mi ilyenek vagyunk. Képesek vagyunk pártpolitikai érdekből a szépre azt mondani hogy csúnya, az édesre hogy keserű, a fehérre azt hogy fekete. Ez van. Remélem enné (egyre)l jobb lesz. Itt a lehetőség hogy a válság, a válság kezelése, új egységet kovácsoljon. Csak persze ha valamit jobbról nézünk az lehet hogy balról nem úgy látszik. És fordítva. Ezért hányok lassan a politikától. Egy két félig fiktív példa "Tegyen valamit a kormány!" - mondják az emberek és az ellenzékiek "Tessék ezt fogjuk tenni." - mondja a kormány "Miért csak most teszik?!" mondják ismét az emberek, ellenzékiek ha már belekötni nem tudnak máshogyan. vagy: "Csökkentsük a parlament létszámát 100 fővel" - mondja az ellenzék. "Csökkentsük a parlament létszámát 75 főlve" - mondja a kormány "Akkor mi nem szavazzuk meg" - mondja ismét az ellenzék.... Undorító mind a két oldal viselkedése és hozzáállása, politikusi és hétköznapi polgár szinten is. Üdv


lacika   2009-02-17 22:31:03
Tisztelt Polgármester úr! Először is tisztelettel üdvözlöm az apparátust. Ebben semmi provokatív sincs Mindannyian tudjuk, nem ők tehetnek róla, hogy túl vannak duzzasztva. Akinek volt már ügye a Hivatalban – és ugye melyikünknek ne lett volna – az pontosan tudja, hogy nagyon sok, a munkáját jól, elhivatottsággal végző emberrel találkozott, ahogy arra is sokan emlékezünk, amikor a pult túloldalán kiskirályok ültek velünk szembe. Mind két oldal hozzá tartozik a Hivatal hangulatához. Csak míg az előbbi többed maga helyett végzi a munkát, az utóbbi nélkül az előbbieknek is könnyebb lenne. Polgármester úr! Ugye Ön már nagyon sok embernek segített? És ezek mai napig ott ülnek – ők a vatta-emberek, ismerjük őket, még az előző rezsimből. Polgármester úr! Kérem, ne a kormányt hibáztassa egy világméretű válság miatt! Az Ön pártja – bocs, mindig elfelejtem, hogy Ön független, csak a Fidesz csempészi Önre a logóját – szóval a valaha volt Ön pártja mily nagy örömmel hozta fel példaként a balti államokat, ahogy leelőztek bennünket – akkor sem értettem, hogy ennek hogyan lehet örülni – most viszont Ön is, Ők is csendben vannak, amikor látszik, hogy a balti tigrisek, miként haldokolnak. Polgármester úr! Ön egész jól keveri a politikai paklit, de ne feledje, mindig leszünk néhányan, akik nemcsak a színeket, a figurákat és a számokat, de a játék szabályait is ismerjük… Kedves KaposvTacsi! Érdeklődve (és nem sírva) olvastam soraidat (talán egy ilyen fórumban, megengedhető a tegeződés), de nem igazán értettem. Addig rendben van, hogy szidod mindkét oldalt, Parlamenten innen és túl; ebben akár segíthetek is, de a rejtett „Szita védbeszéddel” nem tudok mit kezdeni. Mert abban igazad van, hogy Mi Magyarok (többnyire nagybetűvel) ilyenek vagyunk, de milyenek is? Amikor én a szemétdíj átvállalását hibának bélyegeztem, rámutattam, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben tartom felelőtlennek. Ugye azt te is tudod, hogy Szita úr folyamatosan panaszkodik a kormány általi finanszírozásra. Nos, ha nincs pénzem, akkor nem ajándékozom 200 milliót annak a városnak, amelyiket szeretem, ugyanis nem túl etikus egy olyan ajándékot adni, amit a megajándékozott fizet ki. Ugye ezt nem kell megmagyaráznom? Amit Piros Hetes írt a belvárosba telepített bevásárlóközpontokról, megint csak nem kérdéses, hogy elhibázott lépés, hiszen sehol, sem Magyarországon, sem Európában nem találsz ilyen megoldást. Az, hogy ezt nem említettem meg, csupán annak köszönhető, hogy miután a város, már minden létező négyzetmétert fizetőssé tett, itt legalább ingyen tudok parkolni, ha a belvárosban van teendőm. A szökőkút… hmm az egy érdekes kérdés. Nagyon drága, de tényleg szép, nekem ez a libikóka, nem igazán tudom eldönteni, ezért inkább elfogadom. A körforgalom, hát… itt már vannak érdekes megoldások: Anna utca…és ez csak egy a sokból. Igazság szerint a körforgalommal az a bajom, ami a szökőkúttal is. Kaposváron lassan a sikeres pályázat feltétele, hogy ha valaki építeni akar, akkor tervezzen ebből a kettőből, legalább egyet-egyet. Ez viszont már túlzás. Kedves Piros Hetes! Megtisztelő, hogy meghivatkoztál. És ne feledd! Végre van egy fórum, ahol – kultúráltan – elmondhatjuk a véleményünket. Igaz, hogy az általad is említett mondataimat, több mint 56 órán keresztül moderálták, de – csodák-csodája – megjelent.


lacika   2009-02-11 10:57:18
Tisztelt Polgármester úr! Megdöbbenve olvasom szavait, és értetlenkedve csóválom a fejemet. Meggyőződésem szerint, Ön sokkal okosabb annál, hogy az Ön által leírt szavakat elhiggye. De vajon van ilyen okos az olvasó is??? Folyamatosan figyelem Kaposvár és Magyarország "háborúját", ami valójában Ön és Lamperth Mónika között zajlik. Miközben el kell ismerni, hogy a kormány - mint minden létező hatalom - hoz néha olyan döntéseket, melyek nem feltétlenül a legjobbak - tette ezt az Orbán kormány is - aközben azt is látom, hogy a kaposvári képviselők, mennyit is igyekszenek tenni városunkért. Lamperth Mónika minisztersége alatt, már-már etikátlanul(?) túltámogatta az Őt delegáló várost, Kaposvárt. Az élelmiszeripari felújítása, a színház pályázata, a ruhagyár támogatása, hogy csak néhányat említsek meg abból a sok-sok támogatásból, amit a városnak juttatott. Ehhez képest Kaposvár folyamatosan csak kritizálja a nem Fidesz színekben mandátumhoz jutott képviselők munkáját. Emlékezzen vissza, hogy a pár évvel ezelőtti árvíz kapcsán, a vis major alapból, milyen törvénytelen és erkölcstelen módon próbált meg Ön és csapata pénzt lehívni. Ugye nem felejtette el a fél pár sílécet, és a minden oktatási intézményben a pincében tartott szórakoztató-elektronikai eszközöket? Persze lehet évi 200 milliót kidobni az ablakon - évekkel ezelőtt ennyibe került a városnak az ingyenes szemétszállítás - azért, hogy ezzel mutassa: Szeretem Kaposvárt! De vajon Ön tényleg szereti a városunkat? Ha igen, akkor arra kérem, hogy fogjon össze a város képviselőivel! Tartsa be ígéretét, pl. arról, hogy nem nyilatkozik bizonyos beruházókról idő előtt - így ők nem érzik azt, hogy Ön becsapta őket, én nem lép vissza, hogy máshova vigyen súlyos milliárdokat. Azt pedig, hogy maguktól megvonják a falatot, teljesen érthető, ha megnézzük, hogy milyen Kaposvár közétkeztetése, amire szintén Önök kötöttek szerződést, és amivel kapcsolatban már jó néhány jogerős bírósági döntés igazolta, hogy aki kritizálja a Penzió ételeit, az nem követ el becsületsértést, hiszen igazat szól. U.i: Az egyetemisták szeretettel várják az Ön által itt emlegetett ösztöndíjat. Természetesen nem azt, amit a kormány biztosít.

2009. április